Ők az online világ legmeglepőbb résztvevői
Elsőre ugyan nehéz lehet elhinni, ám a világháló egyik leggyorsabban növekvő populációját az idős korosztályba tartozó, online számítógépes játékokkal játszók teszik ki. Az egyre gyarapodó csoport tagjai a leggyakrabban az agyi stimulációt és az interneten folytatott társas interakciókat említik a legfontosabb motivációik között.

Már egy 2016-os felmérésben is így volt ez. Akkor az ötven év feletti korosztály több mint egyharmada, 38 százaléka játszott rendszeresen online alapú videojátékokkal. Ráadásul a felük úgy nyilatkozott, miszerint az internetes játékokban történő részvételük a megelőző öt év során csak egyre emelkedett.
Olyannyira igaz ez, hogy a baby boomer (1946 és 1964 között született) generáció online játékosai közül a férfiak 25, míg a nők 22 százaléka vallott úgy, miszerint több mint 25 éve játszik a videójátékokkal.
Szerencsére mindez korántsem olyan káros, mint egykor hittük volna. Léteznek ugyanis már arra mutató tudományos bizonyítékaink is, hogy a szellemi stimuláció, köztük az online játékok sikeresen késleltethetik az olyan, szellemi hanyatlással járó állapotok kialakulását, mint a demencia vagy az Alzheimer-kór.
Sok idősebb játékos számára azonban az online közösség által nyújtott támogatás az, ami a legtöbbet ad a mindennapokban.
A közösség fontosságát és erejét jól példázza, hogy vannak az idősebb generáció gamerei között olyanok is, akik nagy népszerűségre és komoly, több ezres követőbázisra tettek szert az elmúlt években az online platformokon.
Sokan közülük pedig arról számolnak be, hogy a rajongóik olyanok számukra, mint ha a pótunokáik lennének.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu