Gyors demenciatesztet fejlesztettek ki
Egy egyszerű ultrahangos vizsgálattal kiszűrhetők lehetnek azok, akiknél magas a demencia kockázata; mindez pedig még a tünetek megjelenése előtt megállapítható a kutatók szerint – számol be róla a BBC.
A University College of London tudósai több mint háromezer ember nyaki véredényeinek ultrahangos vizsgálatát végezték el egy 15 évet felölelő periódusban. Azt tapasztalták, hogy akiknél a kutatás elején erőteljesebb pulzálásokat mértek, azok a következő évtizedben nagyobb mértékű szellemi hanyatlástól szenvedtek. Mindennek oka az lehet, hogy az intenzívebb pulzálás károsíthatja az agy véredényeit, megváltoztathatja azok hálózatának szerkezetét és mini sztrókoknak nevezett vérzéseket idézhet elő.
A 15 évig tartó vizsgálat során a résztvevők emlékezetét és problémamegoldó képességeit is tesztelték. Azoknak a személyeknek a képességeiben mutatkozott a legnagyobb hanyatlás, akiknél az ultrahangos vizsgálat során a legerőteljesebb pulzálást állapították meg.
A szellemi hanyatlás sokszor a demencia első jele, ám nem mindenkinél fejlődik ki a betegség. További vizsgálatok szükségesek annak megállapítására, hogy a nyaki véredények állapota milyen összefüggésben áll magának a demenciának a későbbi kialakulásával.
Amennyiben sikerrel járnak, a kutatók reményei szerint új szűrővizsgálattal járulhatnak hozzá a megelőzéshez és a korai felismeréshez. Ám addig is sok életmódbeli változtatással csökkenthető a demencia kockázata. A vérnyomás és a vér koleszterinszintjének kontrollálása éppolyan fontos a tudományos bizonyítékok szerint, mint a dohányzás mellőzése, a rendszeres testmozgás és a kiegyensúlyozott táplálkozás.
A vizsgálatot kommentálva a Brit Alzheimer Társaság elnöke, Dr. Carol Routledge elmondta: amit már biztosan tudunk, az az, hogy az agy vérellátása kiemelkedő fontosságú, ezért a demencia kialakulási esélyeinek csökkentése érdekében az egészséges vérnyomás és a szív állapotának megőrzése jelentős szerepet kap.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu