Személyiségváltozások jelezhetik előre az Alzheimert
Az Alzheimer-kór egyik központi jellemzője az emlékezet romlása, a feledékenység, valamint a gondolkodási és döntési folyamatok (az úgynevezett kognitív képességek) elveszítése. Ezek a változások lassan indulhatnak, egy úgynevezett enyhe szellemi hanyatlás formájában. Sok betegség okozhat enyhe szellemi hanyatlást, ám ezek közül az Alzheimer a leggyakoribb.
Nem mindenkinél alakul ki Alzheimer-kór, akinél enyhe szellemi hanyatlás lép fel – ám ha a legfőbb tünet a memóriavesztés és a személy génjei is arra utalnak, hogy sérülékeny az Alzheimerrel szemben, a betegség kialakulásának kockázata akár 90 százalékos is lehet.
Az Alzheimerrel együtt járó személyiségváltozások és viselkedéses problémák épp annyira aggasztóak a betegek és gondozóik számára, mint a feledékenység és egyéb mentális nehézségek. A Mayo Klinika kutatói azt a kérdést tették ezért fel, hogy vajon a korán, az enyhe szellemi hanyatlás során megjelenő személyiségváltozások segítenek-e előrejelezni az Alzheimer-kór legkorábbi stádiumát. A tudósok egy vizsgálatot terveztek ennek a tesztelésére. Eredményeiket az Amerikai Geriátriai Társaság hivatalos szakfolyóiratában tették közzé.
A vizsgálatba olyan 21 évesnél idősebb személyeket vontak be, akik nem tapasztaltak szellemi hanyatlásra utaló jeleket, ám genetikailag nagyobb rizikóval rendelkeztek az Alzheimer-kór kialakulására. A résztvevőket nagyon hosszan, 1994 elejétől 2016 decemberéig követték nyomon. A kutatók egy olyan csoportot is létrehoztak, akiknél nem volt jelen genetikai kockázat. Minden résztvevő számos tesztet hajtott végre, köztük orvosi és neurológiai (vagy agyi) vizsgálatokat. Emellett szűrték őket depresszióra, valamint gondolkodási és fizikai funkcióikat is számon tartották.
Az eredmények elemzését követően a munkacsoport arra a konklúzióra jutott, hogy a személyiségváltozások, melyek a viselkedés megváltozásához vezetnek, már korán kialakulnak az Alzheimer-kórnál. A viselkedéses változások azonban aligha felismerhetőek: hangulatváltozások, depresszió és szorongás léphet fel. További kutatások szükségesek annak megállapítására, hogy ezeknek a korai személyiségváltozásoknak a korai diagnosztikájával a szakértők korábbi, biztonságosabb és hatékonyabb kezeléseket, sőt akár prevenciós lehetőségeket tudnak-e tervezni az Alzheimer-kórban szenvedő betegeket érintő komolyabb viselkedéses kihívások enyhítése érdekében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu