A demencia kapcsolata a magas vérnyomással

Dr. Ábrahám György, Dr. Galván Nikolett, Szegedi Tudományegyetem

2023.08.25. 12:11

A demenciáról

Tudni érdemes

A demenciát az értelmi funkciók romlása jellemzi, mely bekövetkezhet fokozatosan, szinte "észrevétlenül" – főként azok észlelik nehezebben, akik naponta találkoznak a beteggel –, de a szellemi képességek hanyatlása lehet gyors is, mondhatni látványos. 
A betegség mindazt érinti és támadja, ami értelmessé, figyelmessé, a világra nyitottá tesz bennünket, azaz károsodik a memória, a gondolkodás, a tájékozódás, a felfogás és megértés, az ítélőképesség, a számolási készség, a nyelvtanulás és -használat, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy az éberség nem vagy alig érintett. Az ide tartozó kórképek egy része szélesebb ismertségű, mint például az Alzheimer-kór vagy az érelmeszesedés hátterű elbutulás.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a világban több mint 55 millió embert érinthet a kórfolyamat és éves szinten mintegy 10 millióra tehető az újonnan felfedett esetek száma. A demencia Európában mintegy 7 millió embert érint. Nagy-Britanniában ez a szám körülbelül 816 000 fő. A 65 év feletti lakosság körében az átlag 7,1%, de a fiatalabbak körében is legalább 42 000 ember beteg. Általánosságban elmondható, hogy az érintettek közül a 65 évnél idősebbek mintegy kétharmada nő. Fennállása esetén ebben a korosztályban az átlagos várható túlélés mindössze nyolc év, ugyanez 90 éves kor felett már csak három esztendő. Magyarországon a demencia legalább 200 ezer személyt érint.  Bizonyított, hogy a dohányzás 45%-kal növeli a szellemi hanyatlás kockázatát. 

A demencia gazdasági terhei

Éves szinten az ellátás összköltsége a világban 2016-ban mintegy 605 milliárd dollárt(!) tett ki – csak viszonyításképpen: ez a magyar GDP négy-ötszöröse. A demensek mintegy 62%-a az alacsony és közepes jövedelmű országokban él. Az anyagi terheken túl a betegek ellátásának érzelmi és lelki terhei is kifejezettek, az ápolásban részt vevő hozzátartozók mintegy 40%-a súlyos vagy nagyon súlyos érzelmi válságról, stresszről számol be. 
Figyelemre méltó, hogy a kórra jellemző napi tünetek megjelenését már akár 10-30 évvel megelőzhetik az agyat érintő kóros szerkezeti elváltozások. 
A Magyar Demencia Társaság 2018. június 19-én tartotta alakuló ülését prof. dr. Kálmán János elnökletével. Azóta is töretlen lendülettel és hatékonyan végzik kiemelkedő fontosságú munkájukat a betegség elleni küzdelemben.

A demencia és a magas vérnyomás összefüggése

A demencia hátterében számos, összetett kóroki tényező áll. A továbbiakban a magas vérnyomásra koncentrálunk, amely többszörös kórfolyamatok révén károsítja az agyat és ezzel az intellektust. 

Bizonyított, hogy a krónikus hipertónia a demencia egyik legfontosabb kockázati tényezője, főként a középkorúak magasvérnyomás-betegsége a távlatokban károsítja a későbbi életkori tartományok értelmi funkciókat. A fő ok az agyi erek szerkezetének komplex károsítása, ebben meghatározó elem az érelmeszesedés, amely végső soron szűkíti az erek belső átmérőjét és így jelentősen csökkenti a véráramlást, mely az ellátási terület  – jelen esetben a központi idegrendszer – többszörös károsodását okozza. Ugyanakkor zavart szenved az erek önszabályzó képessége is, mellyel az idegrendszer mindenkori vérellátási igényéhez képesek alkalmazkodni. Sérül a vér-agy gát működése is, mely az idegrendszer normál anyagcseréjének meghatározó eleme. 

Összességben nő a stroke (szélütés) kockázata, melyet szinte törvényszerűen változó mértékű intellektuscsökkenés is követ. Kimutatható az úgynevezett „szabad gyökök” (agresszív oxidáló vegyületek) aktivitásának kóros fokozódása is, melyek az idegsejteket közvetlenül is károsítják. Érdekes, hogy az agyi erek nem egyformán károsodnak. 

Megfigyelték, hogy az agyalapi érgyűrűből kiinduló középső ágak és a gyűrű elülső összekötő szakasza kifejezettebben meszesednek és hajlamosabbak vérrögösödésre. Emiatt a mögöttes érhálózatban oxigén- és tápanyag-ellátási zavar alakul ki következményes agyállományi bevérzésekkel és lágyulással. 

Az Alzheimer-kór vonatkozásában megfigyelték, hogy a magasvérnyomás-betegek agyában fokozott az úgynevezett béta-amiloid- (kóros mikrorostos vegyület) lerakódás és a természetes tisztulás is lelassul, amely károsítja az idegsejtek kommunikációját és ezzel súlyosbítja a mentális funkciók romlását. 

Áttekintve a magas vérnyomás demencia kialakulását fokozó hatását, a következő tényezők játszanak meghatározó szerepet: részleges agyi sorvadás, oxigénhiányos károsodás, bevérzések, a fehérállomány károsodása, lágyulása és a béta-amiloid felhalmozódása. 
Mindezeket életkori tartománytól függően befolyásolják a vérnyomásértékek. A középkorú tartományban a fő probléma a határérték feletti szisztolés és diasztolés vérnyomás – minél nagyobbak az értékek, annál kifejezettebb a károsodás. 

Ezzel szemben magasabb életkori szakaszokban az alacsonyabb diasztolés értékek előnytelenek, mert fokozzák az érfalak nyomáskülönbség általi terhelését és rontják az erek keringési önszabályzó képességét is. 

A magas vérnyomás és a demencia kapcsolata jól ábrázolható egy idővonal mentén, amely az események kialakulásának dinamikáját mutatja. E szerint megfelelő gondozás, majd kezelés hiányában a felső normál vérnyomás egy-három év alatt kóros tartományba emelkedik, majd 10-20 év fennállást követően már jelentkeznek az enyhe értelmi károsodás jelei, amelyek fokozatosan romolva mind súlyosabb demenciát okoznak. 

Buford és munkatársai 15 ezer beteget (átlagéletkor 56 év) követtek 20 éven át, azt vizsgálva, hogy a kiindulási vérnyomás és annak alakulása milyen kapcsolatban áll az értelmi funkciókkal. Valamennyi vonatkozó teszt azt mutatta, hogy mérsékelt, de valós összefüggés igazolódott az értelmi funkciók károsodása és a kiindulási vérnyomás között. Ez az eredmény is aláhúzta annak fontosságát, hogy a vérnyomást már fiatalabb és középkorban is feltétlenül céltartományba kell kezelni az akár évtizedekkel később manifesztálódó demencia megelőzésére. 

A magas vérnyomás kezelésének hatása a demenciára

A klinikai tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a magasvérnyomás-betegség eredményes kezelése javítja az értelmi funkciókat. 
Spinelli és munkatársai középkorú betegeken vizsgálták, hogy a jól vagy rosszul kezelt hipertónia hogyan befolyásolja a szellemi képességeket. Megállapították, hogy valamennyi vonatkozásban azok jártak jobban, akiknek jól beállított volt a vérnyomása. 

Levi és munkatársai 12 nagy hipertóniavizsgálat adatait analizálták az antihipertenzív terápia hatásosságának megítélésére. Valamennyi vizsgálatban igazolódott a vérnyomás hatékony kezelése: kedvezően hat az értelmi funkciókra, mely akár 16%-os kockázatcsökkenést is eredményezett. A demencia kialakulásának kockázatát jelentős mértékben csökkenti a magasvérnyomás-betegség kialakulásának megelőzése nem gyógyszeres módszerekkel (só- és zsírszegény étrend, a testsúly normál tartományban tartása, a rendszeres fizikai aktivitás, az élvezeti szerek mértékletes fogyasztása). Ha ez önmagában nem elég a 140/90 Hgmm alatti célvérnyomás elérésére, akkor számos igen korszerű, érdemi mellékhatásoktól mentes gyógyszerből választhat a kezelőorvos, akit mindig érdemes mihamarabb felkeresni a vérnyomás komplex gondozásának megbeszélésére. 

Ne feledjük, hogy ami a „szomszédban vagy a munkatársaknál” bevált, nem biztos, hogy nekünk is megfelelő lesz, mert nem vagyunk egyformák és a hipertóniát kiváltó tényezők is különbözhetnek egymástól esetről esetre. 

Ou és munkatársai több tízezer betegnél különböző memóriatesztekkel elemezték az egyes vérnyomáscsökkentő gyógyszercsoportok hatásait. Megállapították, hogy a vérnyomás csökkentése önmagában 21%-kal mérsékelte a szellemi hanyatlás kockázatát. Igazolták, hogy bizonyos vízhajtók, az angiotenzin II nevű anyag képződését/hatását gátló gyógyszerek és a kalciumcsatorna-gátló értágítók csökkentették legjobban a demencia és az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát. Különösen erős volt a kapcsolat, ha a kezelés időtartama az öt évet meghaladta. 

Összegzés

A magas vérnyomás jelentősége a demencia kialakulásában és súlyosbodásában – elsődlegesen az ereket károsító hatása által – meghatározó fontosságú. Ugyanakkor közvetlen idegrendszeri hatásokat is feltételezhetünk. A kezelés leghatékonyabban akkor fejti ki megelőző, az értelmi funkciókat megőrző hatását, ha azt minél hamarabb, azaz már fiatal, legkésőbb a középkorú életkori tartományban elkezdik.
 

NYOMKÖVETÉS(string) «https://work1.felejtek.hu» (string) «{modul:wd_article}» INCLUDE MODUL: felejtek_meta CALL: Andrea\Plugins\Felejtek\Felejtek::modul_felejtek_meta (0.0011 mp) INCLUDE MODUL: jsonld CALL: Andrea\Plugins\JsonLD\JsonLD::modul_json_ld (0.0000 mp) INCLUDE MODUL: owm_daily_mobile MISSED CALL (owm_daily_mobile). INCLUDE MODUL: felejtek_menu:1 CALL: Andrea\Plugins\Felejtek\Felejtek::modul_felejtek_menu (0.0251 mp) INCLUDE MODUL: wd_article CALL: Andrea\Plugins\Webdoki\MagazineArticle::modul_wd_article (0.0011 mp) INCLUDE MODUL: felejtek_box:250 CALL: Andrea\Plugins\Felejtek\Felejtek::modul_felejtek_box (0.0002 mp) INCLUDE MODUL: felejtek_box:248 CALL: Andrea\Plugins\Felejtek\Felejtek::modul_felejtek_box (0.0003 mp) INCLUDE MODUL: basemenu CALL: Andrea\Core\PageList::modul_basemenu (0.0007 mp) INCLUDE MODUL: comments MISSED CALL (comments). INCLUDE MODUL: felejtek_related_articles CALL: Andrea\Plugins\Felejtek\Felejtek::modul_felejtek_related_articles (0.0000 mp) INCLUDE MODUL: felejtek_suggested_articles CALL: Andrea\Plugins\Felejtek\Felejtek::modul_felejtek_suggested_articles (0.0009 mp)
MUNKAMENET VÁLTOZÓarray ( 'SID' => '78230d078629e3dda1f0c7e912016c5b', 'user' => 'O:16:"Andrea\Core\User":5:{s:13:"inner_modules";a:0:{}s:8:"template";s:0:"";s:5:"items";N;s:8:"' . "{debug_info}" . '*' . "{debug_info}" . 'props";a:4:{s:7:"message";s:0:"";s:10:"user_group";O:21:"Andrea\Core\UserGroup":4:{s:13:"inner_modules";a:0:{}s:8:"template";N;s:5:"items";N;s:8:"' . "{debug_info}" . '*' . "{debug_info}" . 'props";a:0:{}}s:15:"registered_date";s:0:"";s:8:"topic_id";a:0:{}}s:8:"login_ok";b:0;}', 'lang' => 'hu', 'currency' => 'huf', 'template_path' => '/templates/felejtek2023', 'a' => 'cikk', 'p' => '1', 'article' => 797, )
KIKÜLDÖTT SQL KÉRÉSEKPDO connected to localhost. SET SESSION `character_set_client` = 'utf8' (0 sor: 0.0002 mp/0.0002 mp) SET SESSION `character_set_connection` = 'utf8' (0 sor: 0.0001 mp/0.0002 mp) SET SESSION `character_set_database` = 'utf8' (0 sor: 0.0001 mp/0.0003 mp) SET SESSION `character_set_filesystem` = 'utf8' (0 sor: 0.0001 mp/0.0003 mp) SET SESSION `character_set_results` = 'utf8' (0 sor: 0.0001 mp/0.0004 mp) SET SESSION `character_set_server` = 'utf8' (0 sor: 0.0001 mp/0.0005 mp) SET SESSION `collation_connection` = 'utf8_hungarian_ci' (0 sor: 0.0001 mp/0.0006 mp) SET SESSION `collation_database` = 'utf8_hungarian_ci' (0 sor: 0.0001 mp/0.0006 mp) SET SESSION `collation_server` = 'utf8_hungarian_ci' (0 sor: 0.0001 mp/0.0007 mp) SET SESSION `group_concat_max_len` = 1024 (0 sor: 0.0001 mp/0.0007 mp) SELECT * FROM `alz_core_plugin` WHERE `domain_id` = ? AND `option_active`=1 ORDER BY `depend_nums` ASC (9 sor: 0.0004 mp/0.0011 mp) SELECT `name`,`value` FROM `alz_core_param` WHERE domain_id = ? (18 sor: 0.0001 mp/0.0013 mp) SELECT `name`,`value` FROM `alz_core_lang` WHERE domain_id = ? (34 sor: 0.0001 mp/0.0014 mp) SELECT id FROM alz_core_page WHERE domain_id = ? AND permalink = ? (0 sor: 0.0003 mp/0.0017 mp) SELECT `theme_id` FROM `alz_core_domain` WHERE `id`=1 (1 sor: 0.0001 mp/0.0018 mp) SELECT * FROM `alz_core_theme` WHERE (`id`=2) LIMIT 1 (1 sor: 0.0001 mp/0.0019 mp) SELECT * FROM `alz_mag_topic` ORDER BY option_status DESC,`id` ASC (4 sor: 0.0002 mp/0.0021 mp) SELECT * FROM `alz_mag_article` WHERE (`id`=797) LIMIT 1 (1 sor: 0.0002 mp/0.0022 mp) SELECT id FROM `alz_mag_topic` WHERE parent_id = '4' (0 sor: 0.0001 mp/0.0024 mp) SELECT GROUP_CONCAT(keyword) FROM alz_mag_article_keyword WHERE mag_article_id = '797' GROUP BY mag_article_id (0 sor: 0.0002 mp/0.0025 mp) SELECT permalink FROM alz_mag_category WHERE id = '1' (1 sor: 0.0001 mp/0.0027 mp) SELECT * FROM alz_mag_category WHERE id IN (1,5) ORDER BY title (2 sor: 0.0001 mp/0.0028 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=1) LIMIT 1 (1 sor: 0.0001 mp/0.0029 mp) SELECT pageview FROM alz_mag_article_pageview WHERE domain_id = '1' AND mag_article_id = '797' (1 sor: 0.0002 mp/0.0031 mp) UPDATE alz_mag_article_pageview SET pageview = pageview + 1 WHERE domain_id = ? AND mag_article_id = ? (1 sor: 0.0020 mp/0.0050 mp) SELECT * FROM `alz_mag_article` WHERE (`id`=797) LIMIT 1 (1 sor: 0.0002 mp/0.0052 mp) SELECT id FROM `alz_mag_topic` WHERE parent_id = '4' (0 sor: 0.0001 mp/0.0053 mp) SELECT GROUP_CONCAT(keyword) FROM alz_mag_article_keyword WHERE mag_article_id = '797' GROUP BY mag_article_id (0 sor: 0.0002 mp/0.0055 mp) SELECT permalink FROM alz_mag_category WHERE id = '1' (1 sor: 0.0001 mp/0.0056 mp) SELECT * FROM alz_mag_category WHERE id IN (1,5) ORDER BY title (2 sor: 0.0001 mp/0.0057 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (8 sor: 0.0003 mp/0.0060 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=270) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0002 mp/0.0062 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=257) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0001 mp/0.0063 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=108) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (8 sor: 0.0002 mp/0.0065 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=145) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (10 sor: 0.0002 mp/0.0067 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=165) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (12 sor: 0.0002 mp/0.0069 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=202) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (17 sor: 0.0003 mp/0.0072 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=248) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0002 mp/0.0074 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=250) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0002 mp/0.0076 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (0 sor: 0.0002 mp/0.0079 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (0 sor: 0.0002 mp/0.0080 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (8 sor: 0.0005 mp/0.0085 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=109) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0002 mp/0.0087 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=110) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0001 mp/0.0089 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=111) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0002 mp/0.0090 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=112) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0001 mp/0.0091 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=113) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0001 mp/0.0093 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=136) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (4 sor: 0.0002 mp/0.0095 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=114) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (6 sor: 0.0002 mp/0.0097 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=267) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0001 mp/0.0098 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (10 sor: 0.0002 mp/0.0100 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=146) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0001 mp/0.0102 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=147) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0001 mp/0.0103 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=148) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0001 mp/0.0104 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=149) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0001 mp/0.0105 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=116) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (1 sor: 0.0001 mp/0.0107 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=150) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0001 mp/0.0108 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=151) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0002 mp/0.0111 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=152) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0002 mp/0.0112 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=153) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0002 mp/0.0114 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=266) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0001 mp/0.0115 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (12 sor: 0.0003 mp/0.0118 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=166) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0002 mp/0.0120 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=167) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0001 mp/0.0121 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=168) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0001 mp/0.0123 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=169) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0002 mp/0.0125 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=226) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (6 sor: 0.0002 mp/0.0126 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=140) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0002 mp/0.0128 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=242) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (5 sor: 0.0002 mp/0.0130 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=193) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (6 sor: 0.0002 mp/0.0132 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=142) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0002 mp/0.0134 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=144) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0001 mp/0.0135 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=239) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (1 sor: 0.0003 mp/0.0138 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=268) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0002 mp/0.0140 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (17 sor: 0.0004 mp/0.0144 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=203) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (3 sor: 0.0002 mp/0.0146 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=172) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0002 mp/0.0148 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=207) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (4 sor: 0.0002 mp/0.0150 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=171) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0001 mp/0.0151 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=173) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (4 sor: 0.0002 mp/0.0154 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=212) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0002 mp/0.0155 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=178) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (6 sor: 0.0002 mp/0.0157 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=221) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0001 mp/0.0158 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=265) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (3 sor: 0.0001 mp/0.0160 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=222) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0001 mp/0.0161 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=216) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (3 sor: 0.0002 mp/0.0163 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=200) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0002 mp/0.0165 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=224) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0002 mp/0.0166 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=143) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0002 mp/0.0168 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=225) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0002 mp/0.0170 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=201) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0002 mp/0.0171 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=269) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0.0001 mp/0.0173 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (0 sor: 0.0002 mp/0.0175 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (0 sor: 0.0002 mp/0.0176 mp) SELECT * FROM `alz_mag_article` WHERE (`id`=797) LIMIT 1 (1 sor: 0.0002 mp/0.0178 mp) SELECT id FROM `alz_mag_topic` WHERE parent_id = '4' (0 sor: 0.0001 mp/0.0179 mp) SELECT GROUP_CONCAT(keyword) FROM alz_mag_article_keyword WHERE mag_article_id = '797' GROUP BY mag_article_id (0 sor: 0.0002 mp/0.0181 mp) SELECT permalink FROM alz_mag_category WHERE id = '1' (1 sor: 0.0001 mp/0.0182 mp) SELECT * FROM alz_mag_category WHERE id IN (1,5) ORDER BY title (2 sor: 0.0001 mp/0.0183 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=250) LIMIT 1 (1 sor: 0.0001 mp/0.0185 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=248) LIMIT 1 (1 sor: 0.0002 mp/0.0186 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE domain_id = ? AND (`option_basemenu`=1) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (4 sor: 0.0002 mp/0.0189 mp) SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS * FROM alz_mag_article WHERE option_status = 'published' AND date_publish > 0 AND option_suggest = 1 ORDER BY date_publish DESC LIMIT 0,5 (0 sor: 0.0009 mp/0.0198 mp)
FUTÁSI IDŐKSQL: 0.0198 mp Oldal: 0.2388 mp Andrea\Core\Site.generate(): 0.2298 mp Andrea\Core\Site.show(): 0.2322 mp