Demencia Tanácsadó lehet a megoldás
Dr. Kázár Ágnessel, a Demencia Tanácsadó ötletgazdájával az nlc beszélgetett megoldásokról, összefogásról és kulcsfontosságú pillanatokról.
Duplán érintett: édesanyja időskori feledékenységtől szenved, de háziorvosként is látja, mekkora a baj.
Édesanyámnál pár évvel ezelőtt vettük észre, hogy valami nincs rendben, de a praxisomban is azt látom, hogy egyre többen vannak, akik demenciával élnek. Szomorú, de a hétköznapok embere maga sem tudja, hogy ez vele is megtörténhet. Nem veszi észre, elbagatellizálja a problémát, pedig ha időben szakemberhez fordulna, a késleltető terápiákkal évekkel kitolhatóvá válna az önellátás időszaka. Sajnos nemcsak a beteg, de a hozzátartozó is elzárkózik, hárítja magától a problémát – ebből adódóan pedig mi, háziorvosok a súlyos/középsúlyos stádium legvégén találkozunk a betegekkel, akkor, amikor már napi 24 órás segítségre lenne szükség.
Fontos lenne, hogy időben megtörténjen a diagnózis, amikor az érintett még egyfajta belátási képességgel rendelkezik – amikor még el tudja mondani, hogy nem emlékszik a napokra, hogy elfelejt dolgokat, hogy kihagy az emlékezete. Ez egy kulcsfontosságú pillanat! Ha az érintett – akár családi támogatással – még ekkor eljuthatna szakemberhez, nemcsak éveket nyerhetne, de az életminősége is másképp alakulna. Sor kerülne azokra a vizsgálatokra, amik igazolják például, hogy Alzheimer-beteg, vaszkuláris vagy áldemenciája van.
A demencia tüneteit okozhatja a depresszió, a beteg befelé fordul, érdektelenné válik, és maga a hangulati zavar okozza a feledékenységet. A megfelelő antidepresszáns-kezelés orvosolni tudja a problémát.
Háziorvosként mi a legtöbb, amit megtehet?
Nehéz a feladat, ugyanis óriási probléma, hogy egy későn „érkező” demens ember esetében maga a háziorvos sem tudja fenntartani a megfelelő kommunikációt: felírjuk ugyan a gyógyszert, de abban már nem lehetünk biztosak, hogy azt kiváltja és be is szedi; nem tudjuk, hogy amit a rendelésen elmondunk, abból ő mit visz haza; mennyire tudja szabályozni a gyógyszerszedést, aminek segítségével meg tudna nyugodni, és megszűnnének a kóros tünetek (agresszió, mániás pakolás). A jelen rendszerben nemcsak a beteg, de a háziorvos és a hozzátartozók is egyedül maradnak.
Az interjú további részét az nlc oldalán olvashatja!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu