Szexualitás

Mindenkinek szüksége van társaságra, fizikai közelségre. Ebben az alzheimeres, demens betegek sem különböznek. Ezen igényüket házastársukkal, társukkal, vagy barátaikkal elégíthetik ki. A betegség okozta változások befolyásolhatják ezeket a kapcsolatokat. 

Két ember között a fizikai érintkezés a kézfogástól, a kollegiális hátba veregetésen és a baráti ölelésen át, a szeretők közötti szexuális érintkezésig terjedhet. Minél intimebb a kapcsolat jellege, annál inkább megjelenik  a résztvevők privátszférájában.

A társak között különleges kapcsolat van. Mindenki másért választja a partnerét. Az emberi kapcsolatok lehetnek egészen egyszerűek és egészen összetettek. Ettől függetlenül fontos, hogy mindkét fél számára jó legyen az interakció. Sokszor évekig fennmarad az intimitás a társak között azután is, miután az egyiküknél demenciát diagnosztizáltak. Fontos tudnunk, hogy amikor a fizikai kapcsolat megváltozik, minden pár keresztülmegy a maga módján bizonyos változásokon. 

Megjegyzés: A „partner” kifejezés a demens beteggel valamilyen intim kapcsolatba kerülő személyre vonatkozik. Ez lehet házastárs, szerető, vagy barát. 


A demenciával küzdő számára

A fizikai érintkezés iránti igény kielégítése: Az Alzheimer-kór okozta agyi elváltozások fokozhatják a szexualitás iránti igényt. Ez konfliktusok kialakulásához vezethet a partnerek között. Van, akinél a fokozott szexuális vágy tartósan fennáll. Ha ez nem a megfelelő helyeken nyilvánul meg, és olyan személyekre irányul, akik ezt nem kívánják, gyógyszerre lehet szükség az intenzitás csökkentésére. 
Mások szexuális érdeklődése depresszió miatt csökkenhet. Ennek kezelésével gyakran a szexuális vágy is visszatér. 
A demens beteg igényeinek és a kapcsolatnak a változása frusztráló lehet a partner számára. A meg nem értettség miatt az emberek hajlamosak elfogadhatatlan vagy nem megfelelő megoldásokat keresni problémájukra. 

Kapcsolat kialakítása új partnerrel: Az Alzheimer-kór előrehaladtával előfordulhat, hogy a beteg nem ismeri fel a partnerét, vagy nem emlékszik rá. Akár új partnert is kereshet. Mivel ez egy kényes kérdés, lehet, hogy környezete megkísérli a beteget megakadályozni abban, hogy a korábbi kapcsolatán kívül próbálja ilyen irányú törekvését kielégíteni. 

Gátlások csökkenése: Vannak, akik a betegség miatt elvesztik a gátlásaikat, és mások által elfogadhatatlanul kezdenek viselkedni. Ennek hátterében az állhat, hogy azok a mechanizmusok, amelyek féken tartják cselekedeteinket, többé nem működnek. Például, ha egy nő a partnerén kívül valaki mással kezd flörtölni, az igen kínosan érintheti partnerét. Az is összezavarhatja a beteget, hogy nem érti, mi a probléma a viselkedésével. 

Tévesen szexuálisnak titulált viselkedésformák: Néha a demens betegek viselkedése szexuális töltetűnek tűnhet, miközben valójában nem az. Például, egy férfi nyilvánosan levetheti az alsónadrágját, mert mosdóba kell mennie. Mások könnyen gondolhatják, hogy ezt szexuális céllal teszi. 


A partner számára

A fizikális együttlét igénye: Az Alzheimer-kórban szenvedő beteg szexuális igényeinek változása nem biztos, hogy egybecseng a partner igényeivel. Emiatt az illetőnek bűntudata lehet, vagy nem tudja, hogyan reagáljon. Az sem kizárt, hogy a partner a gondviselő szerepébe helyezkedik, és a fizikai együttlét kevésbé lesz vonzó számára. 

Kapcsolat kialakítása valaki mással: A partner igényei a fizikai együttlét terén eltérhetnek a beteg igényeitől, és a kapcsolaton kívül keresheti ezek kielégítését. 


Egészségügyi dolgozók részére

Megtalálni az egyensúlyt: Az egészségügyi intézményekben dolgozók tudomására juthat, hogy a beteg új partnerrel létesített intim kapcsolatot. Ilyenkor meg kell tudniuk, hogy mindkét fél beleegyezésével jött-e létre ez a kapcsolat. A család számára is segítséget kell nyújtaniuk, hogy a változásokat könnyebben viseljék. 


Hasznos tanácsok

Az Alzheimer-kórban szenvedő betegeknek és partnerüknek igyekezniük kell, hogy az intimitás iránti igényeiket összehangolják, valamint törekedniük kell arra, hogy tisztelettel és méltósággal kezeljék azokat.
Amennyiben a fizikai együttlét iránti igények különböznek, nyílt és őszinte kommunikációra és leleményességre van szükség azok közelítéséhez. 

A betegség előrehaladtával a beteg nem ismeri fel a partnerét, aki emiatt tanúsítson megértést és együttérzést. Ha az Alzheimer-kórban szenvedő beteg új partnert választ, fontos mindkét fél beleegyezése. 
A családnak, és az ellátó otthonokban dolgozóknak végig kell gondolniuk, hogy milyen érzéseket keltenek bennük a szexualitás és az időskori kapcsolatok. Az illető szexuális szokásainak megismerése segíthet megérteni aktuális viselkedését. 

Az otthonok dolgozóinak szükség esetén biztosítaniuk kell a megfelelő privátszférát a betegek számára, és segíteniük kell a partnereket a változások feldolgozásában:

  • Élvezetes elfoglaltságokat kell találniuk a betegnek és az őt látogató partnerének. 
  • El kell vonniuk a figyelmet az esetleges új kapcsolatról, amely rosszul eshet a partnernek. 
  • Megfelelő szálláshelyi körülményeket kell biztosítani, ha a párok együtt szeretnék tölteni az éjszakát. 

Előfordulhat, hogy az Alzheimer-kórban szenvedő betegek partnerei szeretnék mással kielégíteni az intimitás iránti igényüket. Ez különösen igaz lehet akkor, ha a beteg már nem ismeri meg őket. Ilyenkor támogatásra és megértésre van szükségük, hogy fel tudják dolgozni érzéseiket, és megtalálják, ami a legjobb nekik. 
Az esetek többségében a kapcsolatok bonyolultak. Az Alzheimer-kór okozta változások miatt általában további dilemmákkal szembesül a partner és a család. A szexualitásról, intimitásról nem mindig egyszerű beszélni, de a beszélgetés jó kiindulási pont lehet az Alzheimer-kórral kapcsolatos intimitás, szexualitás, a kapcsolatok terén felmerülő problémák tisztázására.


Szexuális magatartás

A demencia hatására nem szűnik meg a szeretet és intimitás iránti igény. Megváltozhat azonban a szexuális érdeklődés, növekedhet, vagy akár csökkenhet. A demens beteg talán nem érti, hogy mi a megfelelő társasági viselkedés. Például, ha a beteg a nemi szerveit tapogatja, dörzsölgeti, lehet, hogy mosdóba kell mennie, vagy túl szoros a ruházata. Az is előfordulhat, hogy húgyúti vagy nemi fertőzése van. Oka lehet annak is, ha a beteg nem megfelelő helyen próbál levetkőzni. Lehet, hogy melege van, alváshoz készül elő (akkor is, ha nincs itt az ideje), vagy nem kényelmes a ruházata. 

A demencia megváltoztatja az emberek látásmódját. Lehet, hogy a beteg elfelejti, hogy a potenciálisan szexuális tartalmú viselkedésformák nyilvános helyeken nem elfogadottak. 


Néhány tipp, hogy hogyan birkózzunk meg a szexuális viselkedés változásaival

  • Őrizzük meg a nyugalmunkat. Ne csináljunk bolhából elefántot. A demens beteg valószínűleg nem érti, hogy mi a probléma. Jusson eszünkbe, hogy az agyban bekövetkezett változások miatt kevésbé tudja kontrollálni vágyait, késztetéseit. 
  • Hagyjuk figyelmen kívül viselkedését, ha lehetséges. 
  • Foglaljuk le a beteget valamivel. Ha nem éri elég inger, vagy unatkozik, lehet, hogy maszturbálással köti le magát. 
  • Ha a beteg szexuális érdeklődése (az agyában bekövetkező változások következtében) jelentősen megnő, kössük le energiáit valamilyen mozgással, például sétával. Ha állandó szexuális együttlétre vágyik, akár a szexuális aktust követően is, biztosítsuk, hogy jó volt az együttlét, és javasoljuk, hogy menjünk egy  kevésbé bensőséges környezetbe (pl. nyilvános helyre). 
  • Biztosítsunk a betegnek lehetőséget arra, hogy félrevonulhasson, ha nyilvános helyen vagyunk. 
  • Ha lehetséges, távozzunk. Tartsunk szünetet és térjünk vissza később. 
  • Ha a beteg olyasmit csinál, amivel másokat kellemetlen helyzetbe hoz, adjunk valamit a kezébe, amivel foglalkozhat. Lehet, hogy csak unatkozik, vagy babrálni szeretne valamivel. 
  • Nyugtassuk meg. Lehet, hogy a beteg ideges, vagy fél, és szexuális megnyilvánulásokkal próbálja elérni, hogy megnyugodjon és biztonságban érezhesse magát. 
  • Érintsük, vagy öleljük meg úgy, hogy azt ne lehessen szexuális közeledésnek értelmezni. Lehet, hogy a szexuálisnak értelmezett viselkedéssel próbál a beteg kapcsolatot teremteni, vagy így fejezi ki a szeretetét. 
  • Tegyünk egy párnát a beteg ágyába, amit ölelgethet (ha mások ágyába szokott éjszakánként átmenni). Egy plüss állat, vagy törölközőbe csavart melegvizes palack szintén megnyugtathatja, ha egy meleg test érintésére vágyik. Az ágy végében fekvő háziállat szintén társaságot jelenthet. A helyzetnek megfelelően alakítsuk ki a környezetet. Gyakran könnyebb azt egy kicsit megváltoztatni, mint a demens beteg viselkedését módosítani. Például, ha valaki folyton a nemi szerveit mutogatja, fontoljuk meg, nem lenne-e alkalmasabb egy cipzár nélküli nadrág, nadrágtartó vagy overál. Egy kötény, aminek a zsebe tele van érdekes mütyürökkel, megakadályozhatja, hogy a beteg folyton magát tapogassa, vagy legalább diszkrétebben teheti. 
  • Ha a beteg ölébe párnát helyezünk, az elválaszthatja a kezét a nemi szervétől. 
  • A sportoláskor használatos nemiszerv védő megakadályozhatja a férfit nemi szervei fogdosásában.
  • Ne vádoljuk magunkat. Nem a mi hibánk a demens beteg viselkedése, hanem a betegség az oka.
  • Konzultáljunk háziorvosunkkal. Bizonyos gyógyszerek csökkenthetik a nemi vágyat, vagy impotenciát okozhatnak (nem tud létrejönni merevedés). Ha a demens beteg agresszívvá válik a szexuális együttlétek során, és a nem gyógyszeres módszerek nem vezetnek eredményre, konzultáljunk háziorvosunkkal, aki felírhat olyan gyógyszert, ami csökkenti a nemi vágyat. 
  • Keressük a depresszió jeleit. A depressziósok gyakran veszítenek szexuális érdeklődésükből. 

NYOMKÖVETÉS(string) «https://work1.felejtek.hu» (string) «{modul:page}» INCLUDE MODUL: felejtek_meta CALL: Andrea\Plugins\Felejtek\Felejtek::modul_felejtek_meta (0,0001 mp) INCLUDE MODUL: jsonld CALL: Andrea\Plugins\JsonLD\JsonLD::modul_json_ld (0,0001 mp) INCLUDE MODUL: owm_daily_mobile MISSED CALL (owm_daily_mobile). INCLUDE MODUL: felejtek_menu:1 CALL: Andrea\Plugins\Felejtek\Felejtek::modul_felejtek_menu (0,0780 mp) INCLUDE MODUL: page CALL: Andrea\Core\Page::modul_page (0,0000 mp) INCLUDE MODUL: felejtek_box:250 CALL: Andrea\Plugins\Felejtek\Felejtek::modul_felejtek_box (0,0006 mp) INCLUDE MODUL: felejtek_box:248 CALL: Andrea\Plugins\Felejtek\Felejtek::modul_felejtek_box (0,0006 mp) INCLUDE MODUL: basemenu CALL: Andrea\Core\PageList::modul_basemenu (0,0002 mp) INCLUDE MODUL: page_breadcrumb CALL: Andrea\Core\PageList::modul_page_breadcrumb (0,0034 mp)
MUNKAMENET VÁLTOZÓarray ( 'SID' => '3a716e1b78e0c2a3ee6e7cea497438f6', 'user' => 'O:16:"Andrea\Core\User":5:{s:8:"login_ok";b:0;s:13:"inner_modules";a:0:{}s:8:"template";s:0:"";s:5:"items";N;s:8:"' . "{debug_info}" . '*' . "{debug_info}" . 'props";a:4:{s:7:"message";s:0:"";s:10:"user_group";O:21:"Andrea\Core\UserGroup":4:{s:13:"inner_modules";a:0:{}s:8:"template";N;s:5:"items";N;s:8:"' . "{debug_info}" . '*' . "{debug_info}" . 'props";a:0:{}}s:15:"registered_date";s:0:"";s:8:"topic_id";a:0:{}}}', 'lang' => 'hu', 'currency' => 'huf', 'p' => '245', 'template_path' => '/templates/felejtek2023', )
KIKÜLDÖTT SQL KÉRÉSEKPDO connected to localhost. SET SESSION `character_set_client` = 'utf8' (0 sor: 0.0002 mp/0.0002 mp) SET SESSION `character_set_connection` = 'utf8' (0 sor: 0.0001 mp/0.0003 mp) SET SESSION `character_set_database` = 'utf8' (0 sor: 0.0001 mp/0.0004 mp) SET SESSION `character_set_filesystem` = 'utf8' (0 sor: 0.0001 mp/0.0005 mp) SET SESSION `character_set_results` = 'utf8' (0 sor: 0.0002 mp/0.0006 mp) SET SESSION `character_set_server` = 'utf8' (0 sor: 0.0002 mp/0.0009 mp) SET SESSION `collation_connection` = 'utf8_hungarian_ci' (0 sor: 0.0001 mp/0.0010 mp) SET SESSION `collation_database` = 'utf8_hungarian_ci' (0 sor: 0.0001 mp/0.0010 mp) SET SESSION `collation_server` = 'utf8_hungarian_ci' (0 sor: 0.0001 mp/0.0011 mp) SET SESSION `group_concat_max_len` = 1024 (0 sor: 0.0001 mp/0.0011 mp) SELECT * FROM `alz_core_plugin` WHERE `domain_id` = ? AND `option_active`=1 ORDER BY `depend_nums` ASC (9 sor: 0.0007 mp/0.0019 mp) SELECT `name`,`value` FROM `alz_core_param` WHERE domain_id = ? (18 sor: 0.0005 mp/0.0024 mp) SELECT * FROM `alz_mag_topic_right` WHERE `user_id`= (0 sor: 0.0001 mp/0.0025 mp) SELECT * FROM `alz_mag_topic_right` WHERE `user_id`= (0 sor: 0.0002 mp/0.0027 mp) SELECT * FROM `alz_mag_topic_right` WHERE `user_id`= (0 sor: 0.0001 mp/0.0028 mp) SELECT * FROM `alz_mag_topic_right` WHERE `user_id`= (0 sor: 0.0001 mp/0.0030 mp) SELECT * FROM `alz_mag_topic_right` WHERE `user_id`= (0 sor: 0.0001 mp/0.0031 mp) SELECT * FROM `alz_mag_topic_right` WHERE `user_id`= (0 sor: 0.0001 mp/0.0032 mp) SELECT `name`,`value` FROM `alz_core_lang` WHERE domain_id = ? (34 sor: 0.0005 mp/0.0037 mp) SELECT id FROM alz_core_page WHERE domain_id = ? AND permalink = ? (1 sor: 0,0006 mp/0,0043 mp) SELECT `theme_id` FROM `alz_core_domain` WHERE `id`=1 (1 sor: 0,0003 mp/0,0046 mp) SELECT * FROM `alz_core_theme` WHERE (`id`=2) LIMIT 1 (1 sor: 0,0004 mp/0,0049 mp) SELECT * FROM `alz_mag_topic` ORDER BY option_status DESC,`id` ASC (4 sor: 0,0004 mp/0,0053 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=245) LIMIT 1 (1 sor: 0,0007 mp/0,0060 mp) SELECT `parent_id` FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=242) (1 sor: 0,0004 mp/0,0064 mp) SELECT `parent_id` FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=165) (1 sor: 0,0002 mp/0,0066 mp) SELECT `parent_id` FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=1) (1 sor: 0,0003 mp/0,0069 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=242) LIMIT 1 (1 sor: 0,0007 mp/0,0075 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=165) LIMIT 1 (1 sor: 0,0005 mp/0,0080 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (8 sor: 0,0012 mp/0,0092 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=270) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0008 mp/0,0100 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=257) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0008 mp/0,0109 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=108) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (8 sor: 0,0010 mp/0,0118 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=145) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (10 sor: 0,0008 mp/0,0127 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=202) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (17 sor: 0,0012 mp/0,0138 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=248) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0007 mp/0,0145 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=250) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0007 mp/0,0152 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (0 sor: 0,0007 mp/0,0159 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (0 sor: 0,0004 mp/0,0163 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (8 sor: 0,0006 mp/0,0170 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=109) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0006 mp/0,0176 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=110) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0005 mp/0,0180 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=111) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0005 mp/0,0186 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=112) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0005 mp/0,0191 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=113) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0005 mp/0,0196 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=136) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (4 sor: 0,0005 mp/0,0201 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=114) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (6 sor: 0,0005 mp/0,0206 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=267) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0004 mp/0,0210 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (10 sor: 0,0007 mp/0,0217 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=146) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0010 mp/0,0227 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=147) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0005 mp/0,0232 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=148) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0235 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=149) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0004 mp/0,0239 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=116) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (1 sor: 0,0004 mp/0,0244 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=150) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0004 mp/0,0248 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=151) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0005 mp/0,0252 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=152) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0009 mp/0,0261 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=153) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0007 mp/0,0268 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=266) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0007 mp/0,0275 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (12 sor: 0,0012 mp/0,0288 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=166) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0011 mp/0,0299 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=167) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0007 mp/0,0306 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=168) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0006 mp/0,0312 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=169) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0006 mp/0,0318 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=226) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (6 sor: 0,0010 mp/0,0328 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=140) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0007 mp/0,0335 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=193) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (6 sor: 0,0008 mp/0,0343 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=142) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0006 mp/0,0350 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=144) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0007 mp/0,0357 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=239) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (1 sor: 0,0007 mp/0,0365 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=268) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0006 mp/0,0370 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (17 sor: 0,0010 mp/0,0380 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=203) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (3 sor: 0,0006 mp/0,0386 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=172) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0004 mp/0,0391 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=207) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (4 sor: 0,0006 mp/0,0397 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=171) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0005 mp/0,0402 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=173) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (4 sor: 0,0007 mp/0,0409 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=212) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0007 mp/0,0416 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=178) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (6 sor: 0,0007 mp/0,0423 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=221) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0006 mp/0,0429 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=265) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (3 sor: 0,0008 mp/0,0437 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=222) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0006 mp/0,0443 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=216) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (3 sor: 0,0008 mp/0,0451 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=200) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0006 mp/0,0457 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=224) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0007 mp/0,0465 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=143) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0006 mp/0,0471 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=225) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0007 mp/0,0478 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=201) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0007 mp/0,0485 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=269) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0006 mp/0,0491 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (0 sor: 0,0006 mp/0,0498 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (0 sor: 0,0005 mp/0,0503 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=250) LIMIT 1 (1 sor: 0,0003 mp/0,0506 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=248) LIMIT 1 (1 sor: 0,0003 mp/0,0510 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=1) LIMIT 1 (1 sor: 0,0006 mp/0,0516 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=245) LIMIT 1 (1 sor: 0,0005 mp/0,0521 mp) SELECT `parent_id` FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=242) (1 sor: 0,0004 mp/0,0525 mp) SELECT `parent_id` FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=165) (1 sor: 0,0003 mp/0,0528 mp) SELECT `parent_id` FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=1) (1 sor: 0,0003 mp/0,0531 mp)
FUTÁSI IDŐKSQL: 0,0531 mp Oldal: 0,3060 mp Andrea\Core\Site.generate(): 0,2393 mp Andrea\Core\Site.show(): 0,2454 mp