Mielőtt útnak indulna a nagyi
A demencia előrehaladott stádiumaiban gyakori problémát jelent az idősek elkóborlása otthonról. Mivel igen veszélyes következményei is lehetnek, ezért lényeges ismernünk azokat a tényezőket, amik kiváltják ezt a viselkedést. Fontos tudnunk azt is, hogyan támogathatjuk szerettünket ilyen helyzetekben.
Az elkóborlást leggyakrabban nyugtalanság és zavartság előzi meg. A nyugtalanságot Alzheimer-kór vagy más demencia esetében sokszor olyan állapotok váltják ki, mint az éhség, szomjúság, ürítési inger vagy fájdalom. A zavartsághoz pedig nagyban hozzájárul az unalom, a kényelmetlen helyzetek keltette szorongás vagy stressz, illetve a fizikai inaktivitás is. A napi testmozgás beiktatása mellett a következőket tehetjük még szerettünk érdekében:
• Érdemes azonnal valamilyen produktív tevékenységbe fordítani már a kezdeti nyugtalanságot vagy járkálást is.
• Ha a szerettünk zavartnak tűnik, nyugtassuk meg.
• A nap azon szakában, amikor általában elindulna a beteg otthonról, már jó előre foglaljuk le valamivel.
• Csökkentsük a zaj szintjét otthon és iktassuk ki teljesen a zavaró ingereket. Kapcsoljuk ki a tévét vagy rádiót, húzzuk be a függönyöket vagy ültessük át szerettünket egy csendesebb szobába.
• Beszéljünk az orvosunkkal, mivel a zavartság a gyógyszerezéssel is összefüggésben lehet.
Az elkóborlás megelőzésére gyakorlati megoldásokat is bevethetünk. Ilyenek a gyerekzárak az ajtókon vagy ablakokon; az elindulás előtt általában felöltött ruhadarabok (pl. táska, cipő, szemüveg) elrejtése; illetve egy olyan kényelmes szék vagy fotel beszerzése, amiből nehezebb kikelnie szerettünknek.
Tanácsos ugyanakkor előre felkészülni arra az esetre is, ha a demenciával élő hozzátartozónk mégis elmegy otthonról. A következőket tartsuk szem előtt a megelőző intézkedések során:
• Szóljunk előre a szomszédoknak és adott esetben a helyi rendőrörsnek is arról, hogy szerettünk elkóborolhat, adjuk meg a telefonszámunkat erre az esetre.
• A demenciával élő betegeknek érdemes olyan karkötőt vagy ruhadarabot hordaniuk, amin rajta vannak személyes adataik.
• Abban az esetben, ha be kell vonni a rendőrséget, rengeteget segít, ha kéznél van egy friss fotó és olyan ruhadarab, ami a keresőkutyáknak segít az illat alapján történő lokalizálásban. Ez utóbbihoz gumikesztyűben helyezzük a demenciával élő személy egy mosatlan ruhadarabját egy zárható műanyag zacskóba és havonta cseréljük a ruhát.
• Először mindenképpen az eltűnés egy-másfél kilométeres környékén keressük a beteget. Legelőször az olyan veszélyes helyeket fésüljük át, mint a vízpartok, erdős területek, alagutak, buszmegállók és magasabb erkélyek.
• A legközelebbi utak pár száz méteres körzete rendkívül fontos lehet, hiszen a legtöbb demens idős a ház előtt vezető úton indul el és a közelben marad. A bokrokat és árkokat különösen körültekintően nézzük meg, hiszen lehet, hogy szerettünk elesett és nem tud felállni.
• A legtöbben a domináns kezük irányába indulnak el - tehát ha szerettünk jobbkezes, jobbra - ha balkezes, balra kezdjük a keresést.
• A kóborlás igen gyakran az ismert helyek felé irányul, ezért nézzük át a személyes fontossággal bíró helyszíneket -legyen az valamilyen szabadidős tevékenység, sport, vagy régi lakóhely.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu