Így szeressük Alzheimeres rokonunkat
Egy Alzheimer-kórban szenvedő betegről gondoskodni embert próbáló feladat, ami nagymértékű stresszel járhat a hozzátartozóknak. A betegség előrehaladtával néha könnyen elfeledkezhetünk arról, hogy szerettünk még jelen van életünkben. Sokan frusztrálónak élhetik meg, hogy hozzátartozójuk nem tudja jól kommunikálni gondolatait vagy képtelen neveket és arcokat felidézni.
A betegség végül elveszi a szerettünk függetlenségét és a gondozást nyújtó személy válik a demenciával küzdő beteg kezévé, lábává és elméjévé. Sok beteg lesz depressziós és némelyek agresszívvé is válhatnak időnként, mely tovább erősíti az ápolást végzők frusztrációját.
Azonban nem árt emlékeztetnünk magunkat arra, hogy ha egy szerettünk demenciában szenved, az nem zárja ki, hogy boldog életet éljünk, hiszen a gondoskodás rendkívül jó érzéseket ébreszthet bennünk. Emellett pedig - habár néha nem magától értetődő - de szerettünk még mindig velünk van, a betegsége mögött.
A következőkben az alzheimers.net amerikai oldal gyűjtése alapján tíz olyan dolgot sorolunk fel, amit jó, ha észben tartunk:
Tájékozódjunk a betegségről. Minél többet tudunk meg az Alzheimer-kórról és lefolyásáról, annál jobban megértjük, együtt tudunk majd érezni hozzátartozónkkal.
Reális elvárásaink legyenek magunk és a másik felé. Tűzzünk ki elérhető célokat és legyünk felkészülve mindenre. Ne hagyjunk teret a csalódásnak azzal, hogy irreális elvárásokat alakítunk ki az Alzheimer-kórban szenvedő szerettünkkel szemben.
Alakítsunk ki kiszámítható rutinokat és menetrendeket. Ahogy a betegség előrehalad, egyre fontosabb lesz a napirend és mindennapos rutin tartása. Ezzel elejét vehetjük annak, hogy szerettünk összezavarodjon vagy frusztrálódjon.
Ne vitatkozzunk a beteggel. Ha egy elfelejtett emlékkel kapcsolatban vitába szállunk a demenciában szenvedő szerettünkkel, attól ő csak szomorú lesz, mi pedig irritáltak leszünk. Készüljünk fel rá, hogy sok mindent el kell engednünk.
Ne becsüljük alá a helyes étkezés erejét. Több vizsgálat is összefüggést fedezett fel az Alzheimer-kór és az életmód, köztük a rossz táplálkozás között. A finomított cukrok visszaszorítása és a zöldségfogyasztás növelése segíthet a viselkedéses problémák enyhítésében.
Amikor csak lehetséges, biztosítsuk a függetlenséget. Akármennyire is csábító volna mindent megtenni a szerettünk helyett, nagyon fontos hagyni annyi mindent önállóan tennie, amennyit csak tud. Előfordulhat ugyanakkor, hogy az adott cselekvés elkezdésében a mi segítségünket fogja igényelni a beteg.
Érezzük jól magukat! A szerettünk megérdemli a szórakozást is. Menjünk el a helyi múzeumba, parkba, sőt akár az állatkertbe is - ezeket a programokat mind szokták élvezni az Alzheimeres idősek.
Mindig legyen egy frissített listánk a gyógyszerekről és azok adagolásáról. Ez megadja számunkra azt a biztonságot, hogy mindig tudjuk, mi lesz a következő dózis és az orvosokkal és más ellátórendszerbeli segítőkkel is könnyedén meg tudjuk osztani ezeket az információkat.
Tervezzük be a napi mozgást. Amellett, hogy az agy egészségére fontos odafigyelni, a testnek is meg kell adni az aktivitást. A testmozgás segíthet az egészség megőrzésében, kiváltképp, ha mindennapjaink részévé válik.
A jelenben találkozzunk a szerettünkkel. Ne akarjuk őt visszaváltoztatni azzá, aki valaha volt. Gyászoljuk el annak elvesztését és kezdjük el szeretni azt, akivé most vált.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu