Agyfiatalító étkezés
A szakértők szerint negyvenes éveinkben már elkezdődik az agy élettani öregedése és az ehhez kapcsolódó folyamatok. Ám a legújabb felfedezések szerint a megfelelő életmód nem csak ezek megállításában segíthet, hanem még vissza is fordíthat valamennyit az öregedésből.
Dr. Lilianne R Mujica-Parodi neurobiológus elmondta, hogy a képalkotó eljárással végzett kutatásukban maguk is meglepődtek, amikor azt tapasztalták, biológiai szinten már a középkorúaknál is megjelennek az öregedés agyi jelei. Ugyanakkor azt is sikerült kimutatniuk, hogy a megfelelő táplálkozás- és életmódbeli változtatásokkal az agy károsodásának mértéke csökken, sőt bizonyos esetekben vissza is fordítható. Kiemelte, hogy a titok nyitja az egyszerű szénhidrátok minimalizálása az étrendben.
Összesen ezer, 18 és 88 év közötti személy agyáról készült felvételt elemeztek a vizsgálat során. Adataik szerint az idegi összeköttetések károsodásának mértéke elsősorban attól függött, hogy az agy milyen forrásból kapta tápanyagát. A glükóz hatására instabillá vált az agyi hálózat működése, míg ha ketonokból - a máj által szénhidrátszegény időszakokban termelt anyagból - szerezte az agy az üzemanyagot, az idegi működés stabilizálódott.
A PNAS szakfolyóiratban közzétett cikk szerint mindennek hátterében az állhat, hogy az öregedéssel együtt jár a glükózanyagcsere romlása, melynek következtében az agy szinte "éhezik" az energiaforrásra. Ennek kiküszöbölésére a tudósok tesztelték, hogy mi történik, ha az energia szempontjából hatékonyabb ketonnal pótolják az agy tápanyagforrását. Azt találták, hogy ezt akár ketontartalmú italokkal, akár alacsony szénhidráttartalmú étkezéssel biztosították, minden életkorban pozitív hatás mutatkozott az idegi folyamatok stabilitásában.
Érdemes azonban észben tartani, hogy mindez nem jelenti azt, hogy az úgynevezett ketogén étrend volna a megoldás az agy fiatalságának megőrzésére. A brit Alzheimer-kutató Intézet munkatársa, Dr. Katy Stubbs arra figyelmeztet, hogy mivel a ketogén étrend zsírokban és fehérjében gazdag, szénhidrátokban alacsony, könnyen abba a csapdába eshetünk, hogy nagyon kevés zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk. Mindez azonban komoly kockázatot jelent a szívbetegségek tekintetében, ami szintén hozzájárulhat az Alzheimer-kór és más demenciák kialakulásához.
Kiemelte, hogy az eddigi tudományos tapasztalat szerint a mediterrán étrend mutatkozik a leghatékonyabbnak az agy egészségének megőrzése szempontjából. A szakértő szerint a jövőben izgalmas terepnek mutatkozik a két táplálkozási rendszer összevetése és egy, a szív és az agy szempontjából egyaránt előnyös étrend kifejlesztése.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu