Ha a szerettünk elesik
A brit Alzheimer Társaság hozzátartozókból és betegekből álló támogató csoportjának tagjai saját személyes élményüket osztották meg arról, hogyan támogathatjuk a demenciával élő embereket, ha elestek.
Az egyik hozzátartozó szerint szinte elkerülhetetlen hogy ez megtörténik, mikor valaki egy demenciával élőről gondoskodik. Gyakorlatilag lehetetlennek látja az esések megelőzését, olyan hirtelen történnek. Demenciában érintett felesége például egyik éjjel hangosan kiabált fájdalmában – mikor a férfi odaért, a nőt térdre rogyva találta, a feleség azonban nem emlékezett rá, hogy mi történt vele.
Egy Londonban élő kommentelő tanácsa szerint az elesés után azonnal szervezzünk meg egy háziorvosi vizitet, hogy a szakember még idejében megállapíthassa, szükséges-e valamilyen gyógyszer vagy egyéb beavatkozás. Annak a kizárása is fontos lehet, hogy gyógyszer mellékhatás vagy valamilyen fertőzés áll-e az esemény hátterében.
Előfordulhat az is, hogy fizioterápiára és olyan segédeszközökre lesz szükség, mint a bot vagy járókeret, illetve az otthon biztonságossá tételéről is gondoskodni kell. Vannak, akiknek a kapaszkodók, illetve megemelt vécédeszkák nyújtanak segítséget.
Egy másik érintett arról számolt be, hogy édesanyja az utolsó éveiben rendkívül nyughatatlan volt, folyamatosan ment volna valahova. Több nagyobb esést követően azonban tartósan ágyban kellett maradnia. Ebben a helyzetben különösen életbevágó volt a szoba bútorainak átrendezése úgy, hogy ne legyen jelen semmilyen veszély. Ezen kívül az asszony gyerekeinek el kellett néhány szobát zárniuk, mivel ott túlzottan sok kockázati tényező lett volna egy demenciával élő számára.
Több kommentelő annak a jelentőségét emelte ki, hogy minél több, a témában jártas szakértő segítségét kérjük ki. A háziorvoson túl szerencsés lehet, ha a szociális munkás és más támogató-ápoló szereplő véleményét is kikérjük az adott helyzetben leghatékonyabb megoldás keresése során. Ugyan nem lehet minden esést megelőzni, ám speciális ágymatraccal, illetve vészjelző készülék felszerelésével szintén csökkenthetjük az esésekkel együtt járó károsodások mértékét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu