Kérdezz-felelek: Sylvia
Mi változott leginkább a diagnózis óta?
Először elvesztettem a magabiztosságomat, de ma már úgy érzem, nem adom olyan könnyen magam. Valaha ápolónő voltam, úgyhogy nehezem viselem, ha nem nálam van a kontroll.
A közösségben, ahol élek, utcai igehirdetőként dolgozom már vagy tíz éve. A helyi gyülekezetek tagjainak tartok tréningeket arról, hogy miként tudnak segíteni azoknak az embereknek, akik éjjel kint vannak az utcán. Régebben gyakrabban csináltam, de manapság sok testi bajom is akad a demencia mellett.
Mit vinne magával egy lakatlan szigetre?
Ella Fitzgerald CD-t. Nagyon szeretem, ahogy énekel, igazi áldás ő az életemben.
Hogyan segített Önnek a brit Alzheimer Társaság?
Hihetetlen nagy segítséget nyújtottak már a kezdetektől fogva azzal, hogy meghallgattak, támogattak és olyan dolgokat mutattak, amikben aktívan részt tudok venni. A diagnózisom után szinte azonnal ott álltak mellettem.
Ha visszamehetne az időben, hova menne?
Az 1950-es évekbe, ahol reményeim szerint sok mindent jobban tudnék csinálni. Az egyik emlékem a nagymamámról és a második férjről szól. Kevés dolgot bántam meg életemben, de visszatekintve úgy gondolom, nem tiszteltem őket eléggé. Nem arról van szó, hogy ne szerettem volna őket – egyszerűen csak nagyon lefoglalt a saját életem.
Mi a legféltettebb kincse?
A hitem. Ez mindent áthat az életemben – Isten nélkül semmi sem lennék.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu