Film készül Gene Wilder betegségéről
Hamarosan nyilvánosságra kerül a dokumentumfilm, mely Gene Wilder Alzheimer-kórral folytatott küzdelmét mutatja be. A hatalmas karriert befutó színésznél Dr. Michael Rafii állapította meg a betegséget és a neurológus kezelte Wildert a színész 2016-ban bekövetkezett haláláig. Dr. Rafii az elmúlt tíz évben számos klinikai próba megtervezésében és lefolytatásában vett részt. Munkája során a Dél-kaliforniai Egyetem Alzheimerterápiás Kutatóintézetének tagjaként az Alzheimer-kór kezelési lehetőségeinek előremozdításán fáradozik. Kollégáival olyan újszerű terápiás módszereket kívánnak kidolgozni, melyek segítségével azt is megváltoztathatják, miként tekintenek rá, kutatják és kezelik a betegséget.
Dr. Rafiival az alábbiakban egy interjút olvashatnak, melyben a Gene Wilderrrel és felségével, Karennel kapcsolatos élményeiről mesél, arról, hogyan ő látta a házaspár küzdelmét az Alzheimer-kórral.
Miért is olyan fontos, hogy idejében elkezdjünk beszélni orvosunkkal az agyunk egészségéről?
Elképzelhető, hogy a demencia tüneteit egy visszafordítható állapot okozza. Ha feltárjuk, hogy mi a demencia mögöttes oka, el tudjuk kezdeni a megfelelő kezelést. Ha valóban az Alzheimer-kór okozza a demenciát, akkor a megkezdődhet a jelenleg engedélyezett szerekkel történő gyógyszerelés, melynek célja a tünetek enyhítése.
Hogyan hat a betegek ellátására és a szeretteiket gondozó hozzátartozókra az Alzheimer-kór korai felismerése?
A beteg és családja ilyen esetekben sokkal több információ birtokában tudja megbeszélni a jövőre vonatkozó terveket. Tudnak élni a támogató csoportok lehetőségével és megtanulhatnak olyan stratégiákat, melyek a betegséggel való együttélésben segíthetnek. A kezdeti stádiumokban lévő betegek - ahol nagyobb haszonnal jár a beavatkozás - még klinikai próbákba is bekerülhetnek.
Milyen életkorban tanácsos elkezdenünk beszélgetni az orvosunkkal az agyunk egészségéről?
Bármilyen életkorban, amikor megjelenik a demencia egy-egy tünete, szükségesek a további vizsgáltok. Általában azt tapasztaljuk, hogy 65 éves kor felett kezd növekedni az új demens esetek előfordulása.
Érdemes-e úgy tekintenünk az agyunkra, mint ahogyan a szívünkre, beleinkre vagy más szerveinkre?
Abszolút. Ahogyan a szívünk egészégét is célszerű időről időre felmérni, ugyanígy az agyunk esetében is jó, ha megtesszük ugyanezt.
Milyen korlátai lehetnek annak, hogy valaki korai felmérésben vegyen részt a gondolkodási területeket illetően?
Előfordulhat, hogy az ember nehezen talál demenciaspecialistát erre a feladatra.
Miért is veszi körbe egyfajta stigma a demenciát?
Néhányan úgy gondolják, hogy ha valaki demens, akkor neki mentálisan "elmentek otthonról" - ami pedig társas elszigetelődéshez vezethet. Ám az az igazság, hogy ez egy félreértés az Alzheimer-kórral és annak számtalan stádiumával kapcsolatban. Kezdeti szakaszban lévő demenciával teljes értékű életet lehet élni, fontos és értelmes társas és családi kapcsolatokat fenntartva.
Milyen volt Önnek, mind személyesen, mind gyakorló szakemberként azt látni, ahogy Gene Wilder, a gyors észjárásól híres komikusóriás betegsége haladt előre?
Szívszaggató élmény volt a mindenki által szeretett komikus demenciáját és az ezzel járó folyamatos leépülést testközelből megtapasztalni.
Ha valaki egy Alzheimer-kórral élőről gondoskodik, annak milyen fizikai hatásai vannak az illetőre - és mit látott, hogyan hatott a betegség Gene Wilder feleségére, Karenre?
A gondozásban, ápolásban részt vevők hatalmas érzelmi terhet cipelnek. Mentálisan erősnek és hihetetlenül türelmesnek kell lenniük nap nap után. Mindeközben folyamatosan támogatniuk kell demenciától szenvedő szerettüket - kiváltképp az utolsó szakaszokban.
Milyen olyan célokat tűzhetünk ki, amik ugyan hagyományosan nincsenek a klinikai ellátátás és a kezelés fókuszában, ám a betegek számára mégis fontosak lehetnek?
A demenciaellátás egyik legfontosabb céljának az életminőség maximalizálását tartom.
A Gene Wilder életéről, az általa hagyott örökségről és az Alzheimerrel-kórral folytatott harcáról szóló dokumentumfilm 2019 tavaszán kerül a mozikba Amerikában. Magyarországi megjelenéséről még nincs információnk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu