Pakolás a fiókokban
Sokunk számára ismerős látvány, ahogy Alzheimer-kórral vagy más demenciával élő szerettünk pakol a fiókokban, mintha keresne valamit. Ez a viselkedés bizonyos esetekben a betegség velejárója lehet, és sok hozzátartozó igen frusztrálónak éli meg, hiszen időnként rendkívül nagy rendetlenséggel jár.
A személyes gondoskodást nyújtó személyek azt élhetik meg ilyenkor, hogy állandóan rendet kell rakniuk idős szerettük után. Jobb esetben a pakolászás egy élvezetes, megnyugtató szortírozó tevékenységet jelent, ám sajnos a demens betegeknél gyakran a szorongás és stressz megnyilvánulása lehet.
A fiókok kutatása mögött néhány esetben az az egyszerű ok áll, miszerint a demenciával élő személy tudja, hogy elrakott valamilyen személyes tárgyat, azonban nem találja – ilyenkor olyan gondolatok is ki szoktak alakulni, hogy valaki ellopta azt tőlük. Mások unalomból kezdenek el pakolni, míg megint mások önmaguk megnyugtatására teszik ezt. Utóbbi esetben sokszor együtt jár ez különféle tárgyak, ruhaneműk és papírok felhalmozásával, gyűjtögetésével.
Személyes gondoskodást nyújtó hozzátartozóként azonban fontos tudnunk, hogy nem vagyunk teljesen eszköztelenek a helyzetben. Először is győződjünk meg róla, hogy elzárt helyen tartunk minden fontos iratot és értékes tárgyat, hogy ezekben ne keletkezzen kár. Ugyanígy járjunk el az éles és veszélyes tárgyakkal is.
Gondoskodjunk arról, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű tevékenységet biztosítsunk a demenciával élő szerettünknek: jó ötlet a rajzolás, színezés, ruhák hajtogatása, zoknipározás. Ha úgy véljük, hogy unalom áll a matatás mögött, feltétlenül igyekezzünk elterelni szerettünk figyelmét a viselkedésről.
Kialakíthatunk egy olyan fiókot is, amiben biztonságos (és értéktelen) tárgyakat, ruhaneműket tárolunk és ahol nyugodtan kutathat a szerettünk. Csinálhatunk egy külön dobozt is, amiben az idős beteg kedves fényképeinek másolatát, valamint hobbijához, munkájához kapcsolódó tárgyakat helyezünk el. Ezzel az addig aggasztó magatartásformából élvezetes tevékenységet formálhatunk. Ha a demenciával élő személy idősotthonba költözik, oda is elviheti magával ezt a dobozt.
Ha úgy véljük, hogy szorongás húzódik meg a pakolás mögött, fontos kiderítenünk annak pontos okát. Előfordul, hogy a demens beteg egy bizonyos típusú tárgyat van annak egy speciális változatát keresi, ilyenkor érdemes ilyesmit beszerezni, hogy csökkentsük számára az érzelmi stresszt. Amennyiben szerettünk paranoid gondolatokról számol be, mindenképpen beszéljünk az orvosával, hogy megnyugtató megoldást találhassunk a helyzetre.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu