Felejtek.hu Alzheimer-kór – együttélés a demenciával

A mindennapi tárgyak is javítják az életminőséget

„Képzelje el, hogy felébred reggel és a ruhái, amiket fel akart venni, nincsenek sehol. A tusfürdő illata szokatlan és nem leli sehol a hajszárítót. Főzne egy teát, de a vízforraló eltűnt… Na milyen napja van? Hogy érzi magát? Üdvözöljük az idősek otthonában élők mindennapjaiban”.

Így indul az idősotthonokban dolgozó ápolóknak szóló új, egynapos tréningprogram. A Dr. Kellyn Lee pszichológus-kutató által kidolgozott képzés arra szeretné felbátorítani az ápolást nyújtókat, hogy gondolják át, milyen jelentősége van a hétköznapi, funkcionális tárgyaknak az életünkre és identitásunkra. A cél az, hogy az ápolók minél több aktív beleszólást adjanak az időseknek ezekben a mindennapi kérdésekben.

Az angliai Knightwood idősek otthonának dolgozói az elsők között voltak, akik elvégezték a tréninget. Mivel az ezen intézményekben lakók nagyjából 70 százaléka demenciával vagy súlyos fokú memóriaproblémával él, kiemelten fontosnak tartották, hogy a szemléletformáló képzésben mielőbb részesülhessenek. Úgy érzik, sok jó gyakorlatot elsajátítottak és abban is megerősítést kaptak, hogy mennyi olyan apróság van, amit eddig is jól csináltak a napi ápolás során.

Charlotte Gilbert, az intézmény vezetője elmesélte, hogy az egyik demenciával élő lakójuk ragaszkodott hozzá, hogy maga fényesítse ki bútorápolóval a szobája bútorait. Habár a hivatásos takarítók munkája mellett ez feleslegesnek tűnt, az ápolók odaadták a politúrt az idős ápoltjuknak, aki azóta minden nap kitakarítja a szobáját – a kellemes illatú helyiség így már az otthonára emlékezteti. Egy másik lakójuk a reggeli után összeszedi mindenki tálcáját: most már ezt is hagyják, hiszen látják, hogy az idős nő önbizalmának nagyon jót tesz, hogy másokról gondoskodhat.

A tréninget kifejlesztő pszichológus elmondása szerint először 19 évesen fogant meg benne a gondolat, hogy az idősotthonok kultúrájának jót tenne némi szemléletformálás. Azt tapasztalta ugyanis az ott töltött gyakorlati idő alatt, hogy az idősek csak ülnek egész nap, mintha folyamatosan valamire várnának. Lee szerint rendkívül sokat jelent, ha egy demenciával élő ember visszakap valamennyi kontrollt az életébe.

A pszichológus később ebből a témából írta PhD-jét is: két idősotthont kutatva azt találta, hogy a demenciával élő idősek sokszor a kórházból egyenesen az intézménybe kerültek, ezért pedig otthonukból semmilyen tárgyat nem tudtak magukkal vinni. Sokszor nem voltak bevonva a döntéshozatalba és az sem volt ritka, hogy a megkérdezésük nélkül elvittek tárgyakat a szobájukból. Lee következtetése szerint az idősotthonok kockázatkerülő hozzáállásán érdemes lenne valamelyest módosítani annak érdekében, hogy javítsuk az ott élők életminőségét.

Ebből a tapasztalatból nőtte ki magát a tréningprogram. Az első résztvevők szerint már egyetlen nap alatt is olyan gondolkodásmódot sajátítanak el, ami meghatározó az idősotthoni gyakorlat szempontjából. Gilbert például felidézi azt a lakójukat, aki nehezen mozog, ám nagyon szeretett volna teát készíteni magának. Régebben ezt nem engedték, hiszen nagy a kockázata annak, hogy leforrázza magát. Ám a képzés után kialakították azt a megoldást, hogy az idős nő a konyhában előkészít egy bögrét magának, beleteszi a teafiltert és a cukrot, majd az otthon dolgozói azok, akik a forró vizet a bögrébe öntik. Elmondása szerint ez egy olyan megoldást hozott, amivel az asszony nagyon elégedett és megéli saját hatékonyságát is.

Az intézményvezető hozzátette, hogy habár ezek igazán apróságoknak tűnnek, nagyon is részét képezik annak, hogy kik vagyunk. Különösen igaz ez a jelenlegi vírushelyzetben: a látogatások és közös programok elmaradásával még sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak a mindennapok.
Lee kiemelte, hogy a demencia nem jelenti azt, hogy az idős ember ne lenne egyedi és megismételhetetlen, akinek ne lehetnének saját döntései. Ha az idősgondozási intézmények megközelítése a kérdésben lassan elkezd megváltozni (a mindennapi tárgyakkal kezdve), akkor az egész szektorban átalakulhat a kultúra.

Mivel egyre nagyobb az érdeklődés a képzés iránt, Lee most egy második rész kidolgozását tervezi, ahol közelebbről is megvizsgálják az egyéni kockázatokat és az ennek fényében hasznos változtatások kérdését.