A szájhigiéné is segít az agynak
Egyre több tudományos bizonyíték áll rendelkezésünkre össze arra vonatkozóan, hogy a száj egészsége összefügghet az Alzheimer-kórral.
A fogíny betegségeinek demenciával való kapcsolatáról születtek már eredmények. Tavaly például egy tajvani kutatásból kiderült, hogy akik 1 évnél hosszabb ideje küzdenek periodontitissel (fogágysorvadással), azoknál 70 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakul ki a későbbiekben Alzheimer-kór. Egy másik vizsgálat pedig azt mutatta ki, hogy az enyhe vagy közepesen súlyos Alzheimer esetén gyorsabb a betegség lefolyása azoknál, akiknek valamilyen fogágyi betegségük is van.
Most egy új kutatásban arra derült fény, hogy a krónikus fogágyi és fogínybetegségekért felelős Porphyromonas gingivalis baktériumok jelenléte az agyban összefüggésben lehet az Alzheimer-kórral.
A tudósok Alzheimer-kórral diagnosztizált, illetve vélhetőleg a betegségben érintett élő személyeket és boncolásos vizsgálattal a betegségben elhunytakat is vizsgáltak a kutatásban. A résztvevők agyszöveteiben, gerincvelői folyadékában és nyálában nézték meg a baktériumok jelenlétét.
Egerekkel végzett tesztekből pedig azt igazolták, hogy a baktériumok képesek a szájüregből az agyba jutni, ahol egy mérgező fehérjét (gingipaint) kibocsájtva idegkárosító hatásúak lehetnek. Ezen felül az amyloid béta, egy az Alzheimer-kórban káros mértékű lerakódásokkal járó anyag termelődését is fokozzák.
Ezt követően az egereknek olyan gyógyszert adtak, ami blokkolja a mérgező fehérjét. Ekkor azt tapasztalták, hogy az agy károsodását előidéző folyamat is megállt.
Mindennek nyomán a kutatók egy olyan szert fejlesztettek ki, mellyel reményeik szerint az emberekben is hatással lehet kezelni az enyhe és közepes fokú Alzheimer-kórt. A gyógyszer klinikai tesztelését a közeljövőben tervezik megkezdeni.
A kutatásban nem érintett független szakértők szerint az eredmények biztatóak, ám nem árt körültekintéssel értelmezni őket. A kapott adatok egyelőre állatkísérletekből származnak, ezért nem tudhatjuk még, hogy emberekkel milyen hatásfokúak lesznek.
Az sem tisztázott, hogy a szájüregi betegségek milyen szerepet játszanak az Alzheimer-kór kialakulásában. Mivel Alzheimerben a betegek esendőbbek az agyi fertőzésekkel kapcsolatban, ezért elképzelhető, hogy a fogágyi baktériumok és az általuk kibocsátott mérgező anyagok az Alzheimer-kór melléktermékének és nem az okának tekinthetők.
A cikk szerzői szerint a baktérium az immunrendszer sejtjeit megfertőzve, illetve a fejen áthaladó agyidegeken keresztül jut el az agyba. Egy alternatív magyarázat szerint azonban az is elképzelhető, hogy az Alzheimer-kórban szenvedő betegeknek eleve rosszabb a szájhigiéniájuk és emiatt alakulnak ki a fogágyi betegségek náluk.
Mindenesetre a szakértők abban egyetértenek, hogy a fogak és a fogíny egészsége feltétlenül nagy szerepet játszik az egyén globális egészségi állapotában, ezért a kérdésnek sokkal nagyobb prioritást kell élveznie az idősek egészségügyi ellátásában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu