Alzheimer-díjat nyert egy rögbicsapat
A Worcester Warriors nevű angol rögbicsapat kapta a Brit Alzheimer Társaság „Az Év Demenciabarát Kis- és Középszervezetének” járó díját. A klub azzal érdemelte ki az elismerést, hogy aktívan küzd azért, hogy a helyi lakosságból minél többen továbbra is aktív tagjai maradhassanak a rögbisek közösségének, a demencia diagnózisát követően is.
Az egyik úttörő kezdeményezésük a sportkávézó, ahol meccsnapokon biztonságos körülmények között követhetik nyomon a demenciában érintett szurkolók a játék alakulását.
Simon Northcott, a csapat fogyatékosságokért felelős tisztviselője elmondta, hogy ugyan rendkívül jól esik neki a Demenciabarátok Bajnoka cím, mellyel erőfeszítéseit jutalmazták, ám úgy véli, ez inkább a helyi, demenciával érintett szurkolóközösséget illeti. Az ő hétről hétre történő részvételük nélkül nem érne sokat a kezdeményezés.
Az Alzheimer Szövetség elnöke, Jeremy Hughes méltatása szerint a csapat és más hasonló szervezetek munkája nyomán örökre megváltozhat a demenciával élők élete. Tevékenységükkel szembeszállnak a félreértésekkel, átalakítják az emberek hozzáállását és cselekvésre ösztönöznek. A Warriors kemény munkája jól mutatja, hogy a társadalom hogyan is tud összefogni a demencia ellen.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu