Ilyen az Alzheimer-barát otthon

Szemlézte: Pöltz Ágnes

2021.07.08. 10:05

Gondoskodás

forrás: National Institute of Aging

Az Alzheimer-kór és más demenciák előrehaladtával a betegek egyre nehezebben boldogulnak otthonukban. Nyitva hagyhatnak például csapokat, elfelejthetik, hogyan kell használni a telefont vészhelyzet esetén és számos hasonló dolog történhet, ami potenciális veszélyt jelenthet szerettünk testi épségére.

Személyes gondoskodást nyújtó hozzátartozóként a legjobb, amit tehetünk, ha megelőző jelleggel előre biztonságossá tesszük a lakás azon részeit, amik balesetforrást jelenthetnek. Ez amiatt is különösen fontos, mert még gyógyszeres kezeléssel sem igazán enyhíthetők a demencia egyes tünetei, például az elvándorlás vagy a nyugtalanság. Amennyiben azonban megváltoztatjuk a beteg környezetét, úgy szabadabban és biztonságosabban mozoghat otthonában.

A következő listákat érdemes időről időre ellenőrizni és a szükséges változtatásokat megtenni, amennyiben a demenciával élő szerettünk állapotának változása további óvintézkedéseket tesz indokolttá.

 

Szereljük fel a demenciával élő személy otthonát a következőkkel:

  • Füst- és szénmonoxid-jelző a konyhában és hálóban
  • Sürgősségi telefonszámok (mentők, orvos, kórház stb) minden telefonkészülék mellé
  • Biztonsági gomb és automata kikapcsoló a tűzhelyen
  • Biztonsági dugaljak a nem használt konnektorokban és gyerekzár bizonyos szekrényajtókon

 

Zárjuk el vagy távolítsuk el a következő veszélyes elemeket a lakásból:

  • Gyógyszerek
  • Alkohol
  • Tisztítószerek és háztartási anyagok és szerek pl. higító, gyufa stb
  • Mérgező növények
  • Fegyvernek használható tárgyak, ollók, kések, fúrók stb.
  • Benzines kanna és hasonló tárgyak és anyagok a garázsban

Az elesések és otthoni balesetek elkerülése érdekében fogadjuk meg az alábbi tanácsokat:

  • Egyszerűsítsük le a berendezést – a túl sok bútortól nehéz mozogni
  • Szabaduljunk meg a felhalmozott holmiktól, pl. újságoktól, magazinoktól
  • Legyen erős kapaszkodó a lépcsők mellett
  • Helyezzünk stabil, csúszásmentes szőnyeget a lépcsőkre vagy jelöljük harsány színű ragasztószalaggal a lépcsőfokok szélét
  • Ha egyensúlyproblémák lépnek fel, szereljünk kaput a lépcsők tetejére
  • Vigyük el a kis szőnyegeket és használjunk helyette csúszásmentes, erős szőnyegeket
  • Győződjünk meg róla, hogy nincsenek kósza elektromos vezetékek a földön
  • A kiömlött folyadékokat azonnal töröljük fel
  • Bizonyosodjunk meg róla, hogy a lakásban nincsen más csúszásveszély: a padlókat ne fényezzük, a demenciával élő személy hordjon csúszásgátló talpú cipőt és papucsot

Az Alzheimer-kórral és más demenciával élő személyek érzékszervei gyakran nem működnek tökéletesen, ezért nagyobb veszélynek vannak kitéve. Bizonyos igazításokkal azonban biztonságosabbá tudjuk tenni az otthonukat.

 

Látás: nem feltétlenül a látás romlása a vezető probléma, hanem a vizuális észlelés és értelmezés más aspektusai, például a mélység felmérése.

  • Legyen a fal és a padló eltérő színű, hogy a kontraszt segítse az észlelést
  • Cseréljük le az élénk mintás szőnyegeket és függönyöket egyszerűekre
  • Jelöljük élénk színű ragasztószalaggal a lépcsőfokok szélét a könnyebb közlekedés érdekében
  • Legyünk óvatosak a kis termetű háziállatokkal kapcsolatban, a demenciával élő személy nem biztos, hogy észreveszi őket és könnyen elbotlik bennük
  • Legyenek kontrasztos színűek a tányérok és tányéralátétek
  • Használjunk jeleket és táblákat egyszerű instrukciókkal, amik a veszélyforrásokra figyelmeztetnek vagy amik megmutatják, merre menjen a beteg

 

Tapintás: előfordul, hogy az Alzheimer-kórral vagy más demenciával élő személy tapintásérzékelése lecsökken, vagy nem tudja megfelelően értelmezni a hideg, meleg és a kényelmetlenség érzeteit

  • Állítsuk maximum 48 fokra a bojlert, hogy elkerüljük a forrázásos baleseteket
  • Jelöljük kék és piros színnel vagy „hideg” és „meleg” felirattal a csapokat
  • Tegyünk ki táblát a sütő, kenyérpirító, vasaló és más, felforrósodó készülékek mellé – ráírhatjuk, hogy „Stop!” vagy hogy „Ne érintsd meg – Forró!”. Figyeljünk rá, hogy a maga a kiírt papírdarab nehogy tüzet foghasson
  • A demenciával élő személy ne használja felügyelet nélkül ezeket az eszközöket és használat után mindig húzzuk ki a készülékeket a konnektorból 
  • Párnázzuk ki a bútorok éles éleit vagy cseréljük le az ilyen bútorokat
  • Zuhanyzás vagy kádfürdő előtt ellenőrizzük a víz hőmérsékletét

 

Szaglás: Alzheimer-kórban és más demenciákban ezen felül jellemző tünet a szaglás elveszítése. A következő tanácsokkal ezen a területen tudunk segíteni:

  • Legyen nagyon jó füstjelző felszerelve, mert a beteg nem biztos, hogy érzi a füstszagot
  • Gyakran ellenőrizzük a hűtőszekrény és fagyasztó tartalmát és dobjuk ki a lejárt élelmiszereket

 

Ízlelés: ahogy a szaglás, úgy az ízérzékelés is romlik a demenciában. Ezen felül az is problémát okozhat, ha a beteg veszélyes dolgokat is a szájába vesz.

  • Ha úgy látjuk, hogy túl sok sót, cukrot, fűszert használ a szerettünk, tartsuk ezeket elzárva
  • Szintén tartsuk elzárva a fogkrémet, krémeket, sampont, tiszta alkoholt, szappant, parfümöket vagy mosószert. Ezek kinézete vagy illata élelmiszerre emlékeztetheti a demens személyt
  • Írjuk ki a telefonok mellé és a mobiltelefonba a toxikológiai elsősegély telefonszámát: +36 80 201 199 (0-24 órában, díjmentesen hívható – csak Magyarországról) +36 1 476 6464 (0-24 órában, normál díj ellenében hívható – külföldről is)
  • Tanuljuk meg, mi a teendő, ha valaki félrenyel vagy fuldoklik. Iratozzunk be elsősegély-tanfolyamra 

 

Hallás: az Alzheimer-kórral vagy más demenciával élőknél az is előfordul, hogy hallásromlás hiányában is nehezen értelmezik, amit mondanak nekik. Ez a kiesés zavarodottsághoz vagy túlstimulációhoz vezethet.

  • A tévé, rádió vagy zene ne menjen hangosan és ne egyszerre.
  • Egyszerre csak korlátozott számú vendéget fogadjon a beteg. Ha összejövetelre megy, legyen egy csendesebb szoba, ahova elvonulhat, vagy ahol csak kevesen vannak
  • Ha nagyon zajos az utca, csukjuk be az ablakokat
  • Ha hallókészüléket használ a beteg, rendszeresen ellenőrizzük az elemeket és a beállításokat

 

Nem biztos, hogy elsőre ezen változtatások mindegyike szükséges. Alaposan olvassuk el a fenti listát és mérlegeljük, hogy mely teendők a legfontosabbak. Időről időre vizsgáljuk felül a helyzetet és igazítsuk a módosításokat szerettünk állapotához

NYOMKÖVETÉS(string) «https://work1.felejtek.hu» (string) «{modul:wd_article}» INCLUDE MODUL: felejtek_meta CALL: Andrea\Plugins\Felejtek\Felejtek::modul_felejtek_meta (0,0024 mp) INCLUDE MODUL: jsonld CALL: Andrea\Plugins\JsonLD\JsonLD::modul_json_ld (0,0001 mp) INCLUDE MODUL: owm_daily_mobile MISSED CALL (owm_daily_mobile). INCLUDE MODUL: felejtek_menu:1 CALL: Andrea\Plugins\Felejtek\Felejtek::modul_felejtek_menu (0,0405 mp) INCLUDE MODUL: wd_article CALL: Andrea\Plugins\Webdoki\MagazineArticle::modul_wd_article (0,0027 mp) INCLUDE MODUL: felejtek_box:250 CALL: Andrea\Plugins\Felejtek\Felejtek::modul_felejtek_box (0,0005 mp) INCLUDE MODUL: felejtek_box:248 CALL: Andrea\Plugins\Felejtek\Felejtek::modul_felejtek_box (0,0004 mp) INCLUDE MODUL: basemenu CALL: Andrea\Core\PageList::modul_basemenu (0,0003 mp) INCLUDE MODUL: comments MISSED CALL (comments). INCLUDE MODUL: felejtek_related_articles CALL: Andrea\Plugins\Felejtek\Felejtek::modul_felejtek_related_articles (0,0000 mp) INCLUDE MODUL: felejtek_suggested_articles CALL: Andrea\Plugins\Felejtek\Felejtek::modul_felejtek_suggested_articles (0,0027 mp)
MUNKAMENET VÁLTOZÓarray ( 'SID' => 'd10dbe1999bcc358f16bcce671300505', 'user' => 'O:16:"Andrea\Core\User":5:{s:8:"login_ok";b:0;s:13:"inner_modules";a:0:{}s:8:"template";s:0:"";s:5:"items";N;s:8:"' . "{debug_info}" . '*' . "{debug_info}" . 'props";a:4:{s:7:"message";s:0:"";s:10:"user_group";O:21:"Andrea\Core\UserGroup":4:{s:13:"inner_modules";a:0:{}s:8:"template";N;s:5:"items";N;s:8:"' . "{debug_info}" . '*' . "{debug_info}" . 'props";a:0:{}}s:15:"registered_date";s:0:"";s:8:"topic_id";a:0:{}}}', 'lang' => 'hu', 'currency' => 'huf', 'a' => 'cikk', 'p' => '1', 'article' => 694, 'template_path' => '/templates/felejtek2023', )
KIKÜLDÖTT SQL KÉRÉSEKPDO connected to localhost. SET SESSION `character_set_client` = 'utf8' (0 sor: 0.0002 mp/0.0002 mp) SET SESSION `character_set_connection` = 'utf8' (0 sor: 0.0001 mp/0.0002 mp) SET SESSION `character_set_database` = 'utf8' (0 sor: 0.0000 mp/0.0003 mp) SET SESSION `character_set_filesystem` = 'utf8' (0 sor: 0.0000 mp/0.0003 mp) SET SESSION `character_set_results` = 'utf8' (0 sor: 0.0001 mp/0.0003 mp) SET SESSION `character_set_server` = 'utf8' (0 sor: 0.0001 mp/0.0004 mp) SET SESSION `collation_connection` = 'utf8_hungarian_ci' (0 sor: 0.0001 mp/0.0005 mp) SET SESSION `collation_database` = 'utf8_hungarian_ci' (0 sor: 0.0000 mp/0.0005 mp) SET SESSION `collation_server` = 'utf8_hungarian_ci' (0 sor: 0.0001 mp/0.0006 mp) SET SESSION `group_concat_max_len` = 1024 (0 sor: 0.0001 mp/0.0007 mp) SELECT * FROM `alz_core_plugin` WHERE `domain_id` = ? AND `option_active`=1 ORDER BY `depend_nums` ASC (9 sor: 0.0007 mp/0.0014 mp) SELECT `name`,`value` FROM `alz_core_param` WHERE domain_id = ? (18 sor: 0.0005 mp/0.0019 mp) SELECT * FROM `alz_mag_topic_right` WHERE `user_id`= (0 sor: 0.0001 mp/0.0020 mp) SELECT * FROM `alz_mag_topic_right` WHERE `user_id`= (0 sor: 0.0001 mp/0.0020 mp) SELECT * FROM `alz_mag_topic_right` WHERE `user_id`= (0 sor: 0.0001 mp/0.0021 mp) SELECT * FROM `alz_mag_topic_right` WHERE `user_id`= (0 sor: 0.0000 mp/0.0021 mp) SELECT * FROM `alz_mag_topic_right` WHERE `user_id`= (0 sor: 0.0000 mp/0.0022 mp) SELECT * FROM `alz_mag_topic_right` WHERE `user_id`= (0 sor: 0.0000 mp/0.0022 mp) SELECT `name`,`value` FROM `alz_core_lang` WHERE domain_id = ? (34 sor: 0.0003 mp/0.0025 mp) SELECT `theme_id` FROM `alz_core_domain` WHERE `id`=1 (1 sor: 0,0002 mp/0,0027 mp) SELECT * FROM `alz_core_theme` WHERE (`id`=2) LIMIT 1 (1 sor: 0,0002 mp/0,0029 mp) SELECT * FROM `alz_mag_topic` ORDER BY option_status DESC,`id` ASC (4 sor: 0,0003 mp/0,0033 mp) SELECT * FROM `alz_mag_article` WHERE (`id`=694) LIMIT 1 (1 sor: 0,0005 mp/0,0037 mp) SELECT id FROM `alz_mag_topic` WHERE parent_id = '2' (0 sor: 0,0002 mp/0,0039 mp) UPDATE `alz_mag_topic` SET `permalink` = '' WHERE `id` = (0 sor: 0,0001 mp/0,0040 mp) SELECT GROUP_CONCAT(keyword) FROM alz_mag_article_keyword WHERE mag_article_id = '694' GROUP BY mag_article_id (0 sor: 0,0005 mp/0,0045 mp) SELECT permalink FROM alz_mag_category WHERE id = '4' (1 sor: 0,0003 mp/0,0048 mp) SELECT * FROM alz_mag_category WHERE id IN (4) ORDER BY title (1 sor: 0,0002 mp/0,0050 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=1) LIMIT 1 (1 sor: 0,0005 mp/0,0055 mp) SELECT pageview FROM alz_mag_article_pageview WHERE domain_id = '1' AND mag_article_id = '694' (1 sor: 0,0005 mp/0,0059 mp) UPDATE alz_mag_article_pageview SET pageview = pageview + 1 WHERE domain_id = ? AND mag_article_id = ? (1 sor: 0,0003 mp/0,0062 mp) SELECT * FROM `alz_mag_article` WHERE (`id`=694) LIMIT 1 (1 sor: 0,0003 mp/0,0065 mp) SELECT id FROM `alz_mag_topic` WHERE parent_id = '2' (0 sor: 0,0002 mp/0,0067 mp) UPDATE `alz_mag_topic` SET `permalink` = '' WHERE `id` = (0 sor: 0,0001 mp/0,0068 mp) SELECT GROUP_CONCAT(keyword) FROM alz_mag_article_keyword WHERE mag_article_id = '694' GROUP BY mag_article_id (0 sor: 0,0003 mp/0,0071 mp) SELECT permalink FROM alz_mag_category WHERE id = '4' (1 sor: 0,0002 mp/0,0073 mp) SELECT * FROM alz_mag_category WHERE id IN (4) ORDER BY title (1 sor: 0,0002 mp/0,0075 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (8 sor: 0,0007 mp/0,0081 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=270) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0084 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=257) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0002 mp/0,0087 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=108) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (8 sor: 0,0003 mp/0,0090 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=145) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (10 sor: 0,0005 mp/0,0095 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=165) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (12 sor: 0,0004 mp/0,0099 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=202) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (17 sor: 0,0005 mp/0,0104 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=248) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0002 mp/0,0106 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=250) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0109 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (0 sor: 0,0003 mp/0,0112 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (0 sor: 0,0002 mp/0,0114 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (8 sor: 0,0003 mp/0,0117 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=109) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0002 mp/0,0119 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=110) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0002 mp/0,0122 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=111) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0002 mp/0,0124 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=112) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0002 mp/0,0126 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=113) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0002 mp/0,0128 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=136) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (4 sor: 0,0003 mp/0,0131 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=114) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (6 sor: 0,0004 mp/0,0135 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=267) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0138 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (10 sor: 0,0005 mp/0,0143 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=146) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0145 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=147) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0148 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=148) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0151 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=149) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0002 mp/0,0153 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=116) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (1 sor: 0,0003 mp/0,0156 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=150) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0159 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=151) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0161 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=152) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0164 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=153) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0166 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=266) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0169 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (12 sor: 0,0005 mp/0,0174 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=166) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0177 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=167) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0180 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=168) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0182 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=169) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0002 mp/0,0184 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=226) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (6 sor: 0,0003 mp/0,0188 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=140) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0190 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=242) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (5 sor: 0,0003 mp/0,0193 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=193) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (6 sor: 0,0004 mp/0,0197 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=142) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0002 mp/0,0200 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=144) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0002 mp/0,0202 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=239) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (1 sor: 0,0003 mp/0,0205 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=268) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0002 mp/0,0207 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (17 sor: 0,0007 mp/0,0214 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=203) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (3 sor: 0,0003 mp/0,0217 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=172) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0220 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=207) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (4 sor: 0,0003 mp/0,0223 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=171) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0226 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=173) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (4 sor: 0,0003 mp/0,0230 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=212) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0233 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=178) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (6 sor: 0,0004 mp/0,0236 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=221) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0239 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=265) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (3 sor: 0,0003 mp/0,0243 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=222) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0246 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=216) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (3 sor: 0,0003 mp/0,0249 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=200) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0252 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=224) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0255 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=143) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0258 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=225) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0260 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=201) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0263 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`parent_id`=269) AND ((option_submenu=1) OR (option_mainmenu=1)) (0 sor: 0,0003 mp/0,0266 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (0 sor: 0,0004 mp/0,0270 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`option_submenu` = 1) AND (`parent_id` = ?) ORDER BY `bearing` DESC,`title` ASC (0 sor: 0,0003 mp/0,0273 mp) SELECT * FROM `alz_mag_article` WHERE (`id`=694) LIMIT 1 (1 sor: 0,0003 mp/0,0276 mp) SELECT id FROM `alz_mag_topic` WHERE parent_id = '2' (0 sor: 0,0002 mp/0,0279 mp) UPDATE `alz_mag_topic` SET `permalink` = '' WHERE `id` = (0 sor: 0,0001 mp/0,0280 mp) SELECT GROUP_CONCAT(keyword) FROM alz_mag_article_keyword WHERE mag_article_id = '694' GROUP BY mag_article_id (0 sor: 0,0003 mp/0,0283 mp) SELECT permalink FROM alz_mag_category WHERE id = '4' (1 sor: 0,0003 mp/0,0286 mp) SELECT * FROM alz_mag_category WHERE id IN (4) ORDER BY title (1 sor: 0,0002 mp/0,0287 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=250) LIMIT 1 (1 sor: 0,0003 mp/0,0290 mp) SELECT * FROM `alz_core_page` WHERE (`id`=248) LIMIT 1 (1 sor: 0,0002 mp/0,0292 mp) SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS * FROM alz_mag_article WHERE option_status = 'published' AND date_publish > 0 AND option_suggest = 1 ORDER BY date_publish DESC LIMIT 0,5 (0 sor: 0,0027 mp/0,0319 mp)
FUTÁSI IDŐKSQL: 0,0319 mp Oldal: 0,3545 mp Andrea\Core\Site.generate(): 0,3107 mp Andrea\Core\Site.show(): 0,3141 mp