Az idősgondozás örömei
Katie Laing kilenc éve dolgozik egészségügyi asszisztensként, és a munkájának minden napját imádja. A nő egy 26 ágyas intézményben, az angliai Whitecliffe House-ban látja el a lakókat. Mint mondja, olyan ez, mintha sok nagymamája és nagypapája lenne.
Katie nagyon szoros kapcsolatban volt nagymamájával Peggyvel, ezért amikor az idős hölgy egyre több segítségre szorult, magától értetődő volt, hogy az unokája gondoskodik róla. Akkoriban már a Whitecliffe House-ban dolgozott pincérnőként, de az ápolási feladatokat távol érezte magától. Úgy gondolta, hogy más egy családtagot, mint egy idegent támogatni. Ám egy rövid ideig tartó, másik kórházban végzett pincérnői állást követően mégis visszatért az otthonba, immár egészségügyi asszisztensként.
Azóta már megtapasztalta, hogy mindenki ugyanannyira megérdemli a törődést és kedvességet, mint az ember közeli hozzátartozója – és pont ugyanolyan egyszerű is megadni a másiknak járó tiszteletet és odafordulást. Katie célja, hogy nap mint nap kézzelfogható segítséget jelentsen valaki életében. Annak tudata, hogy valódi változást hoz létre a világban, rendkívül örömteli a számára.
Ugyan munkája fizikailag fárasztó – heti három alkalommal dolgozik reggel héttől este hétig, heti egyszer pedig egy hat órás munkanapot –, mégsem érzi igazán munkának az idősek otthonában töltött időt. Az intézmény csupán tíz perc sétára van lakásától, reggelente pedig igyekszik hamarabb beérni, hogy jusson még idő teázásra a kollégáival.
Ezt követően segít a lakóknak a reggeli felkelésben és készülődésben, majd részt vesz a napi programokban. Ilyen lehet például a lufitenisz, bingó vagy tekézés. Az ebédelésnek kötött menetrendje van, de Katie szeret ekkor is leülni az idősek közé, és kicsit beszélgetni és pletykálni velük.
Katie édesanyja ápoló, ezért sokan kérdezik tőle, hogy miért nem azt a szakmát választotta. Ő azonban jobban szereti a lakókkal tölteni a napjait ahelyett, hogy az ápolói feladatok oroszlánrészét képező papírmunkával és gyógyszerezéssel foglalkozna.
Az otthon egyik célkitűzése, hogy az idősek amennyire csak lehetséges, megőrizhessék önállóságukat: egészségügyi asszisztensek ebben támogatják őket. Katie is úgy tekint a munkájára, mint aki állandóan ott van a háttérben és segítő kezet nyújt, ha kell. Szeretné, ha ez nem egy intézmény lenne a lakóknak, hanem valóban az otthonuk, ahol azt csinálhatnak, amihez az adott nap kedvük támad.
Az egyik idős hölgy, Mandy nagyon szeret kimozdulni. Rendszeresen együtt mennek el a patikába vagy a postára. A többiek szoktak is azzal viccelődni, hogy már megint a pubba készülnek-e.
A lakók történeteit kifejezetten kedveli hallgatni a fiatal nő. Mandy például régen modell volt – de nem csak neki, hanem mindenkinek lenyűgöző történetei vannak az életéről. Szerencsés helyzet, ha egy segítő hivatásban dolgozónak van lehetősége arra, hogy néha leüljön és csak hallgathassa ezeket a visszaemlékezéseket.
Katie úgy látja, hogy még amikor az embernek rossz napjai is van, akkor is jó, ha a szobába belépve hátra tudja hagyni maga mögött a gondokat és egy mosollyal köszönti idős kliensét. Ezzel valóban egy kis napsütést tud csempészni a másik életébe.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu