Szép, nehéz munka
Az első részben a szépségterápia áldásos hatásait mutattuk be. Ide kattintva olvashatja!
„A munka egyik legnehezebb része, hogy megismerünk valakit, aki aztán meghal. Kötődünk ezekhez a hölgyeknek, akik aztán néha eltávoznak közülünk. Nagyon gyakori, hogy amikor megyek egy foglalkozásra, azt hallom, hogy az egyik néni már nincs velünk. Erre fel kell készülni” – mondja Anthony.
Rigdennek egy 91 éves kliensétől kellett elbúcsúznia, akit két éven át havi rendszerességgel pedikűrözött. Úgy emlékszik vissza rá, mint a legcsodálatosabb, legboldogabb vendégére. A hölgy minden kezelés után elmondta, hogy ezután akár egész éjjel képes volna táncolni. Nagyon nehezen teszi túl magát a néni halálán.
A kliens unokahúga, Mel Brend hozzáteszi, hogy nagynénje nagyon szerette ezeket a kezeléseket. Rendkívül jól kijött Rigdennel és szinte olyanok voltak, mint a fiatal barátnők. Amikor pedikűröztetett, aznap mindig nagyon jól tudott aludni, mert ellazult a kezeléstől.
Anthony már több, mint 20 alkalmazottat betanított a munkára. Azt tanácsolja a területen dolgozni kívánó kozmetikusoknak, hogy vegyék fel a kapcsolatot az idősek otthonában a bentlakók programjaiért felelős személlyel. Lehetséges, hogy azt a választ kapják majd, hogy már van, aki hajat vagy körmöt vág az ellátottaknak. De fontos tudni, hogy a szépségterápia ennél sokkal többről szól, mint hogy kordában tartjuk valaki frizuráját. Függetlenül attól, hogy épp arckezelést vagy sminket kap a kliens, az a lényege az egésznek, hogy különlegesnek érezhesse magát. Fontos megértenie az idősek otthonának, hogy mindez terápiás foglalkozás is - és akkor ők is könnyebben mondanak igent.
Azáltal, hogy olyan emberekkel foglalkoznak, akiket a társadalom sokszor nem méltat sok figyelemre, a kozmetikusok igen jelentős hatással lehetnek az idősek életére. A smink fakulhat, de a hatás a bőrnél mélyebbre elér.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu