Emlékezetes esküvő
Idén augusztusban tartotta második esküvőjét az a skót pár, melynek férfi tagja elfelejtette, hogy tizenkét évvel ezelőtt már egyszer összeházasodott feleségével.
A 71 éves Bill Duncan összesen tizennyolc éve él együtt Anne-el, ám demenciája miatt úgy hitte, mindössze csak udvarol a szívének kedves hölgynek.
A 69 éves Anne elmondta, hogy nemrégiben egy esküvőn vettek részt, ami nagyon megérintette férjét – olyannyira, hogy Bill eldöntötte, megkéri partnere kezét. A nő először úgy hitte, másnapra elfelejti férje a dolgot, ám legnagyobb meglepetésére Bill újból visszatért az esküvő ötletére.
A házasság megújítására a pár aberdeeni otthonának kertjében került sor, szűk családi és baráti körben. Barátaik segítettek a torta elkészítésében és a dekorációban, a nő lánya pedig meggyőzte Annet, hogy fehér ruhában menjen hozzá 12 év után újból Billhez.
A pár először 2001-ben találkozott Aberdeenben, ahol Bill bűvészként lépett fel. A férfinél 2010-ben állapították meg a demenciát, betegsége pedig ma már a beszédet is megnehezíti számára. A kezdetek óta Anne gondoskodik róla, ezért közelről is ismeri, milyen kihívásokkal kell szembenézni a demenciával való együttélés során. A helyi közösségben ezért létrehozott egy havi rendszerességgel megrendezett diszkót demenciával élők és róluk gondoskodók számára, ahol a tánc közben a hétköznapi problémák is elillanhatnak egy időre.
A házassági fogadalom megújítása kapcsolatukat is felélénkítette. Anne elmesélte, hogy betegsége kezdete óta Bill egyre kevesebbszer mutatja ki szeretetét, ám a második leánykérés óta elhalmozza őt kedvességével. Második házasságkötésük pedig reményeik szerint örök emlék marad mindkettejük számára.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu