Így lesz könnyebb a költözés
Az Alzheimer-kórral és más demenciákkal élők számára különösen nehéz lehet a változásokhoz történő alkalmazkodás. Nehéz döntést jelenthet a személyes gondoskodást nyújtóknak is, amikor szerettüknek ideje idősotthonba költöznie. Vannak azonban lehetőségeink rá, hogy könnyebbé tegyük ezt az átmeneti időszakot.
1. Személyes tárgyak
Az idősotthonokban ugyan egy-egy szobában nem áll rendelkezésre nagyon sok hely, ám a legfontosabb személyes tárgyak és fényképek mindenképpen elférnek. Ezek segítenek az ismerősség érzésének kialakításában. Egy-egy szeretett ágytakaró, bekeretezett fotó, vagy kedvenc könyv sok kedves emléket képes felidézni.
2. Beszéljünk a dolgozókkal
Személyes gondoskodást nyújtóként mi ismerjük legjobban szerettünket, preferenciáit, szokásait, rutinját. Ezeket mindenképpen osszuk meg a hivatásos ápolószemélyzettel. Ha ők tisztában vannak idős hozzátartozónk szükségleteivel, napi ritmusával, akkor feltehetően a szerettünk is pozitívabban fog reagálni majd a dolgozókra.
3. Gyakori, rövid látogatások
A memóriaproblémákkal élő embereknek segít, ha ismerős arcok veszik őket körül – az idősotthonban valószínűleg kezdetben számos alkalommal emlékeztetni kell őket majd arra, hogy ez az új otthonuk. Töltsenek el itt kellemes időt, nézegessenek fényképeket, biztosítsák idős hozzátartozójukat szeretetükről. Ha nehéz a búcsú, érdemes elterelni hozzátartozónk figyelmét és feltűnésmentesen távozni – gyakran az étkezési idő a legalkalmasabb erre. Az is előfordulhat, hogy szerettünk haragszik ránk és frusztrált amiatt, hogy az idősotthonba költözött. Ha úgy látjuk, hogy a látogatásaink fokozzák negatív érzéseit, egy időre érdemes ritkítani a találkozásokat, amíg otthonosabban érzi magát új környezetében. Arra azonban nagyon figyeljünk, hogy a látogatások csökkentését ne használjuk fenyegetésként vagy büntetésként. Ne feledjük, hogy a demenciával élők sokkal kevésbé tudják kontrollálni érzéseiket és viselkedésüket.
4. Várjunk a kirándulásokkal
Szerencsés, ha kezdetben nem visszük ki még csak rövidebb kiruccanásokra sem szerettünket az otthonból - ehelyett segítünk neki abban, hogy új otthonában kialakuljon a rutinja és komfortosan érezze magát.
5. Támogassuk az aktivitást
Ha nem igazán tudjuk, mit is csináljunk egy-egy látogatás alkalmával, vegyük fontolóra, hogy közösen veszünk részt valamelyik ottani tevékenységben. Az otthon dolgozói által szervezett programok segítenek fokozni a társas életet és stimulációt nyújtanak az agy számára. Ráadásul így pozitív közös emlékeket is szerezhetünk.
6. A hozzátartozónak nehezebb
Gyakran tapasztalható, hogy a személyes gondoskodást nyújtó számára nehezebb hozzászokni a változásokhoz, mint a demenciával élő idősnek. Amíg mi azon izgulunk, hogyan alszik, mennyit eszik, hogy érzi magát szerettünk, lehetséges, hogy ő már kezdi is otthon érezni magát az új környezetben. Az Alzheimer-kórral és más demenciával élő emberek általában a jelenben élnek, ezért kevésbé hasonlítják azt ahhoz, ahogyan régebben voltak a dolgok.
Amennyiben azonban úgy érezzük, hogy idős szerettünk 30 nap elteltével sem szokott hozzá új környezetéhez, feltétlenül kezdeményezzünk beszélgetést az intézmény vezetőjével vagy szociális munkásával, hogy olyan tervet tudjunk kidolgozni, ami hatékonyabban segíti az idős hozzátartozónkat abban, hogy megtalálja helyét az új otthonában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu