Technológia és közösség
Japánban, a világ egyik egy legszélsőségesebben öregedő társadalmában az időskor betegségei – köztük az Alzheimer-kór és egyéb demenciák – kiemelten nagy kihívást jelentenek. Az országban minden évben több ezer demenciával élő személy tűnik el. Közülük vannak, akik sosem kerülnek elő.
A japán társadalom ezért széles körű megelőző intézkedéseket hozott, mellyel több oldalról is azt szeretnék megoldani, hogy az Alzheimer-kórban és más demenciában érintettek jobban tudjanak integrálódni a helyi közösségekbe.
Az egyik ilyen lépés a QR-kóddal ellátott személyes jelvények bevezetése, amit az egyik város önkormányzata ingyenesen biztosít polgárainak. Ha egy idős ember megzavarodik és eltéved, a segítségére sietők egyszerűen csak leolvashatják a jelvényről okostelefonjuk segítségével az egyedi QR-kódot, ami a demenciával élő személy fontos adataihoz nyújt hozzáférést. Az ötlet feltalálója elmondta, hogy a nagymamája is Alzheimer-kórral élt élete végén, ezért különösen közel érzi szívéhez a demenciában érintettek problémáit.
Egy másik megoldás arra a problémára reflektál, miszerint Japánban igen sok idős ember él teljesen egyedül, minden látogató és személyes gondoskodást nyújtó hozzátartozó nélkül. Ezért a városban önkéntesek járják az utcákat és figyelik az olyan házakat, amik lakatlannak tűnnek vagy épp úgy néznek ki, mint ahol már régóta nem volt mozgás. Erre utalhat például az, ha valakinél sok posta gyűlt össze a ház előtt. Ezeket az épületeket azonosítva aztán a helyi hatóságok meg tudják tenni a szükséges lépéseket. Az önkéntes segítők emellett a közösségben elérhető forrásokat és klubokat is népszerűsítik.
Ilyen klub a helyi kávézó is, ahol idősek és fiatalok klubesteken jöhetnek össze és kovácsolódhatnak valódi közösséggé. A japán társadalom különösen nagy kihívása az emberek elidegenedése egymástól, ezért az ilyen és hasonló kezdeményezések jelentős lehetőséget biztosítanak a magányosság leküzdésére.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu