Felejtek.hu Alzheimer-kór – együttélés a demenciával

Az apró változások is sokat segíthetnek

Az Alzheimer-kórban és egyéb demenciákban szenvedő idősek kezelésének egyik személyközpontú, ökopszichoszociális megközelítése a gyerekek oktatásában létező Montessori alapelvekre épül. Ennek lényege a függetlenség támogatása az egyén fejlődési stádiumának felmérése és figyelembevétele mellett.

„Mi úgy gondolkodunk a demenciáról, mint egy fogyatékossági formáról és nem mint betegségről” – vallja Cameron Camp, az ohiói Center for Applied Research in Dementia nevű kutatóközpont vezetője. „Amikor a demenciára mint betegségre fókuszálunk, akkor a deficiteket látjuk. A mi megközelítésünk szerint – mit tudunk tenni, hogy segítsük ezeket az embereket?”

Ebben az irányzatban személyre szabott tervekkel kívánnak segíteni a betegeken. Néhány idős számára ez azt jelentheti, hogy napirendet adunk nekik és megtanítjuk arra, hogy pipálja ki azokat a pontokat, amelyekkel már végzett, így láthatja, hogy hol tart a napjában. Másokat megzavarhat a dátum megállapításában az, ha havi naptárat látnak - ám a napi lebontást értik. A helyes dátum ismeretében jobban orientáltnak érezhetik magukat, ami növeli az önbizalmukat – magyarázta dr. Camp.

Egy kisebb, tavaly publikált vizsgálatban dr. Camp kutatócsoportja igazolta, hogy egy ilyen programmal javulást lehetett elérni bizonyos napi tevékenységekben, például az önálló étkezésben. Az olyan gyógyszerek használata is lecsökkent, mint az antipszichotikumok, antidepresszánsok és altatók. „Amikor az emberek elfoglaltak és éberek napközben, akkor alszanak éjjel” – véli az orvos.

A magány és unalom megcélzása két legfontosabb szempont sok idősnél ilyen körülmények között – nyilatkozta Jiska Cohen-Mansfield a tel-avivi egyetem egészségfejlesztő tanszékének professzora.

Egy előzetes vizsgálat során, melyben hat idősek otthonának 69 lakója vett részt, az izraeli kutatócsoport a legnagyobb kihívás jelentő betegek azonosítását követően azt találta, hogy akik részt vettek a csoportos tevékenységekben nagyobb hangulati javulást éltek meg, mint a kontrollcsoportban lévők. Sok zavaró viselkedésük is elmúlt ezeknek az időseknek.

A kutató arról is beszámolt, hogy a kísérleti program bevezetése során kezdetben meg kellett győznie a személyzetet arról, hogy próbálják ki – azzal érvelt, hogy semmit sem veszítenek, ha mégsem működik a program.

A betegek azonban hamar reagáltak a beavatkozásra, kiváltképp a fizikai aktivitásra. Az egyik során például el kellett kapniuk majd tovább dobniuk egy labdát. Kezdetben semmi önbizalmuk nem volt – elevenítette fel dr. Cohen-Mansfield – ám ez megváltozott, mikor ráébredtek, hogy meg tudják csinálni. Az eredetileg harminc percesre tervezett csoportfoglalkozás másfél órán át tartott.

„A bevonás és részvétel csökkenti a viselkedéses problémákat” – magyarázta a kutató. „A legerősebb inger a közösségi aktivitás.”