A barátság frissen tartja az agyat
Tartsuk közel a barátainkat magunkhoz, miközben öregszünk, mert ők lehetnek a kulcsa annak, hogy az agyunk friss marad – szól az Ohiói Egyetem vizsgálatának következtetése.
A Frontiers in Aging Neuroscience szakfolyóiratban közölt tanulmány szerzői azt találták, hogy a csoportokban élő egerek emlékezete jobb volt, az agyuk pedig egészségesebb, mint azoké, akik csupán párban éltek. A cikk fő szerzője, Dr. Elizabeth Kirby elmondta, hogy az eredmények alátámasztják a már meglévő állatkísérletes és embereket vizsgáló adatokat, melyek a társas kapcsolatok szerepét hangsúlyozzák az elme frissen tartásában és az életminőség javításában.
A kutatásban 15 és 18 hónap közötti egereket vizsgáltak. A rágcsálók ugyanis ebben az életkorban kezdik mutatni a feledékenység jeleit. A kísérlet három hónapja során az egerek egy része párban élt, míg egy másik részük hét fős házakban volt elszállásolva. Az első tesztben azt kellett felismerniük az állatoknak, hogy egy játék új helyre került. Azok az egerek, akik agya egészséges, erre könnyen rájönnek – a vizsgált állatok közül pedig a csoportban élők teljesítettek jobban a feladat során.
Egy másik, labirintust alkalmazó emlékezeti tesztben az állatoknak folyamatosan új és új kijáratot kellett találniuk az útvesztőből. A naponta négyszer ismételt feladat során a kutatók azt tapasztalták, hogy ugyan minden egér egyre jobban teljesített, ám a párban élő állatok nem javítottak megoldási idejükön az ismétlések során – szemben a csoportban élő alanyokkal, akik minden egyes teszt során megdöntötték előző szintidejüket. Ez arra enged következtetni, hogy sikeresen használták hippocampusukat, agyuk emlékezetért felelős egységét.
A sikeres megoldásokban mutatkozó különbség oka az volt, hogy a két csoport más stratégiát alkalmazott. A párban élő állatok a kijárat megtalálásához úgynevezett „szeriális keresést” használtak, ami szisztematikus keresést jelent. Ugyan ez is sikert hoz, kevésbé hatékony stratégia, mint a csoportban élő egerek által alkalmazott „téri keresés”, melynek lényege, hogy az egerek visszaemlékeztek arra, hogy az első alkalommal hol volt a kijárat az útvesztőből és azt próbálták megtalálni az újfajta elrendezésű labirintusban.
„Az embereknél ezt az példázza jól, mikor megpróbáljuk felidézni, hogy hol parkoltuk le az autónkat” – magyarázza Dr. Kirby. „Ha van valami emlékünk arról, hogy merre is lehet, akkor sokkal hatékonyabban jutunk el közvetlenül az utónkhoz, mintha egyesével minden egyes lehetséges parkolóhelyet végignéznénk.”
Az egészséges emberekben és állatokban az öregedés során csökken a hippocampus működése. A kutatók szerint az embereknél a társas kapcsolatok megőrzése segíthet ezt az agyi funkciót is épen tartani. Annak ellenére, hogy az idegsejtek növekedésében nem volt különbség a két csoport között, a párban élő egerek hippocampusában több gyulladást találtak a szövetekben, ami a hanyatló szellemi egészségre utal.
De mit is jelent ez a kísérlet az emberek számára?
Dr. Joseph B. Orange, a kommunikációtudomány professzora szerint a kutatás eredményei segítenek igazolni a társas kapcsolatok szerepét az agyi egészség megőrzésében.
Az eredmények alátámasztják a társas befogadás és kiközösítés hatásait vizsgáló kutatások eredményeit. Mivel az egerek és emberek DNS-ében sok hasonlóság található, ezért a kapott adatok egy része az emberi közösségekre is érvényes lehet.
Akik magányosan élnek és kevés társas kapcsolattal rendelkeznek, nagyobb valószínűséggel lesznek depressziósak, több esetben kell úgynevezett antipszichotikumot szedniük és gyakrabban is kerülnek kórházba – magyarázza Orange.
A kutató szerint a kísérlet eredménye a társas kirekesztés mozaikjához egy kis lapocskával járul hozzá. Segít megérteni, hogy a szociális kapcsolatok hiánya miképpen hat a gondolkodási készségekre, kommunikációra és az életminőségre.
A kutatás vezetője, Dr. Kirby hozzáteszi, hogy az idősödő embereknek muszáj fontolóra venniük, hogy miképpen is hat társas kapcsolataikra a mód, ahogyan jelenleg élnek. Ha valakinek megvan az a lehetősége, hogy megválassza életkörülményeit, fontos szem előtt tartaniuk, hogy minél több társas érintkezésre legyen lehetőségük a lehető leghosszabb ideig.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu