Még mindig az egészséges életmód a szellemi hanyatlás ellenszere
Az öregedés és az ezzel együtt járó folyamatok az élet elkerülhetetlen részét képezik. Az agy öregedését azonban számos módszerrel lassíthatjuk. Ma már számos olyan tényezőt ismer a tudomány, amik sikeresen szállnak harcba a szellemi hanyatlással szemben és segítenek frissen tartani a gondolkodásunkat.
A középkorúak között például a kóros elhízással küzdők agya nagyjából tíz évvel jár biológiai életkoruk előtt és mind a cukor, mind a szénsavas üdítők fogyasztását összefüggésbe hozták már a rosszabb agyi egészséggel.
A kutatások alapján vannak bizonyos szokások, amik közösek azokban, akiknek agya a legkevesebb hanyatlást és felejtést mutatja, ezek pedig a következőek:
- rendszeres testmozgás
- szellemileg serkentő tevékenységek végzése
- társasági élet megőrzése
- a stressz menedzselése
- egészséges étkezés
- megfelelő alvás
Testmozgás
Ma már közhelyszámba megy, hogy a fizikai aktivitás az egészséges időskor és a szellemi frissesség megőrzésének kulcsa.
Az ajánlás szerint 50 éves kor felett célszerű hetente több alkalommal is minimum 45 percig tartó testedzést beiktatni, ami mind aerob jellegű, mind izomerőt fejlesztő gyakorlatokat tartalmaz.
A floridai egyetem kutatói pedig azt találták, hogy azon ötven év felettiek esetében, akik szinte semennyit sem mozogtak, öt év alatt tíz évnyi öregedést tapasztaltak az emlékezeti és gondolkodás készségeikben. Ezzel szemben a fizikailag aktív résztvevők agyának öregedését tíz évvel lassította le a rendszeres testmozgás jótékony hatása.
Egy német vizsgálat eredményei szerint nem csak a torna, hanem a tánc is ugyanolyan pozitív hozadékkal járhat.
Zene
Egy kanadai kutatócsoport érdekes eredményeket talált, amikor arra kereste a választ, hogy ha az idősek valamilyen hangszeren játszanak, az segíthet-e a korral járó szellemi hanyatlás megfékezésében. Azt tapasztalták, hogy amikor valaki megtanul lejátszani egy hangot a hangszeren, akkor megváltoznak az agyhullámai. Ez az agyi aktivitásváltozás pedig arra utalhat, hogy az agy képes a betegségek vagy sérülések kompenzálására és önmaga újrahuzalozására.
Mivel a zenélés több agyi rendszert is egyszerre mozgat meg – a hallást, a mozgást és észlelést egyaránt együttműködésre készteti – ezért az agyi aktivitásban igen erőteljes változásokat képes előidézni.
Egészséges étkezés
Az agy egészségének egyik sarkkövét képezi az egészséges étrend. Ebből a szempontból különösen fontos szerepet játszanak az omega-3 és omega-6 zsírsavak.
A memória megőrzésének szempontjából legelőnyösebbnek tekintett táplálkozási rendszerek között a mediterrán diéta és a MIND étrend szerepel.
Mindezek mellett pedig az illinoisi egyetem kutatóinak adatai alapján a luteinben – a zöld leveles zöldségekben, tojásban és avokádóban megtalálható tápanyagban – gazdag étrendet fogyasztó középkorú vizsgálati személyek idegrendszere a fiatalabbakéra jellemző válaszmintázatokat mutatott.
Manapság a tudomány már úgy gondolja, hogy az agy változásai a korábban feltételezetteknél sokkal hamarabb, már az ember harmincas éveiben elkezdődnek. A lutein azonban elképzelhető, hogy hatékony védelmet jelenthet az agy számára.
Habár az agy öregedésével kapcsolatban számos kérdés megválaszolatlan marad, mégis elég sokat tudunk már a szellemi hanyatlás megelőzésével kapcsolatban ahhoz, hogy hatékonyan és több fronton vegyük fel a harcot az öregedési folyamatokkal szemben és sokáig frissen tartsuk gondolkodási folyamatainkat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Harmadik fél részére nem adjuk ki az e-mail címét!
Felejtek.hu