Demenciakórusról készült tévéműsor
A BBC kétrészes dokumentumfilmben mutatja be, ahogy Vicky McClure színésznő egy demenciával élőkből álló kórust hív életre. A 18 fős énekkar Vicky szülővárosában, Nottinghamban alakult meg.
A kórus életén kívül a nézők bepillanthatnak a demenciában érintettek mindennapjaiba és személyes történetébe is.
A közösségi médiában a hozzászólók mindenek előtt a műsor erős érzelmeket megmozgató jellegét, a sok megható pillanatot emelték ki. Sokak számára különösen inspiráló találkozni azzal, ahogy a demencia az egyes emberek élettörténetét átalakította.
Különösképp bepárásodtak a tekintetek, mikor a kórus az első epizód végén a Stand By Me című dalt adta elő egy szerelmespárnak. A férfi kórustag, Daniel ugyanis mindössze 31 éves, ám már két éve megállapították nála az Alzheimer-kór egy ritka, genetikai formáját.
Vicky elmondta, hogy a nagymamája szintén demenciával élt, ezért a projektet különösen a szívéhez közelinek érzi.
A dokumentumsorozat révén pedig nem csak a demenciával élők válnak láthatóbbá a társadalom számára, hanem az érintett családok is megtapasztalhatják, hogy a betegség nyújtotta kihívásokkal nincsenek egyedül.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu