Alzheimer-kór az objektív mögül (fotókkal)
Stephen DiRado akkor kezdte el fotózni édesapját, amikor az 1980-as években azt gyanította, hogy az akkor ötvenes éveiben járó Gene DiRado depressziós. Azt remélte, hogy a képek készítésével közelebb fog kerülni a festőművész apához – és valóban, a kompozíciók elemzése során megerősödött a kapcsolat kettejük között. Stephen csak évekkel később fedezte fel, hogy a kezdeti feledékenység az Alzheimer-kór korai jele volt.

A végül több évtizedet felölelő portrésorozat az Apával (With Dad) címet kapta. A projekt aztán 2018-ban az ötezer dolláros díjjal járó, a demencia és Alzheimer-kór fotográfiai megjelenítését díjazó Bob and Diande Fund kitüntetését nyerte el.

Stephen élesen fel tudja idézni az első időszak félelmét azzal kapcsolatban, hogy valami nincs rendben Gene-nel. A fotókon keresztül a saját szerepét is kutatta abban, hogy miként segíthetne édesapjának. A páros Gene 2009-ben bekövetkezett haláláig folytatta a portrésorozatot. Ezt követően Stephen édesanyát, Rose-t kezdte el megörökíteni. A díjjal járó pénznyereményből az eddig elkészült fotókból egy albumot hoz létre a művész.
Stephen elmesélte, hogy akkor kezdett el igazán aggódni édesapja állapota miatt, amikor 1987-ben egyszer a fiát meglátogatva az állványon lévő fotót először erős kritikával illette – majd pár perc múlva, amikor a fia visszatette azt az állványra, Gene igen megdicsérte a képet. Ekkor döntötte el a fotós, hogy portrésorozatot készít apjáról. Ekkoriban még az Alzheimer-kórról igen keveset lehetett hallani.



A munka egy ennyire személyes témában rettenetesen megviselte Stephent, gyakran könnyekkel a szemében ment haza és bűntudat gyötörte, hogy kihasználja apját. A valós célja ugyanakkor az volt, hogy a lehető legtöbb időt vele töltse és ott legyen számára.
Az elkészült képeket rendszeresen közösen elemezték művészi szempontból.

A betegség előrehaladott stádiumában Gene egyre zavartabb lett, s fokozatosan elveszítette érdeklődését fia iránt, már csak a kamera érdekelte. Ez Stephen érzelmileg nagyon igénybe vette, az utolsó három-négy évben úgy érezte, láthatatlan lett édesapja számára.

A család számára Stephen projektje megszokott volt, hiszen azelőtt is életük minden történését megörökítette. A barátai azonban nehezen értették meg, hogy ez a portrésorozat sokkal többről szól, mint kettejük privát szférájának kiteregetéséről – ez egyszer minden, az Alzheimer-kórban és más demenciában érintett számára fontos képsorozat lesz.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu