Az élet egyedül

Mindenkinek szüksége van biztonságot nyújtó, ismerős, kényelmes otthonra. Ez igaz az alzheimeres, demens betegek esetében is. 

Ha valakit demenciával diagnosztizálnak, nem jelenti automatikusan azt, hogy képtelen egyedül élni. Vannak, akik még egy ideig képesek az önálló életre, mások számára viszont ez már túl veszélyes lenne. 
Hogy az adott beteg esetében mi a helyzet, nem mindig egyszerű eldönteni. Az egyedül élő, Alzheimer-kórban vagy demenciában szenvedő betegeknél általában később fedezik fel a kórt, mivel kezdetben a tüneteik mások számára rejtve maradnak. 

A beteget nem szabad túl korán elköltöztetni megszokott környezetéből. Ha túl hamar kerül gyermekeihez vagy betegellátó intézménybe, úgy érezheti, hogy korlátozzák a szabadságát. Ha azonban otthonában könnyen jut segítséghez, nagyobb függetlenséget élhet meg.

A betegség előrehaladtával mindig a körülmények alapos megvizsgálása után kell meghozni a beteg önálló életvitelével kapcsolatos döntést. 


Tanácsok demens betegek számára

Függetlenség elvesztése: Egyes alzheimeres betegek meg tudják mondani, hogy már nem képesek egyedül élni. Mások, amíg csak lehet, saját otthonukban szeretnének maradni, annak ellenére, hogy ez már nem biztonságos. Attól tarthatnak, hogy a költözéssel elvesztik önállóságukat, és nem maguk fogják irányítani mindennapi életüket. 

Túl korai költöztetés: A beteg nem érzi olyan súlyosnak a veszélyeztetését, mint a családja vagy a gondviselői.  Ők nyomást gyakorolnak rá, hogy költözzön el. 

Az élet egyedül: Rengeteg alzheimeres beteg képes még egy darabig egyedül élni. Íme, néhány jótanács, amely segíthet ebben. 

  • Derítsük ki, hogyan intézhetjük banki ügyeinket otthonról. A számlákat rendezzük elektronikus úton. 
  • Rendszerezzük a ruhásszekrények, fiókok tartalmát, hogy könnyebben tudjuk kiválasztani, amit viselni akarunk. Ha lehet, kérjük egy hozzátartozónk segítségét. 
  • Hagyjunk egy lakáskulcsot az egyik megbízható szomszédunknál. 
  • Olyan elektromos eszközöket használjunk, amelyek maguktól kikapcsolnak. 
  • Szereltessünk fel füstérzékelőt, és rendszeresen ellenőrizzük, hogy nem merült-e le. 
  • Helyezzünk el ilyen szöveges üzeneteket, hogy „Kapcsold le a tűzhelyet!”, „Húzd ki a vasalót!”. Jól látható helyre tegyük őket. 
  • Címkézzük fel a konyhaszekrényt, vagy helyezzünk el képeket az egyes polcok tartalmáról (pl. edények, kések villák). 
  • Nyomtassuk ki nagy méretben a telefonszámokat, és helyezzük el a listát a készülék mellett. Írjuk fel a vészhelyzetben hívható számokat is. 
  • Írjuk fel a címünket, és helyezzük el a telefon mellett. Tartsunk magunknál egy térképet, amelyen megjelöltük, hogy hol lakunk. 
  • Fogadjuk el, ha valaki felajánlja a segítségét. 
  • Kérjünk segítséget, ha rászorulunk. 
  • Nem kell kapkodni. 
  • Ha valami túl bonyolult, tartsunk szünetet. 

 

Tanácsok családtagok, gondozók és egészségügyi szakemberek számára

Döntés arról, hogy a beteg számára egyedül élni már nem biztonságos, vagy nem lehetséges:  Ha a demens beteg már nem tudja szem előtt tartani a saját biztonságát, és képtelen ellátni magát, a hozzátartozóknak és az egészségügyi személyzetnek fel kell mérniük az önálló életvitellel járó kockázatokat és előnyöket. Tartsunk családi megbeszélést, amíg a beteg még a korai fázisban van. Így az ő bevonásával tervezhetjük meg, hogy milyen megoldás lenne mindenki számára a legoptimálisabb. Ne feledjük, hogy a beteg kívánságai változhatnak, ezért időnként a korábbi döntéseket érdemes ismételten megbeszélni. 

 

Mi a jó megoldás? 

Biztonságos, támogató környezet kialakítása. Az alzheimeres betegnek biztonságot nyújtó, jó életkörülményekre van szüksége. A kapott segítség mértéke és jellege fontos szempont annak eldöntésében, hogy a beteg képes-e az önálló életvitelre. Például, könnyebb az önálló életvitelt biztosítani egy olyan betegnek, akinek népes családja van, vagy olyan közösségben él, ahol sok szolgáltatás áll rendelkezésre. Nehezebb a helyzet akkor, ha a betegnek nincs családja, és korlátozottak a lehetőségei. 
A beteget ellátó családtagok és az ápolószemélyzet csökkenthetik az egyedül élésből adódó kockázatokat. Például, ha a beteg rendszeresen bekapcsolva hagyja a tűzhelyet, megfontolandó, hogy a főzés helyett máshogy biztosítsák számára a meleg ételt. Ez megoldható házhozszállítással. 

Amennyiben lehetőség van rá, előnyös, ha a beteg is részt vesz a jövőjét érintő megbeszéléseken. 

Néhány fontos tényező:

Jólét

  • Milyen otthon a beteg életminősége?
  • Megfelelő mennyiségű inger éri-e? 
  • Kedvező hatással lesz-e rá az új környezet, például a gyermekei otthona, vagy az idősek otthona? 
  • Tud-e segíteni valamilyen segélyszervezet?

Egészség

  • Tudja-e rendszeresen szedni a beteg a gyógyszereit? 
  • Megbetegedés esetén megérti-e, hogy mi történik vele, és megfelelően tud-e reagálni, például segítséget hívni?
  • Képes-e egyedül tisztálkodni, vécézni? 
  • Van-e valamilyen fenyegető egészségügyi problémája? 

Táplálkozás

  • Fenn tudja-e tartani a beteg a testsúlyát? 
  • Tud-e tápanyagokban gazdag élelmiszereket fogyasztani? 
  • Az élelmiszereket megfelelően tudja-e tárolni, elkészíteni? 
  • Előfordul-e, hogy nem megfelelően táplálkozik (például macskaeledelt eszik)?

Biztonság

  • Fenyegeti-e valamilyen veszély a beteget? Vállalható-e a fennálló kockázat a számára, vagy hozzátartozói, gondozója számára? 
  • Mindenki szempontjából elfogadható szintre csökkenthetők-e a beteget fenyegető veszélyek? Például, lépcsőzésnél akkor nem nagy az esés veszélye, ha a betegnek nem okoz gondot a járás, jó az egyensúlyérzéke. 
  • Veszélyt jelent-e a beteg mások számára? Például, társasházban lakik-e, ahol tüzet okozhat a tűzhellyel vagy cigarettával? 
  • Biztonságos-e az otthona? A lépcsők jól ki vannak-e világítva, van-e korlát, amibe kapaszkodhat? Van-e olyan személy, aki rendszeresen ránéz a betegre, és ellenőrzi, hogy nem alakult-e ki valamilyen vészhelyzet?

Pénzügyek

  • El tudja-e intézni a beteg a napi pénzügyeit? Be tudja időben fizetni a számlákat?
  • Nem fogják átverni?

 

Hogyan tudjuk támogatni a beteget, ha egyedül él?

A leírt módszerekkel segíthetjük egyedül élő alzheimeres hozzátartozónkat. Az alábbi tanácsok alkalmazása előtt mérjük fel a beteg képességeit. 

Mi az aggodalom tárgya? Módszer Előnyök Hátrányok
Biztonság Egy lakáskulcsot hagyunk az egyik megbízható szomszédnál.  Probléma esetén a lakásba jutás biztosított.  A szomszédok nem biztos, hogy mindig otthon vannak. 
Szervezzük meg, hogy minden nap legyen valaki, aki meglátogatja a beteget.  Ez megnyugtató lehet a betegnek és a családnal egyaránt. Fény derülhet a problémákra.  Csak napi egyszeri látogatásról van szó. Máskor is felmerülhetnek problémák. 
Tegyük biztonságossá a különböző készülékeket: a vízforraló kapcsoljon ki automatikusan, távolítsuk el a tűzhely biztosítékait, építsünk be időzítőt, vagy zárjuk el a gázt. Csökkentsük, ha lehet, a vízforraló hőmérsékletét.  Kisebb eséllyel történik baleset.  Lehet, hogy a beteget összezavarhatják, felbosszanthatják a változások. 
Alakítsunk ki vészhívó rendszert.  A beteg a nap 24 órájában tud segítséget kérni.  Nem biztos, hogy megérti, hogy erre miért van szükség, vagy nem használja. 
Napi tevékenységek  Biztosítsuk, hogy legyen valaki, aki elvégzi a házimunkát, főz, vagy segít a tisztálkodásban.  Van a betegnek társasága, aki segíti a napi tevékenységekben.  Nem biztos, hogy a beteg elfogadja a segítséget. 
A szekrényekben, fiókokban csak a legszükségesebb ruhák legyenek.  Könnyebben ki tudja választani a beteg a megfelelő ruhát.  Nem oldja meg a problémát, ha a beteg nem tudja, hogy mikor, vagy hogyan kell felöltözni. 
Étkezés Ételkiszállítás Napi egy alkalommal a beteg meleg ételhez jut.  Nem tudjuk, hogy a beteg megette-e az ételt, illetve megfelelően tárolja-e. 
Vegyünk minigrillt vagy mikrohullámú sütőt az étel melegítéséhez.  Egyszerűbben elkészíthető az étel.  Az étel elkészítése még mindig túl bonyolult lehet és nem biztos, hogy a beteg ízlésének megfelel. 
Gyógyszerek Egyszerűsítsük le a gyógyszerszedést. Alkalmazzunk gyógyszeradagoló dobozt. Legyen valaki, aki naponta beadja a betegnek a gyógyszereit.  Biztosítja, hogy a beteg megfelelő napon, megfelelő időben vegye be a szükséges gyógyszereket.  A beteg összezavarodhat, esetleg nem tudja, hogy milyen nap vagy napszak van. Nem biztos, hogy megelőzhető, hogy a kelleténél több gyógyszert vegyen be, ha több adaghoz is hozzáfér egyszerre. 
Pénzügyek Válasszunk otthoni banki szolgáltatásokat. A betegnek nem kell elhagynia otthonát. Személyre szabottan intézheti ügyeit.  Lehet, hogy nem tudja ellátni pénzügyeit. A számlákat attól még nem biztos, hogy befizeti, és a túlfizetést sem előzi meg. 
Intézze egy meghatalmazott a beteg pénzügyeit: a számlák fizetését, a pénzügyeket.  Biztosítja  abeteg pénzügyi függetlenségét, és biztonságos ügyintézést tesz lehetővé.   
Biztosítsuk a számlák automatikus befizetését csoportos beszedéssel vagy automatikus zárolással.  Így nem kell a betegnek személyesen intéznie banki ügyeit, ami kevesebb problémával jár.   

NYOMKÖVETÉS(string) «https://work1.felejtek.hu» (string) «{modul:page}» INCLUDE MODUL: felejtek_meta CALL: Andrea\Plugins\Felejtek\Felejtek::modul_felejtek_meta (0,0000 mp) INCLUDE MODUL: jsonld CALL: Andrea\Plugins\JsonLD\JsonLD::modul_json_ld (0,0000 mp) INCLUDE MODUL: owm_daily_mobile MISSED CALL (owm_daily_mobile). INCLUDE MODUL: felejtek_menu:1 CALL: Andrea\Plugins\Felejtek\Felejtek::modul_felejtek_menu (0,0516 mp) INCLUDE MODUL: page CALL: Andrea\Core\Page::modul_page (0,0000 mp) INCLUDE MODUL: felejtek_box:250 CALL: Andrea\Plugins\Felejtek\Felejtek::modul_felejtek_box (0,0005 mp) INCLUDE MODUL: felejtek_box:248 CALL: Andrea\Plugins\Felejtek\Felejtek::modul_felejtek_box (0,0004 mp) INCLUDE MODUL: basemenu CALL: Andrea\Core\PageList::modul_basemenu (0,0002 mp) INCLUDE MODUL: page_breadcrumb CALL: Andrea\Core\PageList::modul_page_breadcrumb (0,0028 mp)
MUNKAMENET VÁLTOZÓarray ( 'SID' => '95a4ecacede44e4f738378e678b9f9a9', 'user' => 'O:16:"Andrea\Core\User":5:{s:8:"login_ok";b:0;s:13:"inner_modules";a:0:{}s:8:"template";s:0:"";s:5:"items";N;s:8:"' . "{debug_info}" . '*' . "{debug_info}" . 'props";a:4:{s:7:"message";s:0:"";s:10:"user_group";O:21:"Andrea\Core\UserGroup":4:{s:13:"inner_modules";a:0:{}s:8:"template";N;s:5:"items";N;s:8:"' . "{debug_info}" . '*' . "{debug_info}" . 'props";a:0:{}}s:15:"registered_date";s:0:"";s:8:"topic_id";a:0:{}}}', 'lang' => 'hu', 'currency' => 'huf', 'template_path' => '/templates/felejtek2023', 'p' => '230', )
KIKÜLDÖTT SQL KÉRÉSEKPDO connected to localhost. SET SESSION `character_set_client` = 'utf8' (0 sor: 0.0001 mp/0.0001 mp) SET SESSION `character_set_connection` = 'utf8' (0 sor: 0.0001 mp/0.0002 mp) SET SESSION `character_set_database` = 'utf8' (0 sor: 0.0001 mp/0.0003 mp) SET SESSION `character_set_filesystem` = 'utf8' (0 sor: 0.0000 mp/0.0004 mp) SET SESSION `character_set_results` = 'utf8' (0 sor: 0.0000 mp/0.0004 mp) SET SESSION `character_set_server` = 'utf8' (0 sor: 0.0000 mp/0.0005 mp) SET SESSION `collation_connection` = 'utf8_hungarian_ci' (0 sor: 0.0001 mp/0.0005 mp) SET SESSION `collation_database` = 'utf8_hungarian_ci' (0 sor: 0.0002 mp/0.0007 mp) SET SESSION `collation_server` = 'utf8_hungarian_ci' (0 sor: 0.0001 mp/0.0008 mp) SET SESSION `group_concat_max_len` = 1024 (0 sor: 0.0001 mp/0.0009 mp) SELECT * FROM `alz_core_plugin` WHERE `domain_id` = ? AND `option_active`=1 ORDER BY `depend_nums` ASC (9 sor: 0.0006 mp/0.0015 mp) SELECT `name`,`value` FROM `alz_core_param` WHERE domain_id = ? (18 sor: 0.0006 mp/0.0021 mp) SELECT `name`,`value` FROM `alz_core_lang` WHERE domain_id = ? (34 sor: 0.0004 mp/0.0024 mp) SELECT id FROM alz_core_page WHERE domain_id = ? AND permalink = ? (1 sor: 0,0005 mp/0,0030 mp) SELECT `theme_id` FROM `alz_core_domain` WHERE `id`=1 (1 sor: 0,0003 mp/0,0033 mp) SELECT * FROM `alz_core_theme` WHERE (`id`=2) LIMIT 1 (1 sor: 0,0003 mp/0,0036 mp) SELECT * FROM `alz_mag_topic` ORDER BY option_status DESC,`id` ASC (4 sor: 0,0004 mp/0,0040 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=230) LIMIT 1 (1 sor: 0,0005 mp/0,0045 mp) SELECT `parent_id` FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=226) (1 sor: 0,0002 mp/0,0047 mp) SELECT `parent_id` FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=165) (1 sor: 0,0002 mp/0,0049 mp) SELECT `parent_id` FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=1) (1 sor: 0,0001 mp/0,0050 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=226) LIMIT 1 (1 sor: 0,0004 mp/0,0054 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=165) LIMIT 1 (1 sor: 0,0002 mp/0,0056 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (8 sor: 0,0009 mp/0,0065 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=270) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0004 mp/0,0069 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=257) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0004 mp/0,0073 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=108) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (8 sor: 0,0005 mp/0,0078 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=145) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (10 sor: 0,0004 mp/0,0082 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=202) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (17 sor: 0,0008 mp/0,0090 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=248) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0006 mp/0,0096 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=250) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0099 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (0 sor: 0,0003 mp/0,0102 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (0 sor: 0,0003 mp/0,0105 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (8 sor: 0,0005 mp/0,0110 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=109) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0113 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=110) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0116 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=111) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0120 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=112) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0123 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=113) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0126 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=136) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (4 sor: 0,0004 mp/0,0130 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=114) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (6 sor: 0,0006 mp/0,0136 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=267) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0139 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (10 sor: 0,0006 mp/0,0145 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=146) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0147 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=147) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0002 mp/0,0150 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=148) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0153 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=149) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0156 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=116) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (1 sor: 0,0003 mp/0,0159 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=150) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0002 mp/0,0161 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=151) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0164 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=152) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0167 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=153) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0170 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=266) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0173 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (12 sor: 0,0007 mp/0,0179 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=166) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0182 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=167) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0185 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=168) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0188 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=169) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0190 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=140) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0004 mp/0,0194 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=242) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (5 sor: 0,0006 mp/0,0201 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=193) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (6 sor: 0,0007 mp/0,0207 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=142) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0007 mp/0,0214 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=144) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0007 mp/0,0221 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=239) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (1 sor: 0,0007 mp/0,0228 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=268) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0005 mp/0,0233 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (17 sor: 0,0012 mp/0,0245 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=203) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (3 sor: 0,0006 mp/0,0251 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=172) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0004 mp/0,0255 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=207) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (4 sor: 0,0005 mp/0,0260 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=171) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0004 mp/0,0263 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=173) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (4 sor: 0,0005 mp/0,0268 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=212) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0271 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=178) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (6 sor: 0,0004 mp/0,0276 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=221) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0278 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=265) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (3 sor: 0,0003 mp/0,0281 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=222) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0002 mp/0,0284 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=216) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (3 sor: 0,0004 mp/0,0287 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=200) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0291 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=224) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0294 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=143) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0297 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=225) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0004 mp/0,0301 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=201) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0004 mp/0,0305 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=269) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0308 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (0 sor: 0,0005 mp/0,0313 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (0 sor: 0,0004 mp/0,0317 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=250) LIMIT 1 (1 sor: 0,0003 mp/0,0320 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=248) LIMIT 1 (1 sor: 0,0003 mp/0,0323 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=1) LIMIT 1 (1 sor: 0,0006 mp/0,0329 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=230) LIMIT 1 (1 sor: 0,0005 mp/0,0333 mp) SELECT `parent_id` FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=226) (1 sor: 0,0003 mp/0,0336 mp) SELECT `parent_id` FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=165) (1 sor: 0,0002 mp/0,0338 mp) SELECT `parent_id` FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=1) (1 sor: 0,0002 mp/0,0340 mp)
FUTÁSI IDŐKSQL: 0,0340 mp Oldal: 0,2428 mp Andrea\Core\Site.generate(): 0,1997 mp Andrea\Core\Site.show(): 0,2030 mp