"Hol is tartottam?"
A demencia egy olyan állapot, ami számos különböző, szellemi hanyatlással járó betegségre jellemző. Gyakran még a szakértők számára sem egyszerű pontosan azonosítani, hogy milyen típusú demenciával él valaki, hiszen a tünetek átfedésben lehetnek.
Kevesebben tudják azonban, hogy nem kizárólag a feledékenység és az emlékezőképesség romlása jelzi már korán az enyhe kognitív zavart és a demenciát, hanem más olyan jelek is, amik segítségével mihamarabb orvoshoz fordulhatunk.
A feledékenység például az Alzheimer-kórban gyakori korai tünet, ám a vaszkuláris demencia esetében nem ez a legfontosabb első jel. Ez utóbbi betegség során az agy vérellátása csökken - ennek nyomán pedig jellemző a koncentrációs nehézség és a rövid ideig tartó zavarodottság.
További figyelmeztető jeleklehetnek a tervezés-szervezés nehézségei, a döntéshozatali képesség megváltozása, a folyamatok (pl. főzés) lépéseinek követésében mutatkozó problémák, a gondolkodás lassulása. Vaszkuláris demenciában mindezeken túl előfordulnak az emlékezeti problémák, a beszéd változásai, a térérzékelés zavarai, valamint a hangulat megváltozása - a betegeknél gyakran depressziót tapasztalunk.
Ne csupán a feledékenységet és az emlékezet nehézségeit figyeljük tehát önmagunkon és szeretteinken, hanem a koncentráció és egyéb szellemi folyamatok változásai is legyenek fókuszban. Tartsuk szem előtt, hogy az időben érkező orvosi segítség jelentős előnyt jelenthet a betegség kézben tartásában és a jövő megtervezésében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu