Kedélyállapot változások

A gyász a demencia állandó útitársa (Kenneth J Dorka). A betegséggel járó változások miatt a gondviselők gyakran tapasztalják a veszteség és a gyász érzését. A beteg állapotának hanyatlása miatt gyászolunk, ami nem csak az ő számára, de a mi számunkra is veszteséget jelent. 

Ez a folyamat egy hullámvasútra emlékeztet. A betegség korai fázisában a gyógyír megtalálásában való heves reménykedés és a teljes kétségbeesés váltakozhatnak. Nem kizárt, hogy tagadjuk, hogy bármi baja lenne az illetőnek. Később, amikor már elfogadtuk a helyzetet, vannak periódusok, amikor képesek vagyunk jól viselni. Máskor úgy érezhetjük, hogy letaglóz a bánat, a düh, vagy egyszerűen fásultak vagyunk. 
Ezek az érzések a gyász velejárói. A gyász vélhetőleg nagy stresszt okoz, ezért saját magunknak is lelki támogatásra lehet szükségünk.

Néhány tipp, hogyan küzdhetünk meg ezekkel az érzésekkel:

  • Engedjük át magunkat a fájdalomnak. Akármilyen érzésekkel küzdünk is, éljük meg őket. Ha letagadjuk, csak erősödnek, és még rosszabb lesz a közérzetünk. 
  • Sírjunk. A könnyek segíthetnek. Engedjük, hogy enyhítsék fájdalmunkat. Ha kell, üvöltsünk, vagy bokszoljunk egy párnába. Arra azonban figyeljünk, hogy közben a beteg biztonságban legyen, és ne hallja ezt. 
  • Beszéljük ki magunkból érzéseinket. Fontos, hogy a legnehezebb periódusokban beszéljünk róluk, mert ezáltal enyhülhet a ránk nehezedő nyomás. Osszuk meg a fájdalmunkat valakivel, aki nem családtag: egy tanácsadóval, vagy egy baráttal. 
  • Vezessünk naplót. A napló olyan személyes teret biztosít, ahol bármit leírhatunk: beteljesületlen vágyakat, bűntudatot, dühöt, vagy bármely más gondolatot, érzést. Górcső alá vehetjük érzéseinket, kifejthetjük gondolatainkat, ötleteinket, anélkül, hogy bárki megszakítana bennünket.
  • Tartsuk szem előtt saját igényeinket. Ha sok időt töltünk egy demens beteggel, iktassunk be szüneteket, hogy kapcsolatban maradjunk a külvilággal, és ne csüggedjünk el. Egy pohár nyugtató tea vagy egy jó telefonbeszélgetés segíthet feltöltődni és feldolgozni érzéseinket. 
  • Keressünk vigaszt. Mindenki másban találja meg a vigasztalást: az imádságban, meditációban, vagy egyéb tevékenységekben. 
  • Ne siettessük magunkat. Mielőtt döntést hozunk, vegyük számba a lehetőségeket, és gondoljuk át azokat alaposan. Előfordulhat, hogy egyes fontos kérdésekben egyáltalán nem tudunk dűlőre jutni. 
  • Szeressük önmagunkat, legyünk türelmesek az érzéseinkkel szemben. Találjuk meg az egyensúlyt a vidámság és a szomorúság, a harag és a nyugalom, a bűntudat és a boldogság között. Viseljük türelemmel saját magunkat. 
  • Tanuljunk meg újra nevetni. Fedezzük fel ismét a humorunkat. Nézzünk vicces filmeket, olvassunk vicceket, vagy töltsünk időt a barátainkkal, akik felvidítanak minket. Azáltal becsüljük meg leginkább a beteggel töltött boldog pillanatokat, ha megtaláljuk az örömöt a saját életünkben.

A demenciával szembesülők gyakran lesznek depressziósak. Ez azonban nem törvényszerű. A depresszió kezelhető. Beszéljen háziorvosával, ha ettől tart. 

 

Kedélyállapot a demencia végső stádiumaiban

A betegség késői fázisában igen fájdalmas lehet, amikor a beteg már nem ismer meg minket, és nem képes kommunikálni. Bár még életben van, gyászolhatjuk, mivel elvesztettük azt, aki korábban volt. Tudjuk, hogy a kapcsolatunk szinte teljesen véget ért vele, de nem sirathatjuk teljes szívvel, mert még él. Ebben az időszakban az is megnyugtató lehet, ha csak ülünk, és fogjuk a beteg kezét, vagy megöleljük. A tudat, hogy mi minden tőlünk telhetőt megtettünk, szintén vigaszt nyújthat. 

Vannak, akik olyan hosszú ideig gyászolják demens szerettük elvesztését, hogy halálakor szinte nincs is veszteségérzésük. Mások igen heves érzelmeket élhetnek meg: 

  • Fásultságot
  • Tagadást
  • Sokkot vagy fájdalmat, még akkor is, ha számítani lehetett a beteg halálára
  • Megkönnyebbülést a demens beteg miatt, és saját maguk miatt is 
  • Bűntudatot
  • Szomorúságot
  • Elszigeteltséget
  • Úgy érzik, hogy a dolgok értelmüket vesztették. 

Van, aki hosszú időn keresztül meg tud birkózni ezekkel az érzésekkel. Ha demens beteget ápoltunk, halálát követően ürességet érezhetünk. Még ha alapvetően jól is viseljük a történteket, előfordulhat, hogy néha szomorúak, dühösek leszünk. A születésnapokhoz hasonló ünnepségeken különösen nehéz lehet részt venni. Ilyenkor a család, a barátok nyújtotta támaszra lehet szükségünk. Az illető halálát követő hónapokban, amikor rendkívül sérülékenyek vagyunk, próbáljuk elkerülni a fontos döntéseket. Keressük fel háziorvosunkat, ha szorongás vagy depresszió miatt segítségre van szükségünk.

 

Mit értünk kedélyállapot változások alatt?

A veszteség, és gyász feldolgozása a legnehezebb a demens beteg gondviselője számára. Ezek a demencia romlása során mindenkinél máshogy jelentkeznek. A demens betegek a diagnózist követően és a betegség lefolyása alatt valószínűleg veszteséget és fájdalmat élnek át, hiszen megélik képességeik változásait. A szeretteiket gondozók szintén fájdalmat és veszteséget érezhetnek jövőbeli terveik meghiúsulása, vagy partnerük, bizalmasuk elvesztése, esetleg a szerepek és felelősség megoszlásának megváltozása és a betegség során jelentkező folyamatos veszteségek miatt. Ezek az érzések megnehezíthetik a beteg ellátását. A veszteség különbözik attól, amit valakinek a halálakor élünk meg, mivel nem tudjuk lezárni, feloldani a gyászunkat, amíg a beteg életben van. A demens betegeket gondozók körében gyakran jelentkeznek  hasonló érzések, azonban  a veszteség és gyász megértése enyhítheti ezeket. 

 

Előre tervezett folyamatok

Ha a betegség Önt érinti, érdemes mérlegelnie, hogy annak előrehaladtával Ön egyre nehezebben tudja majd döntéseit meghozni, és az ellátásával kapcsolatos kívánságait közölni. Számos dolgot azonban előre megtervezhet. 

Az ellátás tervezése

Jó, ha meghatalmaz valakit, aki a betegség súlyosbodásakor meghozhatja a döntéseket Ön helyett. Ez kulcsfontosságú lehet az Ön által kívánt és a ténylegesen kapott ellátás szempontjából.
Hogyan tervezzen előre:

  1. Gondolja át, mit tart fontosnak.
  2. Ismerkedjen meg a különböző orvosi eljárásokkal, azok lehetőségeivel és korlátaival. 
  3. Jelöljön ki valakit, aki a későbbiekben a döntéseket meghozza Ön helyett – valakit, aki hajlandó képviselni Önt. 
  4. Beszéljen a szeretteivel arról, hogy mit szeretne. 
  5. Rögzítse írásban az igényeit. 

Még ha úgy is dönt, hogy írásban nem rögzíti kívánságait, beszélgessen jövőbeli gondozójával az ellátásáról. A szóbeli kérések ugyanolyan fontosak, mint az írásbeliek.

Megbízottjának mondja el, hogy milyen ellátást szeretne a későbbiekben, ez megkönnyítheti majd az illető döntését. Önnek is megnyugtató, ha tudja, hogy jó kezekben van. 


Jogi és pénzügyi kérdések

Ha Ön Alzheimer-kórban vagy egyéb demenciában szenved, eljön az idő, amikor már nem tud jogi és pénzügyi kérdésekben döntéseket hozni, vagy hivatalos dokumentumokat aláírni. A meghatalmazottjának tudnia kell, hogy mit szeretne, hogy aszerint járhasson el. Beszéljen a családjával, és bizonyosodjon meg arról, hogy a pénzügyei olyasvalaki kezébe kerülnek, akiben megbízik. Gondoskodjon meghatalmazottról, aki jogilag is dönthet Ön helyett. Törvényes pénzügyi megbízottról is gondoskodjon. 


Végrendelet és egyéb fontos dokumentumok

Mielőbb készítsen listát a szükséges dokumentumokról. Ha ezeket áttekintik a családdal, a gondozó sokkal jobban fogja tudni, hogy Ön mit szeretne. A következő dolgokra érdemes gondolnia: 

  • Hogyan szeretné elosztani vagyonát a halála után. 
  • Jogi és pénzügyi kérdésekben eljáró meghatalmazott kijelölése. 
  • Olyan személy kijelölése, aki a gondozását, ellátását érintő kérdésekben dönt.
  • A további életével kapcsolatos döntések írásban rögzítése. Így könnyebben dönthetnek a meghatalmazottak. 

Ezen felül szerezze be az alábbi jogi és pénzügyi kérdéseket érintő dokumentumokat és információkat. Mutassa meg egy megbízható családtagnak vagy egyéb személynek, hogy hol találja őket. 

  • Bankszámlákkal kapcsolatos papírok
  • Bankkártyák, hitelkártyák
  • Kölcsönökkel, jelzálogokkal kapcsolatos papírok 
  • Biztosítási kötvények (élet-, jármű-, lakás-, balesetbiztosítás).
  • Nyugdíjpapírok
  • Befektetési papírok
  • Ingatlanok tulajdoni lapjai, vállalkozások, járművek papírjai 
  • Ha a temetési költségek befizetésre kerültek, az ezt igazoló papírok, vagy a sírkő terve 

 

Munka, nyugdíj és önkéntes aktivitások

Ha még dolgozik, esetleg beszéljen munkáltatójával betegségéről és annak tüneteiről. A részmunkaidő és a felelősség csökkentése kedvező lehet. Fontolja meg, hogy abbahagyja-e a munkát. Ha saját vállalkozása van, tervezze meg vállalkozása jövőjét. 

Az önkénteskedés lehetőséget biztosít, hogy továbbra is használja képességeit, és olyasmit csináljon, amit mindig is szeretett. 


Mindennapok

Jelenleg talán egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben szorul segítségre a mindennapi tevékenységei során. A betegség előrehaladtával azonban egyre inkább segítségre lesz szüksége az olyan tevékenységekben, mint a főzés, a takarítás, a bevásárlás, a közlekedés. Beszélje meg családtagjaival és barátaival, hogy ezekben ki tud a segítségére lenni. 


NYOMKÖVETÉS(string) «https://work1.felejtek.hu» (string) «{modul:page}» INCLUDE MODUL: felejtek_meta CALL: Andrea\Plugins\Felejtek\Felejtek::modul_felejtek_meta (0,0000 mp) INCLUDE MODUL: jsonld CALL: Andrea\Plugins\JsonLD\JsonLD::modul_json_ld (0,0000 mp) INCLUDE MODUL: owm_daily_mobile MISSED CALL (owm_daily_mobile). INCLUDE MODUL: felejtek_menu:1 CALL: Andrea\Plugins\Felejtek\Felejtek::modul_felejtek_menu (0,0492 mp) INCLUDE MODUL: page CALL: Andrea\Core\Page::modul_page (0,0000 mp) INCLUDE MODUL: felejtek_box:250 CALL: Andrea\Plugins\Felejtek\Felejtek::modul_felejtek_box (0,0005 mp) INCLUDE MODUL: felejtek_box:248 CALL: Andrea\Plugins\Felejtek\Felejtek::modul_felejtek_box (0,0004 mp) INCLUDE MODUL: basemenu CALL: Andrea\Core\PageList::modul_basemenu (0,0002 mp) INCLUDE MODUL: page_breadcrumb CALL: Andrea\Core\PageList::modul_page_breadcrumb (0,0011 mp)
MUNKAMENET VÁLTOZÓarray ( 'SID' => '798c8415d64aec09654503b0b29f52ff', 'user' => 'O:16:"Andrea\Core\User":5:{s:8:"login_ok";b:0;s:13:"inner_modules";a:0:{}s:8:"template";s:0:"";s:5:"items";N;s:8:"' . "{debug_info}" . '*' . "{debug_info}" . 'props";a:4:{s:7:"message";s:0:"";s:10:"user_group";O:21:"Andrea\Core\UserGroup":4:{s:13:"inner_modules";a:0:{}s:8:"template";N;s:5:"items";N;s:8:"' . "{debug_info}" . '*' . "{debug_info}" . 'props";a:0:{}}s:15:"registered_date";s:0:"";s:8:"topic_id";a:0:{}}}', 'lang' => 'hu', 'currency' => 'huf', 'template_path' => '/templates/felejtek2023', 'p' => '239', )
KIKÜLDÖTT SQL KÉRÉSEKPDO connected to localhost. SET SESSION `character_set_client` = 'utf8' (0 sor: 0.0001 mp/0.0001 mp) SET SESSION `character_set_connection` = 'utf8' (0 sor: 0.0001 mp/0.0002 mp) SET SESSION `character_set_database` = 'utf8' (0 sor: 0.0001 mp/0.0003 mp) SET SESSION `character_set_filesystem` = 'utf8' (0 sor: 0.0001 mp/0.0004 mp) SET SESSION `character_set_results` = 'utf8' (0 sor: 0.0001 mp/0.0004 mp) SET SESSION `character_set_server` = 'utf8' (0 sor: 0.0001 mp/0.0005 mp) SET SESSION `collation_connection` = 'utf8_hungarian_ci' (0 sor: 0.0001 mp/0.0005 mp) SET SESSION `collation_database` = 'utf8_hungarian_ci' (0 sor: 0.0000 mp/0.0006 mp) SET SESSION `collation_server` = 'utf8_hungarian_ci' (0 sor: 0.0001 mp/0.0006 mp) SET SESSION `group_concat_max_len` = 1024 (0 sor: 0.0001 mp/0.0007 mp) SELECT * FROM `alz_core_plugin` WHERE `domain_id` = ? AND `option_active`=1 ORDER BY `depend_nums` ASC (9 sor: 0.0006 mp/0.0013 mp) SELECT `name`,`value` FROM `alz_core_param` WHERE domain_id = ? (18 sor: 0.0005 mp/0.0018 mp) SELECT `name`,`value` FROM `alz_core_lang` WHERE domain_id = ? (34 sor: 0.0002 mp/0.0020 mp) SELECT id FROM alz_core_page WHERE domain_id = ? AND permalink = ? (1 sor: 0,0003 mp/0,0023 mp) SELECT `theme_id` FROM `alz_core_domain` WHERE `id`=1 (1 sor: 0,0002 mp/0,0025 mp) SELECT * FROM `alz_core_theme` WHERE (`id`=2) LIMIT 1 (1 sor: 0,0002 mp/0,0027 mp) SELECT * FROM `alz_mag_topic` ORDER BY option_status DESC,`id` ASC (4 sor: 0,0003 mp/0,0030 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=239) LIMIT 1 (1 sor: 0,0004 mp/0,0034 mp) SELECT `parent_id` FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=165) (1 sor: 0,0002 mp/0,0036 mp) SELECT `parent_id` FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=1) (1 sor: 0,0002 mp/0,0038 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=165) LIMIT 1 (1 sor: 0,0004 mp/0,0043 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (8 sor: 0,0008 mp/0,0051 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=270) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0005 mp/0,0056 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=257) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0059 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=108) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (8 sor: 0,0005 mp/0,0064 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=145) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (10 sor: 0,0005 mp/0,0069 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=202) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (17 sor: 0,0007 mp/0,0076 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=248) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0004 mp/0,0080 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=250) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0004 mp/0,0084 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (0 sor: 0,0004 mp/0,0088 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (0 sor: 0,0003 mp/0,0091 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (8 sor: 0,0005 mp/0,0096 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=109) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0099 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=110) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0102 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=111) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0106 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=112) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0109 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=113) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0112 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=136) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (4 sor: 0,0005 mp/0,0117 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=114) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (6 sor: 0,0005 mp/0,0121 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=267) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0125 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (10 sor: 0,0006 mp/0,0131 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=146) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0004 mp/0,0135 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=147) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0004 mp/0,0139 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=148) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0142 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=149) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0004 mp/0,0146 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=116) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (1 sor: 0,0003 mp/0,0149 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=150) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0152 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=151) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0156 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=152) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0159 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=153) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0163 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=266) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0166 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (12 sor: 0,0008 mp/0,0174 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=166) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0177 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=167) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0004 mp/0,0181 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=168) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0184 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=169) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0002 mp/0,0186 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=226) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (6 sor: 0,0005 mp/0,0191 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=140) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0194 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=242) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (5 sor: 0,0004 mp/0,0197 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=193) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (6 sor: 0,0004 mp/0,0201 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=142) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0204 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=144) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0207 mp) SELECT `parent_id` FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=165) (1 sor: 0,0002 mp/0,0209 mp) SELECT `parent_id` FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=1) (1 sor: 0,0002 mp/0,0211 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=239) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (1 sor: 0,0004 mp/0,0215 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=268) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0218 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (17 sor: 0,0007 mp/0,0225 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=203) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (3 sor: 0,0004 mp/0,0229 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=172) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0231 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=207) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (4 sor: 0,0003 mp/0,0235 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=171) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0002 mp/0,0237 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=173) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (4 sor: 0,0003 mp/0,0240 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=212) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0002 mp/0,0243 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=178) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (6 sor: 0,0003 mp/0,0246 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=221) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0249 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=265) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (3 sor: 0,0004 mp/0,0253 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=222) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0256 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=216) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (3 sor: 0,0003 mp/0,0259 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=200) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0004 mp/0,0263 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=224) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0266 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=143) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0269 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=225) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0272 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=201) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0275 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=269) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0002 mp/0,0277 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (0 sor: 0,0004 mp/0,0280 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (0 sor: 0,0003 mp/0,0284 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=250) LIMIT 1 (1 sor: 0,0003 mp/0,0287 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=248) LIMIT 1 (1 sor: 0,0002 mp/0,0289 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=1) LIMIT 1 (1 sor: 0,0006 mp/0,0295 mp)
FUTÁSI IDŐKSQL: 0,0295 mp Oldal: 0,2297 mp Andrea\Core\Site.generate(): 0,1927 mp Andrea\Core\Site.show(): 0,1956 mp