Felejtek.hu
A hősök köztünk élnek
Dan Goerke felesége, Denise az ötvenes éveiben járt, amikor először mutatta az Alzheimer-kór kezdeti jeleit. Napjainkban, nyolc évvel később egy speciális ápolási otthonban él, ahol Dan rendszeresen látogatja.
A koronavírus-járvány alatt természetesen minden megváltozott - különösen nehéz időszakot jelent ez a demenciával élők, az idős- és ápolási otthonok lakói és a hozzátartozók számára.
A járvány kezdetén Denise családja az idősotthon ablakán keresztül láthatta a nőt. Dan számára azonban ezek rettenetesen embert próbáló percek voltak, Denise ugyanis már nem szavakkal kommunikál; ám az üvegen át nem volt lehetőség az érintésekre, a mély szemkontaktusra.
Mindezeken túl az otthon, ahol Denise addig élt, tavasszal bezárt és egy új intézményt kellett keresniük - ez azonban egy pandémia közepén korántsem egyszerű feladat. Végül - két héttel és tizenöt intézménnyel később - sikerült megtalálniuk azt az ápolási otthont, ahol Denise a szükségleteinek megfelelő ellátást kaphat.
Ez az időszak különösen megterhelő volt a házaspár számára, ugyanis Denise-t igen megviselte a magányosság, sokat fogyott is - szerencsére mióta berendezkedett az új otthonban, kezd javulni az állapota. Dant most beengedik az intézmény ajtajáig, ahol két méteres távolságból, de legalább személyesen tudja látogatni feleségét.
A férj számára hatalmas megnyugvást jelent, hogy Denise ápolói mind nagyon tapasztaltak az előrehaladott Alzheimer-kórral élőkről történő gondoskodásban, ezért nagy biztonságban tudja szerettét. Az idősápolókkal rendkívül gyakran kommunikálnak és úgy látja, remekül kiismerték már Denise egyéni jellegzetességeit. Régebben a család gyakran segített az ápolókat is tehermentesíteni például azzal, hogy ők etették meg Denise-t. Most azonban mivel erre nincsen lehetőség, a gondozás teljes egészében a személyzet feladata.
Dan azt javasolja mindenkinek, aki demenciával élő személyről gondoskodik, hogy tegyenek mindent pozitív hozzáállással, és akkor is látogassák rokonukat, ha az most nehezebb, mint valaha. Soha nem volt ilyen fontos ugyanis az, hogy megtartsunk valamit abból a kapcsolódásból, ami mindannyiunkat éltet.
"A demenciával élő szeretteink megérdemlik, hogy láthassanak minket, mi pedig megérdemeljük, hogy az életük részesei legyünk. Támogassuk őket, amennyire csak lehetséges. Dolgozzunk együtt az idősotthon munkatársaival. Ha teljes védőfelszerelést kell felöltenem, hogy bemehessek Denise-hez, akkor azt fogom tenni" - magyarázta.
Dan kiemelte azt is, hogy személyes gondoskodást nyújtóként mi is megkapjuk a nekünk járó támogatást: keressünk hasonló élményekkel rendelkező sorstársakat, segítő csoportokat.
És soha ne adjuk fel a reményt: a különleges pillanatokat élvezzük ki és ünnepeljük meg! Nem lesz mindig ilyen nehéz a helyzet, mint most világszerte mindenhol, mindenki számára. Támogassuk egymást végig a járvány során!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
