Korai stádium – mire számíthatok?

 

Az Alzheimer-kór korai stádiuma (vagy enyhe Alzheimer-kór), a betegség kezdete, jelentős változásokat hoz Ön és szerettei életében. Sokan ebben a fázisban még nem tudnak betegségükről, csak súlyosabb stádiumában szembesülnek tényével.

Ha Önnél korai Alzheimer-kórt diagnosztizáltak, valószínűleg a legtöbb dolgot még probléma nélkül el tudja végezni, és csupán kis segítségre lehet szüksége. Érzékeli, hogyan változnak a képességei, és amint ez bekövetkezik, megoszthatja másokkal a tapasztalatait, elmondhatja, hogy mit jelent az Ön számára együtt élni a betegséggel. Részt vehet későbbi ellátásának megszervezésében is.

Félelemmel tekinthet a jövőre, megsemmisültnek érezheti magát és elszomorodhat. Teljesen normális reakciók az Ön és családja részéről a gyász és a fájdalom. Nagyon sokan aggódnak az életükben bekövetkező változások miatt. Hogyan tervezzék meg a jövőjüket, hogyan juthatnak segítséghez, honnan tájékozódjanak? A következőkben megtudhatják, hogyan éljenek teljes életet betegségükkel.

Fontos hangsúlyozni, hogy a „korai stádium” kifejezés az enyhe tünetek jelentkezésére utal minden életkorban. Ez nem azonos a korai megjelenéssel, amely arra vonatkozik, hogy a tünetek az átlagosnál korábbi életkorban jelentkeznek.

 

Gyakori tünetek Hasznos tippek
Elfelejt dolgokat
  • Használjon címkéket, készítsen jegyzeteket, vezessen naptárt, állítson be emlékeztetőket, szerezzen be gyógyszerrendszerező dobozt.
  • Írja fel a segélyhívó számokat a telefon mellé.
Nehezen tanul új dolgokat és a beszélgetésben könnyen elveszti a fonalat.
  • Bontsa a teendőket részletfeladatokra, szükség esetén kérjen ehhez segítséget.
  • Ismerje fel korlátait.
  • Ha olyan beszélgetésben vesz részt, amelyben többen vannak, ne legyen túl nagy a csoport.
  • Tanítsa meg a környezetében élő embereket, hogy hogyan tudják bevonni Önt a beszélgetésbe.
  • Tartson szünetet, pihenjen.
  • Készítsen jegyzeteket beszélgetés közben.
Nehezen koncentrál, kevésbé tud figyelni.
  • Olyasmiket csináljon, ami nem okoz nehézséget.
  • Egyszerre egy dolgot végezzen.
  • Hallgasson hangoskönyvet, vagy CD-t, nézzen DVD-t.
  • Tartson szünetet, pihenjen.
  • Kövesse a megszokott napirendjét.
  • Kerülje a túl sok ingert, ne akarjon egyszerre túl sok mindent végezni.
Nehezen tájékozódik, eltéved, nem tud eligazodni.
  • Egy-egy fuvarra kérje meg a családját, vagy barátait.
  • Közlekedjen taxival.
  • Legyen tisztában a vezetési képességével (beszéljen erről házirovosával, kezelőorvosával is. 
Nehezen kommunikál.
  • Ne siessen, és mondja el a környezetében élőknek, hogy lassabban tudja kifejezni magát.
  • Az orvoshoz kísérje el valaki, hogy jobban értse a beszélgetést.
Kedélyállapot változásai vannak, depressziós.
  • Maradjon fizikailag aktív.
  • Étkezzen egészségesen.
  • Tartsa meg kapcsolatait.
  • Ossza meg gondolatait, érzéseit olyasvalakivel, akiben megbízik.
  • Meditáljon, vagy próbálkozzon meg más stresszcsökkentő technikákkal.
  • Szükség esetén menjen orvoshoz, és szedje a gyógyszereit.
  • Olyasmiket csináljon, amihez kedve van.
  • A jelennel foglalkozzon.
Passzívvá, visszavonulóvá vált.
  • Kérje meg a szeretteit, hogy bátorítsák olyan tevékenységekre, amelyeket képes elvégezni.
Enyhe mozgáskoordinációs problémái vannak.
  • Mikor közlekedik, kapaszkodjon korlátba, rácsokba, stb.
  • Távolítson el minden olyan tárgyat, amiben eleshet. Ehhez kérje hozzátartozói segítségét! Fordítson gondot a szönyegek megfelelő rögzítésére.
  • Gondoskodjon a megfelelő megvilágításról, hogy jobban lásson, különösen a lépcsőn, folyosókon, ajtóknál.
Problémát okoz a gondolkozást igénylő feladatok elvégzése
  • Kérjen segítséget a feladatok elvégzéséhez.
  • Végezzen olyasmit, amit élvez, és nem okoz nehézséget.
Nehezen hoz döntéseket
  • Kérje a családja segítségét. Kérjen segítséget ügyvédtől, szociális munkástól stb., ha a döntés megkívánja.

 

Hasznos tanácsok a korai fázisra

Fontolja meg, hogy megosztja-e állapotát olyanokkal, akik segíteni tudnak Önnek.

Dönthet úgy, hogy a diagnózisát titokban tartja. Akár megosztja az állapotával kapcsolatos dolgokat másokkal, akár nem, alaposan fontolja meg a döntése mellett, illetve ellenérveket. Hasznos lehet valakit beavatni, aki segíteni tud Önnek. Ha úgy dönt, hogy nyíltan vállalja betegségét, könnyebben tervezhet és lehetőséget biztosít mások számára, hogy segítsék Önt. A család, barátok, lelki vezető, jogi és pénzügyi tanácsadó lehetnek a segítségére.

 

Koncentráljon azokra a dolgokra, amiket el tud végezni.

Ön továbbra is ugyanaz az ember, mint aki korábban, a diagnózis előtt volt. Ugyanúgy érzésekkel, vágyakkal rendelkezik, mint korábban. Fontos, hogy azokra a dolgokra koncentráljon, amelyeket képes elvégezni, és hogy legyen stratégiája a nehézséget okozó feladatok megoldására is. Őrizze meg a humorát és a pozitív hozzáállását. 

 

Éljen egészségesen.

Egészséges életmód mellett jobban érezheti magát, lassulhat a betegség előrehaladása és így könnyebben szembenéz az életében bekövetkező változásokkal.

Mit tehet az egészségéért?

  • Ápolja kapcsolatait.
  • Egészségesen táplálkozik.
  • Rendszeresen mozog.
  • Csökkenti a stresszt.
  • Kerüli a fejsérüléseket.
  • Kerüli, mérsékli az olyan káros szokásokat, mint a dohányzás.
  • Rendszeresen felkeresi kezelőorvosát és tájékozódik a kezelési lehetőségekről.
  • Eleget alszik.

 

Maradjon szellemileg aktív.

A tanulmányokból az derült ki, hogy a szellemi aktivitás – a gondolkodás – fokozza az agyműködést. A gondolkodás és az által fokozott agyműködés segít megőrizni az agy vitalitását. Legtöbb Alzheimer kórban szenvedő beteg egyetért abban, hogy fontos, hogy az agy minden nap dolgozzon. Az agytorna nem szükségszerűen nehéz feladat. Lehet olyan egyszerű, mint pl. a másik kezünkkel tárcsázni a telefonon, de belevághatunk akár egy új nyelv megtanulásába is.

 

Iktassa ki a zavaró hatásokat.

Legtöbb Alzheimeres beteg beszámol olyan ingerekről, amelyektől ideges lesz és megnehezítik a gondolkodását. Ismerje fel, hogy melyek ezek az ingerek és gondolja végig, hogyan csökkenthető a hatásuk.

 

Tervek a jövőre.

Számos döntést kell meghoznia betegsége alatt. Eljön az idő, amikor kénytelen lesz másokra bízni ezeket. Ha most előre végigondol egyes kérdéseket és rendelkezik néhány dologról, megnyugtató lehet az Ön és családja számára, jobban kézben tarthatják a jövőbeni eseményeket.

Munka: Ha szükséges, beszéljen a főnökével a csökkentett munkaidőről és/vagy feladatokról.

Biztonság: Legyen realista azzal kapcsolatban, hogy képes-e a járművezetésre. Hallgassa meg családtagjai észrevételeit is ezzel kapcsolatosan. Gondolkozzon el észrevételeiken és ezek tükrében mérlegelje, hogy beül-e a volán mögé. Ne feledje, a másik autóban ülők is szeretnének biztonságosan hazaérni! Gondolkozzon el azon, hogyan fog a későbbiekben közlekedni.

Mindennapi élet: Informálódjon, hol kaphat segítséget és fontolja meg, hol és hogyan szeretne élni a jövőben.

Anyagi, jogi és az ellátásával kapcsolatos ügyek:

  • Tisztázza, hogyan szeretné intézni az Önt érintő anyagi, jogi ügyeket és a saját ellátását, mikor már döntésképtelen állapotban lesz.
  • Beszélje meg ezeket a kérdéseket a családjával. Foglalja írásba.
  • Bízzon meg valakit, aki az anyagi és jogi ügyeivel foglalkozik.
  • Bízzon meg valakit, aki a jövőben az ellátásával kapcsolatos kérdésekben dönt, pl. hol akar majd élni, milyen kezeléseket szeretne, stb.

 

Ha egyedül él.

Sok Alzheimer kórban szenvedő beteg él még huzamosabb ideig önállóan. Íme néhány tipp, hogy önállóságát minél tovább meg tudja őrizni:

  • Gondoskodjon a takarításról, főzésről, szervezze meg, hogyan közlekedik. 
  • Rendszerezze a szekrényeit, fiókjait, stb., mert ha a dolgok mindig ugyanott vannak, könnyebben megtalálja őket.
  • Hagyjon lakáskulcsot egy megbízható szomszédnál.
  • Olyan elektromos készülékeket használjon, amelyek automatikusan kikapcsolnak.
  • Címkézze fel a dolgokat, használjon jegyzeteket és emlékeztetőket.
  • Vezessen egyetlen határidőnaplót, vagy naptárt, amelyet mindig ugyanott tart.
  • Kérjen és fogadjon el segítséget, ha rászorul.

 

Ismerkedjen meg a betegségével.

Manapság jóval korábban diagnosztizálják az Alzheimeres betegeket, mint régen. A korábbi diagnózis lehetővé teszi gyógyszerek szedését és különböző kezelések alkalmazását, amelyek lassíthatják a folyamatokat.

Mivel az Alzheimer-kór egy folyamatosan romló betegség, több információra és támogatásra lesz szüksége. A korai fázisban érdemes eldönteni, hogy mely dolgok lesznek jelentősek, a betegség előrehaladottab stádiumában. Ha megismerkedik a betegség lefolyásával és azzal, hogy milyen változásokra számíthat, az segít a tervezésben.

Egyedül Ön dönti el, hogy mikor jött el az ideje a tájékozódásnak.

A betegséggel egyik stádiumban sem egyszerű együtt élni. Akár Ön szenved Alzheimer-kórban, akár egy szerette, teljesen normális, hogy számos érzelem keríti hatalmába. Nagyon fontos, hogy elfogadja ezeket az érzéseket, törődjön magával, és vegyen igénybe gyakorlati és lelki segítséget.


NYOMKÖVETÉS(string) «https://work1.felejtek.hu» (string) «{modul:page}» INCLUDE MODUL: felejtek_meta CALL: Andrea\Plugins\Felejtek\Felejtek::modul_felejtek_meta (0,0000 mp) INCLUDE MODUL: jsonld CALL: Andrea\Plugins\JsonLD\JsonLD::modul_json_ld (0,0000 mp) INCLUDE MODUL: owm_daily_mobile MISSED CALL (owm_daily_mobile). INCLUDE MODUL: felejtek_menu:1 CALL: Andrea\Plugins\Felejtek\Felejtek::modul_felejtek_menu (0,0515 mp) INCLUDE MODUL: page CALL: Andrea\Core\Page::modul_page (0,0000 mp) INCLUDE MODUL: felejtek_box:250 CALL: Andrea\Plugins\Felejtek\Felejtek::modul_felejtek_box (0,0006 mp) INCLUDE MODUL: felejtek_box:248 CALL: Andrea\Plugins\Felejtek\Felejtek::modul_felejtek_box (0,0005 mp) INCLUDE MODUL: basemenu CALL: Andrea\Core\PageList::modul_basemenu (0,0002 mp) INCLUDE MODUL: page_breadcrumb CALL: Andrea\Core\PageList::modul_page_breadcrumb (0,0010 mp)
MUNKAMENET VÁLTOZÓarray ( 'SID' => '795c2ab12915e64655bbb07f644199e0', 'user' => 'O:16:"Andrea\Core\User":5:{s:8:"login_ok";b:0;s:13:"inner_modules";a:0:{}s:8:"template";s:0:"";s:5:"items";N;s:8:"' . "{debug_info}" . '*' . "{debug_info}" . 'props";a:4:{s:7:"message";s:0:"";s:10:"user_group";O:21:"Andrea\Core\UserGroup":4:{s:13:"inner_modules";a:0:{}s:8:"template";N;s:5:"items";N;s:8:"' . "{debug_info}" . '*' . "{debug_info}" . 'props";a:0:{}}s:15:"registered_date";s:0:"";s:8:"topic_id";a:0:{}}}', 'lang' => 'hu', 'currency' => 'huf', 'p' => '167', 'template_path' => '/templates/felejtek2023', )
KIKÜLDÖTT SQL KÉRÉSEKPDO connected to localhost. SET SESSION `character_set_client` = 'utf8' (0 sor: 0.0002 mp/0.0002 mp) SET SESSION `character_set_connection` = 'utf8' (0 sor: 0.0001 mp/0.0002 mp) SET SESSION `character_set_database` = 'utf8' (0 sor: 0.0001 mp/0.0003 mp) SET SESSION `character_set_filesystem` = 'utf8' (0 sor: 0.0001 mp/0.0004 mp) SET SESSION `character_set_results` = 'utf8' (0 sor: 0.0000 mp/0.0004 mp) SET SESSION `character_set_server` = 'utf8' (0 sor: 0.0001 mp/0.0005 mp) SET SESSION `collation_connection` = 'utf8_hungarian_ci' (0 sor: 0.0001 mp/0.0006 mp) SET SESSION `collation_database` = 'utf8_hungarian_ci' (0 sor: 0.0001 mp/0.0007 mp) SET SESSION `collation_server` = 'utf8_hungarian_ci' (0 sor: 0.0001 mp/0.0008 mp) SET SESSION `group_concat_max_len` = 1024 (0 sor: 0.0001 mp/0.0008 mp) SELECT * FROM `alz_core_plugin` WHERE `domain_id` = ? AND `option_active`=1 ORDER BY `depend_nums` ASC (9 sor: 0.0007 mp/0.0015 mp) SELECT `name`,`value` FROM `alz_core_param` WHERE domain_id = ? (18 sor: 0.0005 mp/0.0020 mp) SELECT * FROM `alz_mag_topic_right` WHERE `user_id`= (0 sor: 0.0001 mp/0.0022 mp) SELECT * FROM `alz_mag_topic_right` WHERE `user_id`= (0 sor: 0.0001 mp/0.0023 mp) SELECT * FROM `alz_mag_topic_right` WHERE `user_id`= (0 sor: 0.0002 mp/0.0024 mp) SELECT * FROM `alz_mag_topic_right` WHERE `user_id`= (0 sor: 0.0001 mp/0.0026 mp) SELECT * FROM `alz_mag_topic_right` WHERE `user_id`= (0 sor: 0.0001 mp/0.0027 mp) SELECT * FROM `alz_mag_topic_right` WHERE `user_id`= (0 sor: 0.0001 mp/0.0028 mp) SELECT `name`,`value` FROM `alz_core_lang` WHERE domain_id = ? (34 sor: 0.0005 mp/0.0033 mp) SELECT id FROM alz_core_page WHERE domain_id = ? AND permalink = ? (1 sor: 0,0004 mp/0,0036 mp) SELECT `theme_id` FROM `alz_core_domain` WHERE `id`=1 (1 sor: 0,0003 mp/0,0039 mp) SELECT * FROM `alz_core_theme` WHERE (`id`=2) LIMIT 1 (1 sor: 0,0002 mp/0,0041 mp) SELECT * FROM `alz_mag_topic` ORDER BY option_status DESC,`id` ASC (4 sor: 0,0003 mp/0,0044 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=167) LIMIT 1 (1 sor: 0,0004 mp/0,0048 mp) SELECT `parent_id` FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=165) (1 sor: 0,0003 mp/0,0050 mp) SELECT `parent_id` FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=1) (1 sor: 0,0002 mp/0,0052 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=165) LIMIT 1 (1 sor: 0,0005 mp/0,0057 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (8 sor: 0,0011 mp/0,0068 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=270) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0005 mp/0,0073 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=257) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0075 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=108) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (8 sor: 0,0004 mp/0,0080 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=145) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (10 sor: 0,0004 mp/0,0083 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=202) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (17 sor: 0,0005 mp/0,0088 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=248) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0091 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=250) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0094 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (0 sor: 0,0003 mp/0,0097 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (0 sor: 0,0003 mp/0,0100 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (8 sor: 0,0005 mp/0,0105 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=109) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0108 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=110) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0110 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=111) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0002 mp/0,0113 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=112) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0116 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=113) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0004 mp/0,0120 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=136) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (4 sor: 0,0004 mp/0,0124 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=114) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (6 sor: 0,0004 mp/0,0128 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=267) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0132 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (10 sor: 0,0006 mp/0,0137 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=146) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0140 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=147) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0002 mp/0,0143 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=148) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0145 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=149) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0002 mp/0,0148 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=116) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (1 sor: 0,0003 mp/0,0151 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=150) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0002 mp/0,0153 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=151) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0006 mp/0,0159 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=152) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0162 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=153) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0165 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=266) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0168 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (12 sor: 0,0009 mp/0,0177 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=166) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0004 mp/0,0180 mp) SELECT `parent_id` FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=165) (1 sor: 0,0002 mp/0,0182 mp) SELECT `parent_id` FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=1) (1 sor: 0,0002 mp/0,0184 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=167) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0187 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=168) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0191 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=169) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0194 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=226) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (6 sor: 0,0005 mp/0,0199 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=140) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0202 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=242) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (5 sor: 0,0004 mp/0,0206 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=193) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (6 sor: 0,0004 mp/0,0210 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=142) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0004 mp/0,0214 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=144) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0005 mp/0,0219 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=239) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (1 sor: 0,0005 mp/0,0225 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=268) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0005 mp/0,0230 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (17 sor: 0,0008 mp/0,0238 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=203) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (3 sor: 0,0006 mp/0,0244 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=172) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0004 mp/0,0247 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=207) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (4 sor: 0,0004 mp/0,0251 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=171) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0254 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=173) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (4 sor: 0,0003 mp/0,0257 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=212) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0260 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=178) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (6 sor: 0,0004 mp/0,0264 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=221) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0267 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=265) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (3 sor: 0,0003 mp/0,0270 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=222) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0273 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=216) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (3 sor: 0,0004 mp/0,0277 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=200) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0280 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=224) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0283 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=143) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0286 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=225) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0289 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=201) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0292 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=269) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0296 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (0 sor: 0,0005 mp/0,0300 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (0 sor: 0,0003 mp/0,0304 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=250) LIMIT 1 (1 sor: 0,0003 mp/0,0306 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=248) LIMIT 1 (1 sor: 0,0003 mp/0,0309 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=1) LIMIT 1 (1 sor: 0,0005 mp/0,0315 mp)
FUTÁSI IDŐKSQL: 0,0315 mp Oldal: 0,2501 mp Andrea\Core\Site.generate(): 0,2067 mp Andrea\Core\Site.show(): 0,2096 mp