Áttörés a memóriakutatásban
Az emlékezet, tanulás és gondolkodási rugalmasság egy az agyban található, fehérjeműködést leállító „kapcsolón” múlhat – derült ki a University of Warwick berkeiben készült, a maga nemében úttörő kutatás eredményeiből.
Ez az új ismeret segíthet abban, hogy jobban megértsük az emlékezés folyamatát befolyásoló neurológiai betegségeket, például az Alzheimer-kórt.
Dr. Mark Wall, a Warwick kutatója és munkatársainak eredményei szerint az úgynevezett ARC fehérjének – melynek mennyisége növekszik a tanulás során az agyban – az új információk elsajátítását követően nagyon gyorsan le kell „kapcsolódnia” és eltűnnie annak érdekében, hogy az új információt bevéssük és tároljuk.
Az ARC jelentőségét már eddig ismertük az agy emlékezeti és tanulási folyamataiban, ám eddig nem volt tudomásunk arról, hogy a fehérje kikapcsolásának és eltávolításának milyen jelentősége van.
A gondolkodás rugalmassága ahhoz járul hozzá, hogy a körülöttünk lévő világról tanulhassunk és a környezetünkhöz alkalmazkodjunk, felvegyünk és tároljunk olyan információkat, mint a vizuális és auditív jelek. Ezek segítségével leszünk képesek a viselkedésünk irányítására és a változó helyzetekhez való alkalmazkodásra.
Akik olyan neurológiai betegségekben szenvednek, mint az Alzheimer-kór, a gondolkodás rugalmassága is alacsonyabb – ez pedig a viselkedés megváltozásával, zavarodottsággal, a tanulás problémáival és az információk tárolásával nehézségeivel jár. Ilyen lehet például egy épület elhelyezkedése vagy egy ember nevének a megjegyzése is.
Az eredmények arra is utalnak emellett, hogy a gondolkodás rugalmatlansága, a tanulás és emlékezés problémái abból is eredhetnek, hogy az agyban az ARC fehérje nem „kapcsolódik ki” teljesen, hanem továbbra is jelen van.
A klinikai kutatások ennek a kulcsfontosságú jelenségnek az ismeretében jobban megérthetik és kezelni is hatékonyabban tudják majd az Alzheimer-kórt és hasonló betegségeket azáltal, hogy a fehérje „kapcsolót” célozzák meg, illetve kiderítik, hogy mi okozza annak rossz működését.
Dr. Mark Wall, a University of Warwick professzora szerint:
„Egy hasonlattal élve az eredményeink szemléltetésére, képzeljék el, hogy néhány hetet egy hotelben töltenek. Az első hét elteltével a vezetőség más szobát ad Önöknek, de nem mondja el, hogy hol van az új szoba. Ha meg akarják találni az új szobát, minden egyes szoba ajtajában ki kell próbálniuk a kulcsukat, amíg a szobát meg nem találják. Ám ha egyszer megtalálták, legközelebb mikor visszatérnek a hotelbe, könnyen megtalálják a szobájukat néhány téri jelzés alapján – például a emelet, a szoba távolsága a lifttől vagy a tűzlépcsőtől.”
Dr. Soinia A.L. Corrêa folytatta a hasonlatot:
„Most azt a helyzetet képzeljék el, hogy minden alkalommal, mikor visszatérnek a hotelbe, minden egyes ajtóban ki kell próbálniuk a kulcsukat, amíg meg nem találják a szobát. Az arra való képtelenség, hogy a stratégiát úgy alakítsuk, hogy könnyen megtaláljuk a szobánkat, az maga a gondolkodási rugalmatlanság. Pontosan ez történik, ha az ARC fehérje nem kapcsolódik ki megfelelően. Ahogy idősödünk, egyre gyakrabban fordul elő ez a megváltozott viselkedés, és ami még fontosabb, hogy ezt a típusú viselkedést tapasztaljuk az olyan neurológiai állapotokban is, mint amilyen az Alzheimer-kór.”
A kutatás során a tudósok genetikai módszerekkel olyan egeret hoztak létre, melyben az ARC fehérje nem „kapcsolódott” ki. Azt találták, hogy ezek az egerek normális magatartásúak voltak, ám speciális gondolkodási rugalmatlanság jellemezte őket.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu