A depresszió öregíti az agyat
A Sussexi Egyetem pszichológusai összefüggést találtak a depresszió és az agy öregedési üteme között. Habár a tudósok számára már egy ideje ismert jelenség, hogy a depressziótól vagy szorongástól szenvedő betegek később nagyobb eséllyel válnak demenssé, mégis ez a vizsgálat nyújtott először átfogó bizonyítékokat arra, hogy a depresszió hatással van a gondolkodási folyamatok hanyatlására.
A Psychological Medicine nevű szakfolyóiratban közölt tanulmány szerzői összesen 34, korábban publikált követéses vizsgálat adatait elemezték, melyek mindegyike azzal foglalkozott, hogy az idő előrehaladtával milyen kapcsolat van a depresszió illetve a szorongás és a gondolkodási készségek között. Összesen 71 ezer résztvevő adatait tekintették át. Köztük voltak olyanok, akik depressziós tüneteket mutattak és olyanok is, akiknél a depresszió diagnózisa is megállapítható volt. A vizsgálat fókuszában az állt, hogy a gondolkodási folyamatok (köztük az emlékezet, a végrehajtófunkciók, például a döntéshozatal, valamint az információk feldolgozásának sebessége) hanyatlásának üteme hogyan is alakul az idősebb személyeknél.
Fontos adalék, hogy azok adatait, akik már a vizsgálatok kezdetén is demencia diagnózisával rendelkeztek, nem vették be az elemzésbe. Erre azért volt szükség, hogy a szélesebb népesség körében is fel tudják mérni azt, hogy a depressziónak milyen hatása van a gondolkodási folyamatok öregedésére. Az eredmények szerint a depressziós betegek idős korukban nagyobb gondolkodási hanyatlást mutattak, mint akiknél nem állt fenn depresszió. Mivel a demencia diagnózisa előtt általában hosszú, sokszor akár évtizedekig tartó enyhe hanyatlás áll fenn, ezért ezek az eredmények a korai beavatkozás szempontjából kiemelkedő fontosságúak lehetnek.
Dr. Gaysina szerint: „Nagyon fontos ez a kutatás, hiszen rendkívül gyorsan öregszik a társadalmunk és a következő harminc évben várhatóan jelentősen növekszik majd azok száma, akik demenciával és hanyatló gondolkodási képességekkel élnek. Az eredményeink remélhetőleg a kormány figyelmét is felhívják a mentális egészség kérdéseinek komolyságára és az ehhez kellő erőforrások biztosítására. Támogatnunk kell az idősek lelki jóllétét és fontos olyan ellátórendszert létrehozni, amely segít a depresszióban és szorongásban szenvedőkön – ezzel a későbbi agyi működéseket erősíthetjük.”
Amber John kutató hozzáteszi: „A depresszió gyakori mentális probléma – minden évben nagyjából 5-ből 1 ember észleli magán a betegség jeleit. Ám a depressziótól szenvedőknek sem reménytelen a helyzetük: nem elkerülhetetlen az idős kori nagyobb gondolkodási hanyatlás. Az olyan megelőző lépések, mint a testmozgás, a tudatos jelenlét vagy meditáció gyakorlása, valamint a javasolt terápiás eljárásokban történő részvétel mind kimutatottan segít a jóllét növelésében. Ez pedig a gondolkodási folyamatok egészséges fennmaradását támogathatja az öregedés folyamán.”
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu