A leghosszabb nap az Alzheimer szolgálatában
Idén is megrendezték Amerikában a júniusi napfordulókor hagyományos, Leghosszabb Nap elnevezésű rendezvényt, aminek célja az Alzheimer-kórral kapcsolatos társadalmi tudatosság fejlesztése, valamint az adománygyűjtés az Alzheimer Szövetség munkájának támogatására.
Az önkéntesek június 20-án, az év leghosszabb napján hoztak fényt az Alzheimer és más demenciák sötétségébe. Mindenki egy-egy, a betegségben érintett vagy elvesztett szerettének is emléket állított ez alkalomból.
Az olasz származású Anna az édesapjára emlékezett: idén is, mint az elmúlt években már számos alkalommal lakáséttermet nyitott, ahol öt dollárért cserébe mindenki egy tál házi húsgombócot vihetett haza magával. Ennek eredményeképpen több, mint négyezer dollár gyűlt össze a jótékonysági akcióban. Anna kollégája pedig süteményekkel szállt be az akcióba, így egy teljes menüt szolgáltak fel az érdeklődőknek.
A 18 éves, idegtudományos pályára készülő Akhum a nagymamája tiszteletére vett részt az eseményen. Fiatal kora ellenére ő is évek óta aktívan szerepet vállal a kezdeményezésben. Idén a közösségi média erejét felhasználva, az interneten mozgósította kortársait. Számítógépes játékos bajnokságot hirdetett, amelyben jelképes összegért cserébe az ország bármely pontjáról becsatlakozhattak a fiatalok.
Nancy és férje, Bart a nő sógora révén váltak érintetté az Alzheimer-kór ügyében. A néhai Ernie fiatalkori Alzheimerben szenvedett és családtagjai már nagyon hamar bevonódtak a betegséggel kapcsolatos társadalmi tudatosság kampányába. A házaspár az idei év elején már rendezett egy online jótékonysági Monopoly-játékot, mellyel több mint kétezer dollárt gyűjtöttek. A Leghosszabb Nap során pedig egy ismert bármixer tartott nekik bemutatót a koktélkészítésről - szintén virtuális formában.
A new yorki, jelenleg egy októberi maratonra készülő Courtney a nagypapája betegségének okán vett részt a rendezvényen. A fiatal nő az aznap reggeli, 42 kilométeres futóedzését szentelte az Alzheimer ügyének. Jótékonysági akciójával csak egymaga több, mint 2700 dollárt gyűjtött az Amerikai Alzheimer Szövetség számára.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu