Zenével is tehetünk a felejtés ellen
Cikksorozatunkban olyan mindennapi trükköket és jó szokásokat mutatunk be, melyek betartásával hosszú távon az Alzheimer-kór és más demenciák előfordulásának kockázatát csökkenthetjük.
Önkénteskedjen
Azok, akik szabadidejükben másoknak segítettek – például elvitték őket autóval az orvoshoz, segítettek nekik az ügyintézésben, gyermekfelügyeletet vállaltak stb. – jobban tudták kezelni és túlélni a magas stresszt jelentő élethelyzeteiket a vizsgálatok során követett öt év során, mint azok, akik nem végeztek ilyen önkéntes munkát. Más kutatások arra mutattak rá, hogy az önkéntesek értelmesebbnek érzik életüket és magasabb jóllét jellemzi őket. Általában kevesebb alvásproblémával, szorongással és magányérzettel küzdenek. Ennek az állhat a hátterében, hogy mások segítése révén az oxitocin vagy más agyi anyagok szintje megemelkedik szervezetünkben, mely aztán megvéd bennünket a stressz által okozott egészségügyi problémáktól.
Tanuljon meg valamilyen hangszeren játszani!
Egy hangszeren való játék elsajátítása arra sarkall, hogy számos különféle kognitív folyamatot, köztük a figyelmet, emlékezetet, motoros, hallási és vizuális készségeket is pallérozzunk.Nem csoda, hogy az eddigi tudományos eredmények szerint a hangszeres játék elodázza a kognitív hanyatlást. Az Emory Egyetem kutatói ezt 70 idős személyen tesztelve azt találták, hogy akik legalább 10 évnyi zenei tapasztalattal rendelkeztek, jobban teljesítettek a nonverbális memóriát, megnevezést és más gondolkodási folyamatot vizsgáló feladatokban, mint akiknek kevesebb vagy semennyi zenei képzettségük nem volt.
Amellett, hogy frissen tartanak, a zeneórák a finommotoros készségek szintentartásában is segítenek, hiszen egy új hangszer megtanulása komplex ujjmozdulatokat igényel. Amikor a tudósok zongoraleckéket ajánlottak fel időseknek, a résztvevők kognitív képességei is javulást mutattak – többek közt a figyelmük, koncentrációjuk és tervezési készségük – már hat hónap elteltével is.
A tenyésztett lazacot cserélje vadra
Egy 815 embert felölelő kutatás során, azon résztvevőknél, akik heti legalább egy alkalommal lazacot vagy más halat fogyasztottak, 60 százalékkal alacsonyabb Alzheimer-kockázatot találtak azokhoz képest, akiknek tányérjára ritkán vagy sosem került tengeri élőlény. Ám a tenyésztett lazacban nyolcszor magasabb volt a PCB, egy ipari szennyezőanyag, karcinogén és idegméreg szintje, mint a vadlazacban.
Levendulával illatosítsa hálószobáját
A tudomány szerint a levendula enyhe nyugtatóként funkcionál, ezzel csökkentve a szívritmust, vérnyomást és ellazítva a testet. Egy vizsgálatban azok, akik elalvás előtt levendulát szagoltak, mélyebben aludtak és kipihentebben ébredtek, mint a többiek. Szórjon pár csepp levendula illóolajat egy zsebkendőre és helyezze a párnája alá.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu