Ejtőernyős ugrás az Alzheimerért
Nem épp tipikus apa-lánya program, hogy valaki ejtőernyővel kiugorjon a repülőből a demenicakutatás fontosságának felhívása érdekében. Ellie és Chris Robey mégis ezt tették múlt szombaton. A 21 éves lány és 49 éves édesapja egyszerre volt ideges és izgatott is a hihetetlen ugrást megelőzően, mellyel az Egyesült Királyság Alzheimer-kór Kutatóközpontjának gyűjtöttek pénzbeli adományokat. Az ugrás időpontjának különlegessége, hogy Apák napja előtt egy nappal történt.
A páros a kutatóközpont „Ejtőernyős Nap” nevezetű kezdeményezésében vett részt. Az eseményen arra kérik az ugrásra vállalkozókat, hogy egyazon napon, a demenciakutatás érdekében az ország különböző pontjain ugorjanak ki ejtőernyővel egy repülőgépből. Ellie és Robie még az ugrást megelőzően 3000 fontnyi adományt összegyűjtött az Alzheimer-kór kutatásának javára, ám reményeik szerint az ugrást követően is emelkedik még ez az összeg.
Az ejtőernyős napon történő részvétel ötlete először Ellieben fogalmazódott meg, aki már korábban eldöntötte, hogy tevőlegesen részt vesz a demens emberek segítésében. A lány zenei tanulmányai során hallott először a zeneterápiáról és a módszer jótékony hatásáról a demenciával élők kezelésében. Ugyanakkor fontosnak érezte azt is, hogy a kutatásokat segíthesse elő pénzadomány gyűjtésével, hiszen gyógymódunk jelenleg még nincsen a betegségre. A következőképpen fogalmazta meg célját:„Az egyetemen zeneterápiát is tanulok és tudom, hogy nagyon hasznos lehet a demens betegeknek. Ezt első kézből tapasztaltam meg, mikor egy idősek otthonában önkénteskedtem zenészként és láttam a társaimat is zenélni a demens betegeknek. Nagyon felemelő élmény volt látni, ahogyan belefeledkeznek a zenébe. Az önkéntes munkámat követően valami kézzelfoghatót akartam tenni a pénzadományok gyűjtése érdekében, mellyel a demenciakutatást támogathatom. Mindenki érintett valamilyen módon, olyan gyakori a betegség. A kutatást akartam elősegíteni, ezért döntöttem az ejtőernyős ugrás mellett. Miután már biztos voltam benne, hogy megcsinálom, apa megkérdezte, hogy csatlakozhat-e. Ő idős emberekkel önkénteskedik és sokszor tapasztalja azt, hogy a demencia milyen hatással van rájuk. Nagyon boldog vagyok, hogy az apukámmal együtt csináljuk ezt meg. Idegesek is vagyunk persze, de remélem, hogy nagyon izgalmas lesz!” – nyilatkozta az ugrást megelőző napokban a lány.
Ellie reméli, hogy a demenciakutatás a jövőben új kezelésekhez járulhat hozzá. „Az apukám és én is hihetetlenül fontosnak érezzük a kutatásokat. Mindannyian ismerünk olyanokat, akiket személyesen is érint a demencia. Nagyon megnyugtató lenne a családoknak, ha létezne olyan kezelés, ami lassíthatja vagy megelőzheti ennek a kegyetlen állapotnak a kialakulását.”
Audrey Tietz, az Alzheimer-kór Kutatóközpontjának munkatársa hozzátette: „Szeretnénk megköszönni Ellienek és Chrisnek, hogy vállalkoztak az ugrásra és részt vesznek az Alzheimer Ejtőernyős napon. Mindig nagyon izgalmas látni, hogy mennyien vesznek részt a kezdeményezésünkben, hogy pénzt gyűjtsenek a demenciakutatás számára. Egy apa-lánya páros pedig egészen különleges. Az Egyesült Királyságban jelenleg 850 ezer demens beteg él. A kór nemrégiben a vezető halálokká vált az országban. Azzal, hogy pénzadományokat gyűjtenek kutatásra, Ellie és Chris segítenek nekünk abban, hogy a demenciakutatás úttörőivé válhassunk az egész világon. Rendkívül hálásak vagyunk nekik.”
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu