2040-re megszülethet az Alzheimer-kór terápiája
Julie Willimas professzor, Nagy-Britannia egyik vezető Alzheimer-kutatója szerint 2040-re nagy eséllyel lesz már hatékony kezelés a demenciával járó állapot leggyakoribb formáira – számolt be róla a BBC.
A cardiffi egyetemen oktató tudós és teamje 92 olyan gént azonosított, amelyek jelentősen növelik annak a kockázatát, hogy valakinél demencia alakuljon ki.
A harminc éve az Alzheimer-kórral foglalkozó professzor Williams elmondása szerint a szakterület olyannyira felgyorsult, hogy az elmúlt hét évben többet megtudtunk a kórról, mint előtte akár évtizedek alatt.
Ezt mi sem példázza jobban, mint hogy amikor 2009-ben elkezdték a kutatássorozatukat az egyetemen, még csak három olyan génről volt ismeretük, amelyek jelentősen fokozzák az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét.
Mindez a tudáshalmozódás pedig lehetővé teszi a génterápia előretörését a területen – magyarázza. Ha ugyanis tudjuk, hogy merre keressük a hibákat, már célzottan lehet vizsgálni, hogy egyes gének milyen hatást fejtenek ki egy-egy meghatározott agyi aktivitásra.
Ráadásul a korábban több tízmilliós teszteket napjainkban nagyjából tizenötezer forintból ki lehet hozni, ami szintén sokat segít a tömeges kutatások elvégzésében.
Így ma már például jól tudjuk, hogy mely gének felelősek a mikrogliának nevezett immunsejtek megváltozásáért. Ezen sejteknek a feladata az agyban felgyülemlett melléktermékek eltüntetése. Azonban előfordulhat, hogy ehelyett inkább az egészséges sejteket, köztük az agysejtek közötti kapcsolatokat kezdik el lebontani – fejtette ki a professzor.
Ha ezek a kapcsolatok elhalnak, az viszont már komoly károkat okozhat és ilyenkor kezd el megjelenni a gondolatok és emlékek elveszítése, ami az Alzheimer-kórra jellemző tünet.
Williams professzor azonban kiemelte, hogy ha valakinél egy bizonyos génkombináció áll fenn, semmit nem lehet tenni a betegség kialakulása ellen.
Fontos azonban tudni, hogy nem egyetlen génről van szó csupán, hanem számos gén közös jelenlétéről. Így aztán érdemes az Alzheimer-kórról úgy gondolkodni, mint a szívbetegségről vagy stroke-ról, ahol sok tényező járul hozzá a betegség kialakulásához – azaz sok ponton lehet késleltetni vagy megakadályozni az állapot előrehaladását.
Rendkívül biztató, hogy a tudomány előrehaladásának köszönhetően 2040-ig nagy valószínűséggel már lesznek olyan kezelési eljárások, amelyek az Alzheimer-kór több feltételezett okát is hatékonyan tudják megcélozni.
A kutató kiemelte, hogy már léteznek olyan gyógyszerek, amelyeket más állapotokban sikerrel használnak és a következő öt éven belül az Alzheimer-kór kezelésében is engedélyezhetnek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu