Felejtek.hu Alzheimer-kór – együttélés a demenciával

Nagyszülőként Alzheimerrel

„Nem fogják majd engedni, hogy a ’babák az űrben’ játékot játsszam vele” – magyarázza Greg O’Brien író, akinél korai Alzheimer-kórt állapítottak meg évekkel ezelőtt az orvosok. „Tudja, ahol felemelem a babát és a fejem körül forgatom, mint egy űrhajót. Mindig úgy játszom: ’Babák! Indulás! Az űűűűűrbe!”

2016 októbere van és a férfi a legújabb O’Brien hírekről gondolkodik. Lánya, Colleen novemberben fog szülni és mióta csak megtudta a nagy hírt, Greg az érzelmek hullámvasútján utazik.

„Nem igazán tudom, mire is számítsak. Hogy izgatott vagyok-e? Hogy’ a fenébe ne! És fel fog majd ez dobni? Hát persze.” Nyolc évvel a korai Alzheimer-kór diagnózisát követően O’Brien már jól tudja, hogy egy unoka érkezése új motivációt és örömet hozhat majd életébe.

Ám nyolc év memóriavesztése, depressziója, dühe és mentális hanyatlása más embert faragott a 67 éves O’Brienből, mint a Colleent felnevelő társasági ember, író és apa volt. Könnyen megzavarja és lehengerli a nagyobb társaság és kifárad egy-egy beszélgetésben.

Néha paranoiD. Máskor tudja, hogy paranoid.

Tehát még mielőtt megérkezik unokája, már tudja, hogy fizikai korlátai lesznek annak, ahogy a kicsivel majd kapcsolatba tud kerülni. „Szóval például nem hiszem, hogy örülnének majd neki, ha a babát a vállamra fektetném. Ölelgethetem a babát, megpaskolhatom a hátát. Értem; nem is fogok ez ellen hadakozni.”

Más problémákat is hordoz az, mikor egy hanyatló kogníciójú ember új személlyel találkozik. Greg identitása kicsúszik a férfi alól. Régebben sosem volt ideges vagy dühös. „Tudja, tökéletlen, de okés fickó vagyok. De az unokáim már sosem fognak tudni igazán megisMerni. Majd valaki másnak kell rólam mesélnie” – magyarázza.

„Amikor az unokákról gondolkozom, úgy érzem, hogy önmagam váza vagyok csupán. Szóval ez eléggé keserédes dolog.”

„Talán az íráson keresztül, vagy egyéb dolgokon keresztül valamilyen örökséget hagyunk hátra” – mondja. „Megpróbálhatok a szív és lélek útjain át kapcsolatba lépni. Csupán a nézésen, mosolyon, érintésen keresztül nyomot hagyni az unokáimban. Hogy így emlékezzenek rám.”