Még jobban kell ügyelni a vérnyomásra
A magas vérnyomás és a demencia közötti kapcsolat régóta ismert. Mi a helyzet ugyanakkor a magas vérnyomásként még nem diagnosztizálható, ám emelkedett vérnyomásértékekkel? A kutatások szerint, ha valakinek középkorúként magasabb a vérnyomása, az a későbbiekben fokozott kockázattal jár a demencia kialakulása szempontjából.
A kutatók most Európa-szerte – francia, angol és magyar kutatók bevonásával – arra keresték a választ, hogy mit is jelent pontosan, hogy „középkorúként”, és hogy milyen vérnyomásérték fölött hat a szív-és érrendszer állapota az agyi keringésre.
A tanulmány vezető szerzője, Dr. Jessica Abell elmondta, hogy a korábbi kutatások még nem szolgáltak erre megfelelő válasszal. Épp ezért a vizsgálat során a későbbi demencia kialakulásának kockázatát az 50, 60, valamint 70 éves korban mért vérnyomásértékekkel vetették össze annak érdekében, hogy pontosabban meg tudjuk határozni, hogy mit jelent a „középkorban” mért vérnyomásértékek jelentősége.
Több mint nyolcezer résztvevő adatait elemezték. A vizsgálati személyeket még 1985-ben toborozták, 33-55 éves korukban. Ezt követően hat évenként nézték a vérnyomásuk alakulását és annak hatását az agy egészségére.
2017-ig összesen 385 résztvevőnél alakult ki a demencia valamilyen formája. A betegség átlagosan 75 éves korban lépett fel.
Az egészségügyi adatok elemzése során az körvonalazódott, hogy akiknek 50 éves korukban a szisztolés vérnyomásuk 130 Hgmm vagy magasabb volt, 45 százalékkal nagyobb kockázattal néztek szembe a demencia kialakulásával, mint akiknek alacsonyabb volt a vérnyomásuk ennyi idősen. Ugyanez azonban a 60 és 70 évesen mért vérnyomásnál nem állt fenn. Ugyanígy nem volt összefüggés a diasztolés vérnyomás és a demencia kialakulása között.
Dr. Abell szerint az eredmények arra utalnak, hogy az agyi egészség szempontjából kiemelkedő jelentőségű, hogy a szervezet mennyi ideig van kitéve a magas vérnyomásnak. Hiszen aki 50 éves korában magas vérnyomástól szenved, rá nagy valószínűséggel a későbbiekben is jellemző lesz mindez.
A magas vérnyomás diagnózisát jelenleg Angliában 140/90, míg Amerikában 130/90 Hgmm feletti érték esetén adják. Az Amerikai Kardiológiai Társaság a normális vérnyomás felső határát 120/80 Hgmm-nél húzza meg. A friss vizsgálat azonban megállapította, hogy még akinél csupán csak emelkedett a vérnyomása 50 éves korában, az is 47 százalékkal nagyobb kockázattal lesz demens később.
A cikk szerzői szerint a magasabb vérnyomás „néma” stroke-okhoz vezethet, melyek nyomán sérül az agy fehérállománya, romlik a vérkeringés és az agy oxigénellátása – mindez pedig anélkül történik, hogy bármilyen külső jelét tapasztalnánk ennek.
Emiatt nagyon nehéz az ilyen stroke-okat azonosítani, ezek pedig az azt elszenvedő beteg tudtán kívül növelhetik az agyi károsodás kockázatát.
Dr. Abell ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy eredmények az egész népességre vetített adatokat tükrözik, ezért az egyes betegek számára még nem értelmezhetőek egy az egyben útmutatásként. Mindemellett jelenleg is éles szakmai viták zajlanak azzal kapcsolatban, hogy milyen határérték felett nevezzünk valamit magas vérnyomásnak.
A szakértő tanácsa pedig az, hogy különösképpen ügyeljünk a szív- és érrendszerünk egészségére és ne hanyagoljuk el az orvosi vizsgálatokat.
Sok bizonyíték szól már amellett, hogy az egészséges vérnyomás a középkorúaknál nem csak a szívük, hanem az agyuk egészsége miatt is fontos. Ha bármilyen aggodalom felmerül a szívünk egészségével kapcsolatban, inkább keressük fel orvosunkat!
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu